Kiderült, miért döcög a Fradi! Van, amiben Djuricin megelőzi Bödét!

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2016.09.21. 11:53
null
A Fradi első számú gólfelelősei: Böde Dániel és Marco Djuricin (Fotó: Földi Imre és Földi D. Attila)
A Ferencváros, illetve a Videoton, de talán az egész NB I-es szezon szempontjából meghatározó mérkőzések következnek. A múlt szombaton a DVSC-t legyőző FTC ma a legutóbbi négy tétmeccsét egyaránt megnyerő, a négy találkozón 16 gólt szerző, vagyis bombaformában lévő Videotonhoz látogat Felcsútra, majd derbit játszik az Újpesttel. Az InStat Football számaira alapozó elemzésünkben azt nézzük meg, milyen állapotban várja a két rendkívül fontos összecsapást a címvédő Fradi, amely meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtott az elmúlt hetekben.

A VIDI ELLEN KIDERÜL...

Kiváltképp a szerdai Videoton–FTC mérkőzésen derül majd ki, hol tart egymáshoz képest a címvédő és a keretérték, kereterősség alapján első számú kihívónak tűnő fehérvári alakulat. Amennyiben a Videoton képes lesz ráerőltetni az akaratát a vendégekre, és meg is nyeri a találkozót, a bajnokság első számú esélyesévé léphet elő. Még úgy is, hogy a tabellán csak kétpontos előnybe kerül a Fradival szemben, és könnyen lehet, hogy a listát továbbra is a Vasas vezeti majd.

ELFOGYTAK A JEGYEK
Már nem kapható jegy a szerda esti Videoton–Ferencváros bajnokira a hazai szektorba – közölte a székesfehérvári klub, amely stadionépítés miatt a felcsúti Pancho Arénában játssza a hazai mérkőzéseit.

A Videoton kedd este közleményben hívta fel szurkolói figyelmét arra, hogy elfogytak a belépők, így akinek nincs bérlete vagy előre kiváltott jegye, ne induljon el Felcsútra.

A két FTC-szektorba szóló jegyek is szépen fogynak, így telt ház várható a hivatalos adatok szerint 3500 fő befogadására alkalmas felcsúti stadionban.

Ha viszont a tavaszi kupameccshez hasonlóan pályaválasztóként ismét alulmarad a Videoton, vagy nem kap ki, de nem tud dominálni, akkor továbbra sem mondhatjuk majd el, hogy a Vidi játékban előrébb jár a Fradinál. Azzal együtt sem, hogy az elmúlt hetekben a fehérváriak jobb formát mutattak, hat bajnokin 15 pontot szereztek, szemben a ferencvárosiak nyolcával.

Hat bajnokin gyűjtött mindössze nyolc pontra egyébként az előző szezonban is volt példa az FTC-nél (2016. április 2. és 23. között), de ez kevésbé mérvadó, mert addigra már bajnok lett a gárda. A jelenlegi, a vártnál gyengébb szereplés okai megmutatkoznak, ha statisztikailag megvizsgáljuk azokat a mutatókat, amelyekben az előző idényben kimagaslott Thomas Doll együttese, újabban viszont jelentősen visszaesett.

KEVÉSBÉ HATÉKONY TÁMADÁSOK, TÖBB KAPOTT GÓL – CSAPATTELJESÍTMÉNY

Az egyik legmeglepőbb érdekesség az FTC előző szezonbeli és mostani játékát elemezve, hogy a csapat meccsenkénti labdabirtoklása szinte másodpercre megegyezik. A legutóbbi idényben átlagosan 33 perc 35 másodpercet, most 33:33-at birtokolják a labdát a zöld-fehérek, és ez százalékban kifejezve azt jelenti, hogy ismét 63 százalékban van náluk a labda.

ELŐRÉBB TART A VIDI A FRADINÁL?

A tabellát tekintve nem, de a kérdést valójában csak a mai mérkőzés után tudjuk megválaszolni. Ettől függetlenül bizonyos mutatókban a Videoton már megelőzi a Ferencvárost.

Az egyik ilyen a Transfermarkt által becsült keretérték, melyben az átigazolási időszak utolsó hetében történt változások hatására sikerült a Vidinek a Fradi elé kerülnie. Természetesen messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni abból, hogy a piaci portál 13.28 millió euróra (4.1 milliárd forint) becsüli a Videoton és 11.83 millióra (3.65 milliárd forint) a Ferencváros keretértékét, ám az tény, hogy az elmúlt két évben a legértékesebbnek tartott csapat nyerte a bajnokságot.

