Kisvárda: rengeteg a pályázó a vezetőedzői állásra

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2020.07.03. 10:52
null
Révész Attila vágya egy tapasztalt magyar edző (Fotó: Tumbász Hédi)
Rengetegen pályáznak a Kisvárda Master Good vezetőedzői állására, Révész Attila sportigazgató azonban pontosan tudja, milyen szakembert akar – már csak meg kell találnia.  

Amióta június 29-én hivatalossá vált, hogy Bódog Tamás vezetőedző távozik Kisvárdáról, számtalan szakember neve felvetődött utódjaként a sajtóban: a Szeged-Csanád Grosics Akadémia portugál szakvezetője, Joao Janeiro, továbbá Pintér Attila és Preisinger Sándor is esélyes lehet.

„Még nem született meg a döntésünk, folyamatosan tárgyalásokat folytatunk, elsősorban külföldi szakemberekkel egyeztettünk– válaszolta megkeresésünkre Révész Attila, a Kisvárda Master Good sportigazgatója. – Rengeteg ajánlatot kaptunk az elmúlt napokban, edzők, ügynökök ajánlják magukat és ügyfeleiket, tényleg, iszonyú mennyiségű megkeresés érkezett. Kizárólag a szakmai szempontokat figyelembe véve hozzuk majd meg a megalapozott döntésünket.”

A sportigazgató elmondta: noha több külföldi trénerrel is tárgyalt a napokban, az a vágya, hogy egy külföldi tapasztalatokkal felvértezett jó magyar edzőt találjon a kispadra – ám nem egyszerű ilyenre lelni.

„Bódog Tamás ilyen volt, tőle is sokat tanulhattunk – fogalmazott Révész Attila. – Mindenképpen olyan edzőt szeretnénk szerződtetni, akitől sokat és újakat tanulhatunk. Tisztában vagyunk vele, a behozott tudást, a know-how-t meg kell fizetni.”

A kisvárdai sportigazgató ugyanakkor vallja: elsősorban nem a szakvezető személyén múlik a csapat teljesítménye: „Úgy gondolom, és a statisztikák is azt jelzik, hogy mintegy kilencven százalékban a játékoskeret erőssége, tudása határozza meg a szereplést. Az elmúlt idényben is sok edzőváltás történt az NB I-ben, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy alig volt olyan együttes, amely javulni tudott volna a trénercserét követően.”

Révész Attila hangsúlyozta azt is, hogy céljuk olyan edző megtalálása, aki az akadémián megvalósuló szakmai programot működtetni tudja a felnőttek szintjén is.

„A jelenlegi gondolkodásmódunkhoz keresünk megfelelő edzőt, és nem fordítva – emelte ki Révész Attila. – Ennek az irányvonalnak az érvényesülését Szentes Lázárral közösen felügyeljük Kisvárdán, bízom benne, hogy megleljük azt a szakembert, aki ezt az NB I-es csapatnál is képviselni tudja.”

A sportvezető egyelőre nem tudta megmondani, mikor lesz új edzője a kisvárdai gárdának, de úgy látja: a július 15-én induló felkészülést már vele kezdhetik meg.

Úgy tudjuk, közben eldőlt, hogy a szerb Dusan Brkovics Kisvárdán folytatja a pályafutását, érkezését hamarosan bejelenthetik a klubnál. A DVTK-tól távozó védő lehetséges szerződtetéséről már korábban is beszámoltunk.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Kisvárda három góllal kikapott az FK Radnicskitől

Labdarúgó NB I
15 órája

Nyert a Budaörs ellen, és már negyedik a Fehérvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.10. 18:21

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

Balogh Norbert: Egyedül, szívességek nélkül indultam a nulláról

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 06:36

Egy góllal kikapott cseh ellenfelétől a Kisvárda Törökországban

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 16:07

Felkészülés: a Nyíregyháza és a Kisvárda is közzétette a Törökországba utazó játékosok névsorát

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 11:14

Tiszakécskére adta kölcsön belső védőjét a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 09:34

Kisvárda: angol és olasz kérő jelentkezett; Balogh Norbert újra bizonyíthat

Labdarúgó NB I
2026.01.05. 13:41
Ezek is érdekelhetik