Kisvárda: Felipe nem tér vissza, bejelentette visszavonulását

Vágólapra másolva!
2020.01.07. 07:45
null
Ennyi volt: a dél-amerikai kapus már nem tér vissza Kisvárdára (Fotó: Török Attila)
Elveszítette kapusát és további két légiósától is megválik a Kisvárda.


Miután már tavaly nyáron is úgy tűnt, hogy Felipe, a kisvárdaiak közönségkedvenc brazil kapusa nem tér vissza a szülőföldjén töltött nyári szabadságáról (végül sikerült megértetni vele, hogy érvényben lévő szerződése mellett ezt nem teheti meg), a szabolcsi drukkerek a téli szünetben is aggódva figyelhették, hogy a 35 esztendős játékos – aki hetekkel az őszi szezon vége előtt megsérült, és ismét Brazíliába utazott állítólagosan kezeltetni a sérülését – ezúttal vajon visszatér-e Kisvárdára a január 6-án kezdődő felkészülésre.

Mint korábban írtunk róla, a kapus a téli szünetben nem adott magáról életjelet, így a hetedik helyen álló klub vezetősége már kilátásba helyezte, hogy az esetleges újabb fegyelmezetlenség esetén súlyos szankciókra számíthat a játékos.

A borúlátók jóslata beigazolódott: hétfőn a klub a honlapján közölte, hogy a brazil légiós nem tér vissza a csapathoz.

„Felipétől kaptunk egy üzenetet, amely szerint nem tökéletes a térde, nem érzi olyan frissnek magát, mint a korábbiakban, harmincöt évesen szeretne a civil életére, a családjára összpontosítani – vágott bele a téli szünetben történtek ismertetésébe Révész Attila sportigazgató. – Ezért szeretné, ha meg tudnánk állapodni távozása feltételeiben. Hangsúlyozta, hogy nem akar eligazolni sehova, köszöni szépen ezt a másfél évet, de úgy érzi, már nem tudna azon a szinten teljesíteni, mint korábban. A kérését méltányolni tudjuk, és elindítottuk a szerződése felbontását. Mindenképpen szeretnénk kapust átigazolni a helyére.”

Felipe az előző bajnoki idényben lapunk osztályzatai alapján a bajnokság legjobb kapusa volt, bár a jelek szerint a nyári „kötélhúzás” nem tett jót neki, mert az őszi teljesítménye csak a nyolcadik helyre volt elegendő a posztrangsorban. Mindenesetre a Kisvárda egyik vezérét, ha lehet azt mondani, emblematikus játékosát veszítette el.

Egyik honfitársa is távozik az együttestől: a balhátvéd Anderson Pico szintén nem tért vissza Magyarországra a Brazíliában töltött ünnepek után. A portugál csatár, Hugo Seco pedig megjelent ugyan az öltözőben a felkészülés első napján – de csak búcsúzkodni jött.

„Anderson Picóval szerződést bontottunk, a térde állapota nem tette lehetővé, hogy segítségünkre legyen a továbbiakban – mondta Révész Attila sportigazgató a klub honlapján. – Hugo Seco az utolsó őszi bajnoki után kérte szerződése felbontását, nehéz családi helyzetére hivatkozva. Megértettük őt, hiszen a felesége az október végén született gyermekével tavasszal még nem tudna ideköltözni, közben pedig beteg édesanyja állapota is súlyosbodott. Barátsággal válunk el tőle, a későbbi együttműködés lehetőségét fenntartva.”

S hogy ne csak rossz hírek jussanak a Kisvárda-drukkereknek, erősítésekről is érkeztek hírek – a hétfői edzésen két új játékos tűnt fel.

„Hugo Seco helyettesítésére menet közben már tettünk lépéseket, a szerb Nemanja Obradovics csatlakozott is hozzánk, illetve velünk tart az edzőtáborba a kozármislenyi Jelena Richárd, akivel ugyancsak szerződést kötünk. A kapuson kívül a középpályára és a támadósorba is szeretnénk még játékost hozni, tehát még három futballista érkezése várható, de létszámban már most is megvagyunk” – fogalmazott a sportigazgató.

A hétfői edzés után a kedd utazással telik, hiszen a csapat Egyiptomban, azon belül is Hurghadában tölt egy hetet. Az edzőtábor ideje alatt két mérkőzés vár a csapatra, a tervek szerint csütörtökön és hétfőn, de az ellenfelek kiléte még nem publikus.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Nemanja Obradovics
(szerb, Szpartak Szubotica – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Novothny Soma (Újpest FC, legutóbb kölcsönben Puszan IPark – Dél-Korea)
Távozók: Anderson Pico (brazil), Felipe (brazil, visszavonul), Hugo Seco (portugál)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Gheorghe Grozav (román)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik