nemzetisport.hu 2019.03.18 13:32 Frissítve: 2019.03.18 18:36

Király 24 éve azért kapott piros lapot, mert a bíróhoz vágta a labdát

A labdarúgó NB I 25. fordulójának legnagyobb port kavaró esete Király Gábor kiállítása volt a Ferencváros–Haladás (2–0) mérkőzésen. Visszakerestük, hogy ezt megelőzően mikor és miért állították ki a kapust. Ezenkívül szó lesz a forduló felfedezettjéről, meglepetéséről, boldogságáról.

Király Gábor a Ferencváros első gólját követő reklamálásáért kapott piros lapot Karakó Ferenc játékvezetőtől (Fotó: Balogh László)



A FORDULÓ VITÁJA – KIRÁLY GÁBOR MÁSODIK PIROS LAPJA

A forduló játékosa is lehetett volna, mert a 70. percig Király Gábor egyértelműen a mezőny legjobbja volt a Ferencváros–Haladás bajnokin. A korábbi 108-szoros válogatott kapus az első félidőben Fernando Gorriarán jobb alsó sarok irányába rúgott labdáját tolta szögletre, majd a 26. percben Varga Roland tizenegyesénél balra vetődve mentette meg csapatát a góltól.



„Már a mérkőzés előtt felállítottam magamnak a lehetőségeket, ha a Ferencváros tizenegyeshez jutna, melyik játékosnál melyik irányba vetődöm el
– mondta a Haladás 42 esztendős kapusa. – Varga Rolandnál egyértelmű volt, hogy balra megyek, egyébként esélyem sem lett volna védeni, ha a lövés pillanatában döntök, mert erősen megrúgta a labdát, de talán a vetődésem is szép volt.”

Az említett két lehetőségen kívül a Ferencváros nem is nagyon alakított ki helyzeteket, így a sereghajtó gól nélküli döntetlennel kezdhette a második félidőt. Akkor aztán a hazaiak még inkább beszorították a vendégeket tizenhatosuk előterébe, és a sérülés miatt sántikáló Marcel Heister helyére beálló Leandróval kiegészülve egyre több támadást vezettek a széleken, többnyire a bal oldalon. Legközelebb talán Gorriarán állt ismét a gólszerzéshez, de közeli kapáslövésénél Király ismét résen volt, és egyértelműnek tetszett, nem a kapuson múlik, hogy a Haladás esetleg döntetlennel térjen haza Szombathelyre.

Aztán a 70. percben Lovrencsics Gergő a forduló gólját megszerezve előnyhöz juttatta a Ferencvárost. Miközben a stadion nagy része ünnepelt, Király Gábor pörölt a játékvezetővel, szerinte a lövés pillanatában Davide Lanzafame és Fernando Gorriarán is lesen állt, ami tény. Az olasz csatár helyezkedése nem befolyásolta a helyzetet, ellenben az uruguayi középpályás az öt és felesnél valóban a közeledő labda útjában állt. Több mint húszéves pályafutása alatt még sosem fordult elő, hogy Király Gábor néhány másodpercen belül két sárga lapot kapjon, ráadásul reklamálásért. Most ez is megtörtént, hátrányba kerülő csapata pedig tíz emberrel fejezte be a mérkőzést.

 

 SZABÓ ZSOLT: SZABÁLYTALAN VOLT LOVRENCSICS GÓLJA

„Az, hogy egy játékos lesen van, önmagában még nem büntetendő. Ebben az esetben a lesen lévő játékos zavaróan hat Király számára, mert takarja előle a kilátást. Ilyenkor érdemes elgondolkodni a videobíró bevezetéséről, mert a játékvezető és az asszisztensei a pályán nem feltétlenül láthatták a takarást, vagy a zavarást” – fogalmazott az eset kapcsán Szabó Zsolt, korábbi FIFA-bíró az M4 Sport vasárnap esti, Góóól2 című műsorában , aki aztán a csatorna riportere, a stúdióban szintén helyet foglaló Hajdú B. István kérdésére elárulta, mi a vélemény a pályán meghozott döntés, vagyis a gól megítélése helyességéről.

 „Vérző szívvel azt kell mondanom sajnos, hogy ez egy hibás döntés volt” – jelentette ki a játékvezetői pályafutását tavaly nyáron, 321 NB I-es bajnoki mérkőzés után befejező Szabó Zsolt.