Szakmailag mérhetőbb különbség, hogy a Videoton az egy meccsre lebontott átlagos InStat-indexben is megelőzi a Fradit, igaz, csak egyetlen ponttal. A fehérváriak átlagos összteljesítmény-mutatója 229, a fővárosiaké 228.

A Videoton kevesebbet lő kapura (meccsenként 13-szor, a Fradi 18.7-szer), de nagyobb százalékban találja el a kaput (40 százalékban, a Fradi 38 százalékban). Viszont összességében kettővel többet támad meccsenként a Videoton, mint a Ferencváros (118–116).

A Fradi mérkőzésenként többet is birtokolja a labdát (percben kifejezve: 33:33–27:09, százalékban: 63–52) és a fővárosiak többet is passzolnak (FTC: 570 passz, 85 százalékos pontosság; Videoton: 485 passz, 80 százalékos pontosság). Mindezekkel azonban nem sokra mennek a zöld-fehérek, ha azt nézzük, hogy a Videoton hárommal több gólt szerzett, mint a Fradi (21–18). Igaz, ugyanannyit kapott (10–10), és ami a legfontosabb, eddig kevesebb pontot szerzett (FTC: 17; Videoton: 16).


Eddig mindegyik ellenfelüknél többet birtokolták, vagyis a múltkori kiíráshoz hasonlósan irányítani próbálják a mérkőzéseket, csak ez ezúttal nem társul ugyanolyan eredménnyel. Azért nem, mert a támadójáték nem olyan hatékony, és védekezésben is több a hiba.

A kevésbé hatékony támadójátékot alátámasztó adat, hogy most a meccsenkénti kétgólos átlag eléréséhez 18.7-szer veszi célba a kaput Thomas Doll együttese, és ebből csak hétszer találja el (38.3 százalék), míg 2015–2016-ban ennél kevesebb kísérlet is elegendő volt (13.8 próbálkozásból 5.4 találat, 39 százalék) a majdnem ugyanilyen (2.1-eshez) gólátlaghoz.

Ugyanez figyelhető meg a támadásvezetések számában is. A bajnoki cím alkalmával meccsenként 106 támadást vezetett a Fradi, jelenleg 116-ot, mégsem szerez több gólt. A támadások számának növekedése egyébként azzal függ össze, hogy többször áll döntetlenre vagy vereségre a csapat, így többször is van rákényszerülve a támadásokra. Ez leginkább a felépített vagy más néven pozicionált (azaz a rögzített helyzeteken és a kontrákon túli) akcióknál látszik, melyekből most 91-et, az előző szezonban 79-et vezettek Böde Dánielék.

A legutóbbi idényhez képest azonban a csökkenő hatékonyság ellenére nem a szerzett gólok számában fedezhető fel a legnagyobb különbség, mert egy évvel ezelőtt a 9. forduló után például csak kettővel volt több gólja a Fradinak (most 18, akkor 20). Viszont akkor kilenc mérkőzésen csak három gólt kapott, idén viszont tízet, többet, mint az éllovas Vasas és a 3. helyen álló Honvéd, és ugyanannyit, mint a mai ellenfél Videoton.

A kapott gólok megoszlásában pedig a fő különbség egyértelműen a felépített akcióból kapott találatok tekintetében van. Most ugyanis e gólok 50 százaléka pozicionált támadásból születik, míg korábban ez a szám 43 százalék volt. Kontrából most kevesebb gólt szed be az együttes (17-et, az előző szezonban 20-at), míg a rögzített helyzetekből kapott gólok száma hasonlóan magas (33 százalék most, 37 volt).

Ez pedig arra vezethető vissza, amire Thomas Doll vezetőedző a nyilatkozataiban már utalt, hogy védekezésben több az egyéni, több a helyezkedési hiba, nem szűri már meg olyan hatékonyan a Fradi hátsó alakzata az ellenfél támadásait, mint korábban.

NALEPÁÉK KEVESEBB LABDÁT SZEREZNEK, DJURICIN TÖBBET LŐ KAPURA, MINT BÖDE – EGYÉNI TELJESÍTMÉNYEK

A Fradi egyik fő erősségét az jelentette az előző szezonban, hogy egyénileg szinte senki sem lógott ki a sorból, a kezdőcsapat játékosai egytől egyig az NB I szintjén is kimagaslót nyújtottak, több mutatóban is. Az új idényben azonban többen visszaestek.