„A játékvezetők rendszeresen járják a klubokat, hogy tájékoztassanak az apróbb vagy jelentősebb szabálymódosításokról – folytatta a kapus. – Az ilyen találkozások alkalmával kérik is, hogy szóljunk, ha valami nem világos, illetve, hogy szerintünk milyen a szabály. Nos, a Ferencváros góljánál felhívtam a játékvezető figyelmét, hogy hibázott, mert ketten is lesen álltak, ráadásul középen, és így a labdát csak akkor láttam meg, amikor Gorriarán mellett elhaladt. Esélyem sem volt a vetődésre, ezt azonban nem vette figyelembe a játékvezető, és ezt szóvá tettem. Kinőttem már abból a korból, hogy felelőtlenségeket mondjak a pályán, de egyébként sem szoktam káromkodni, szitkozódni, ezúttal sem tettem.”

A kiállítás miatt azonban Király Gábor nem lehetett a mezőny legjobbja, és az is rejtély marad, mit is mondhatott valójában, mert a játékvezetők sohasem tájékoztathatnak, így nem ismerhetjük meg a másik fél álláspontját. Szubjektív vélemény, hogy évek óta probléma a játékvezetők ténykedésével kapcsolatban, miszerint a felfokozott idegállapotban a személyükre tett megjegyzést azonnal személyes sértésként kezelik, és minden esetben szórják is a lapokat.

„Bosszantó, ami történt, mert ezzel a döntéssel a játékvezető befolyásolta a mérkőzést
– vette át a szót Schimmer Szabolcs, a Haladás hátvédje. – A közelben álltam, semmi olyan nem hangzott el, ami miatt a bírónak néhány másodpercen belül két sárga lapot kellett adnia. Visszanéztük a felvételeket, valóban ketten lesen álltak, de Gorriarán középen volt, zavarta a kapust a kilátásban. Sajnálom, hogy így alakult, mert könnyen pontot szerezhettünk volna a listavezető ellen.”

Győzelmével a Ferencváros visszavágott a Haladásnak a novemberi, szombathelyi 1–0-s vereségért, és tartja nyolcpontos előnyét a Mol Vidi FC előtt.    

Király Gábornak a pályán először mutatták fel a piros lapot a pályafutása során, de egyébként másodszor kapott pirosat. Először 1995 szeptemberében, amikor a Haladás–BVSC (1–5) mérkőzést követően, az öltözőben hozzávágta a labdát Juhos Attila játékvezetőhöz, az eset után tíz bajnoki meccsre tiltották el.

 

Az 1995-ös Haladás–BVSC meccs tudósítása a Nemzeti Sportban

A FORDULÓ FELFEDEZETTJE – TAMÁS NÁNDOR

A Székelyföld Labdarúgó Akadémia növendéke, a Kézdivásárhelyen született, 18 esztendős Tamás Nándor döntötte el az MTK Budapest elleni mérkőzést.

„Tudtam, hogy tehetséges. Azt is, hogy vigyázni kell vele, oda kell figyelni a terhelésére. Bíztam benne, hogy egy kis pihenő, visszalépés jól jöhet neki.”



Radoki János beszélt így Tamás Nándorról, a Puskás Akadémia 18 éves (2000 októberében született) játékosáról, aki a 79. percben állt be csereként, a lefújás előtt pedig győztes gólt szerzett az MTK ellen. A szakember 2019-ben az első négy fordulóban a kezdőbe jelölte a fiatal támadót, de aztán az NB III-ban játszott egy meccset: „Elfáradt. Nem a lába, hanem a feje, nem nagyon, de időt adtam neki, fújja ki magát.”

Tamás Nándor tehát a DVSC és a DVTK ellen nem volt kerettag, szombaton ült le ismét a kispadra.

„Azt mondta Radoki János, menj be, vállald fel az egy az egy elleni harcokat, cselezz, vállalkozz, mutasd meg magad – mondta a lefújást követően a boldog gólszerző. – Amikor láttam, hogy a játékidő végén Benedik Mioc lőni készül, máris indultam a kipattanóra, abban bízva, ha hárít a kapus vagy a kapufa, elém kerülhet a labda. Láttam, hogy mellettem egy védő, nem lehetek lesen, és már futottam is. A labda elém került, csak be kellett rúgni. A szüleimre gondoltam abban a pillanatban, hogy most biztosan büszkék rám.”

Nem kétséges – és nem csak ők. Tamás Nándor Erdélyből, a Székelyföld Labdarúgó Akadémiáról került Felcsútra. Az intézmény vezetője, Szondy Zoltán lapunknak elmondta, Romániából is több ajánlatot kaptak, de az a céljuk, hogy a legtehetségesebb srácok Magyarországon folytassák a pályafutásukat.

„Márpedig Nándiról mindenki azt mondta, sokra viheti – mondta Szondy Zoltán. – Az első pillanattól felhívta magára a figyelmet. Három évig volt nálunk, tizenhat évesen már a felnőttek között, a román harmadosztályban játszott, és ott is lőtt gólokat. Nálunk tizennégy éves kor alatt háromnegyed pályán, a még kisebbek fél pályán játszanak, Nándi nálunk kezdett nagypályán futballozni. Gyorsan fut, gyorsan gondolkodik, amikor mi a pálya szélén úgy éreztük, hosszan tolta meg a labdát, lendületes futás közben is képes volt még kicsit rátenni, ritmust váltani. Természetesen figyelemmel kísérjük a karrierjét, és nagyon boldogok voltunk, hogy ilyen fontos gólt szerzett, az elsőt a magyar első osztályban. Ráadásul az U17-es bajnokságban a Puskás Akadémia kettő nullára verte meg az MTK-t a csereként beállt Toni Suciu két góljával, márpedig ő is Csíkszeredáról került Felcsútra. Ő román utánpótlás-válogatott, de a szászrégeni alközpontban nagyon szépen megtanult magyarul.”

Tamás Nándor 18 éves – megdolgozott a játéklehetőségért. Már csak rajta múlik, hány góljáról hallhatunk még.   

A FORDULÓ MEGLEPETÉSE – LIVERPOOLBÓL ÜDVÖZÖLTÉK A KISPESTI CSATÁRT

Kezdi megtalálni önmagát a Paks ellen gólig és két gólpasszig – mindkettőt Holender Filipnek adta – jutó kispesti támadó, David N'Gog. Ezt Supka Attila, a Budapest Honvéd vezetőedzője mondta a támadóról a 3–0-s győzelem után, kiemelve, hogy időbe tellett, mire a tavaly nyári szerződtetése után formába lendült, ám egyre inkább hasonlít arra a játékosra, akire korábban Liverpoolban is számítottak.

„Csatárként az a feladatom, hogy én jelentsem a különbséget a két csapat között, és gólokkal segítsem a Honvédot – mondta a szombati mérkőzés után a 29 esztendős francia csatár. – Ezúttal kijött a lépés, de Holender Filip talán még nálam is többet tett a sikerért, elvégre azért szerepel két gólpassz a nevem mellett, mert a csapattársam nem hibázta el a ziccereket. Szerencsére megvan az összhang kettőnk között, de a csereként beálló Tischler Patrikkal vagy az ezúttal eltiltás miatt hiányzó Danilóval is remek a viszonyunk. Jó kis közösséget alkotunk a többi támadóval, minden meccsen bízhatunk benne, hogy valamelyikünknek kijön a lépés.”



A Paks elleni három ponttal a Honvéd magára talált a Haladás (1–3) és a Kisvárda (1–1) elleni váratlan pontvesztések után, és csupán egyetlen pont választja el a harmadik helyen álló Debrecentől.

„Mondhatjuk, hogy nagyon kiegyensúlyozott a magyar élvonal, ezzel együtt a Haladás és a Kisvárda elleni meccseken egy pontnál többet reméltünk – folytatta a támadó. – Mindannyiunkat bántottak a gyengébb eredmények, de a sajnálkozás helyett arra összpontosítottunk, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Ennek köszönhetően szombaton sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk, irányítottuk a játékot, egységesen futballoztunk, a támadásból és a védekezésből egyaránt kivette a részét valamennyi játékos.”

A támadó arcára a lelátón felbukkanó húsztagú liverpooli társaság is mosolyt csalt, a Budapesten lazító srácok ugyanis a korábbi Liverpool-játékos miatt váltottak jegyet a meccsre.

„Megleptek a drukkerek, csak a kivonulásnál láttam meg őket. Örülök, hogy nekik sem okoztam csalódást. A lefújás után összeálltunk néhány képre, jólesett, hogy nem felejtettek el. Végső soron azért futballozunk, hogy kellemes emlékeket hagyjunk a szurkolókban.”

 

A FORDULÓ BOLDOGSÁGA – LACINA TRAORÉ GÓLÖRÖME KÉT ÉV UTÁN

Minden megmozdulásán látszott, az NB I-nél nívósabb bajnokságokban edződött – a korábban többek között a Monacóban, Kubany Krasznodarban, az Anzsi Mahacskalában. az Evertonban és a Sporting Gijónban is futballozó Lacina Traoré győztes góllal mutatkozott be az Újpestben a Kisvárda ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen.

„Remekül éreztem magam a pályán, külön öröm, hogy az első meccsemen eredményes voltam az Újpestben – mondta Lacina Traoré, az Újpest FC 28 esztendős elefántcsontparti csatára. – Nem volt könnyű dolgom, le kellett fordulnom a védőmről, aki buktatott, így jogos tizenegyeshez jutottunk. Remek érzés volt újra gólt szerezni!”

Az afrikai futballista ugyanis nem mostanában mutathatott be gólörömöt: legutóbb két éve, 2017. március 19-én talált be. A csatár akkor a Sporting Gijónt erősítette, és a Granada ellen volt eredményes (3–1) a spanyol első ligás mérkőzésen. A legutóbbi bajnokiját sem néhány hete játszotta, azon még tavaly áprilisban lépett pályára, akkor a francia első osztályban, az Amiens színeiben.

„Nagyon régen játszottam, ennek ellenére nem éreztem magam fáradtnak, jólesett, hogy újra futballozhatok. Fontos volt, hogy nyerjünk, hiszen harcban állunk a dobogóért, kellett a három pont. A kezem sajnos még kicsit fáj, az egyik hétközi edzésen ráestem, be is kellett kötözni, de remélem, hamarosan meggyógyul. A lényeg, hogy a társak egyre inkább befogadnak, jól érzem magam Újpesten, és bár most válogatott szünet következik, már alig várom, hogy újra bizonyíthassak!”

NB I, 2018–2019, 25. FORDULÓ
MÁRCIUS 16., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–MTK Budapest 3–2
Felcsút, Pancho ArénaVad II István 1121
Ferencváros–Haladás 2–0
Budapest, Groupama ArénaKarakó Ferenc
7865
Újpest–Kisvárda 1–0
Budapest, Szusza Ferenc StadionErdős József
2090
Budapest Honvéd–Paksi FC 3–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionPintér Csaba
1400
Mol Vidi–Mezőkövesd 1–0
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóIványi Zoltán
2340
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 1–0
Debrecen, Nagyerdei StadionBerke Balázs
3600
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC 25 17 4 4 55–19 +36 55
  2. Mol Vidi FC 25 14 5 6 40–25 +15 47
  3. Debreceni VSC 25 11 7 7 30–27   +3 40
  4. Újpest FC 25 10 10 5 31–18 +13 40
  5. Budapest Honvéd 25 11 6 8 31–24   +7 39
  6. Mezőkövesd Zsóry FC 25 8 8 9 34–32   +2 32
  7. MTK Budapest 25 9 4 12 36–40   –4 31
  8. Paksi FC 25 7 10 8 29–35   –6 31
  9. Puskás Akadémia FC 25 9 3 13 30–34   –4 30
10. Diósgyőri VTK 25 7 6 12 24–45 –21 27
11. Kisvárda 25 6 7 12 24–41 –17 25
12. Szombathelyi Haladás 25 4 4 17 21–45 –24 16

 

2019.05.23 23:39:48

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. Nem hallottam, hogy a szokatlanul erős kritikát bárki kikérte volna magának.

2019.05.23 21:46:41

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2019.05.22 22:28:42

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

„Király Gábort Dél-Amerikában elnevezték volna »El Locónak« és rajongtak volna érte. Jelenség volt káprázatos bravúrjaival, kockázatvállalásával és hibáival.”

2019.05.22 18:30:21

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

„Hihetetlen dolgok történtek velem Kispesten. A kupagyőzelemnél szebb búcsút nem tudok elképzelni.”

2019.05.22 21:43:16

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Eljött a pillanat, hogy a magyar játékosoknak futniuk kell a légiósok után.