Erre az egyik legjobb példa Leandróé, aki az előző szezonban tíz gólpasszt adott, a legtöbbet az NB I-ben, 90 percenként 0.3-at, a jelenlegi idényben azonban még egyet sem.

Gera Zoltán az előző évadban a hatodik legjobb párharcmutatóval rendelkezett az NB I-ben, meccsenként átlagosan 12 megnyert párharca volt, most csak 9.5. Igaz, ebben az évadban kevesebb párharcot is vállalt, mérkőzésenként átlagosan 11-et a korábbi 21-gyel szemben.

A Leandro, Michal Nalepa kettős volt az NB I legjobb labdaszerző védőpárosa a legutóbbi szezonban, ketten együtt 17 labdát szeretek meccsenként (Nalepa 9-et, Leandro 8-at), míg az új idényben csak 13-at, miután mindkettejük teljesítménye visszaesett ezen a téren (Nalepa 7-nél, Leandro 6-nál tart).

Aztán nagyon jellemző problémája még a jelenlegi Ferencvárosnak, hogy a legtöbbet mérkőzésenként átlagosan az a Marco Djuricin, Varga Roland kettős veszi célba a kaput, amely eddig összesen három gólt szerzett, mindhármat az osztrák csatár.

Djuricin nyolc bajnokin játszott, ezeken 26-szor lőtt kapura (meccsenként 3.25-ször), ebből 13-szor találta el a kaput (meccsenként kétszer). Varga Roland csak négy találkozón lépett pályára az NB I-ben, de a 16 lövése így is négyes átlagot eredményezett, csakhogy a 16-ból mindössze háromszor találta el a célt (ez meccsenként 0.75).

Ezzel szemben a gyengébb tavaszi formája után (12 bajnokin öt gól) szép lassan ismét magára találó, kilenc találkozón elért hat találatával a góllövőlistát Feczesin Róberttel (Videoton) holtversenyben vezető Böde Dániel mérkőzésenként átlagosan jóval kevesebbszer került lövőhelyzetbe, mint két említett társa. Meccsenként 2.1-szer lőtt, 1.6-szor talált, vagyis a 19 kísérletből összesen 15-ször. Ami azt is jelenti, hogy kerekítve, durván minden harmadik lövéséből lett gól.

Ehhez képest Djuricinnek majdnem kilenc lövés kellett egy gólhoz, Vargának meg 16 sem volt elég...

A LEGTÖBBET LÖVŐ FRADI-TÁMADÓK AZ NB I-BEN
lövések kaput eltaláló lövések gólok meccsek száma
Böde 19 15 6 9
Djuricin 26 13 3 8
Varga R. 16 3 0 4

Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy Böde kiszolgáló személyzete is megcsappant, mert Djuricinnel és Vargával ellentétben ő ritkábban lő távolról, így viszont jobban a társaira, a passzaikra van utalva. Márpedig a már említett Leandrótól az előző szezon négy asszisztja után ezúttal ugye még egyet sem kapott, míg a nyári távozók közül Roland Lamah és Stanislav Sesták két-két, Nagy Ádám pedig egy gólpasszal szolgálta ki Bödét. Ebben az évadban Nagy Dominik lehet Böde embere, mert a középpályástól már két gólpasszt kapott, más kérdés, hogy rá is csak ősszel számíthat, mert klubtársa januártól a Legia Warszawában folytatja.

Összegezve a fentieket megállapítható, a Ferencváros hatékonysága támadásban visszaesett. Ennek az egyik oka, hogy legtöbbször nem az első számú gólfelelős, Böde Dániel kerül lövőhelyzetbe, míg a nyáron Böde tehermentesítésére igazolt Djuricin még csak megközelíteni sem tudja a magyar válogatott csatár lövési mutatóit. Ugyanakkor még ennél is nagyobb probléma, hogy az FTC védelme nem szűr olyan hatékonyan, mint az előző idényben. Most kilenc forduló alatt több mint háromszor annyi gólt kapott az együttes, mint egy évvel ezelőtt. A védelem megszervezése tehát az elsődleges ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabbá váljon a bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő Fradi, hogy fel tudja venni a versenyt a Transfermarkt szerint legértékesebb kerettel rendelkező Videotonnal.

NB I, 10. FORDULÓ
SZEPTEMBER 20.,KEDD
20.00: DVSC–Honvéd 0–1
SZEPTEMBER 21.,SZERDA
19.00: Újpest–Haladás (Illovszky-stadion, stream: m4sport.hu)
19.00: MTK–DVTK (Dunaújváros, stream: m4sport.hu)
19.00: Mezőkövesd–Paks (Mezőkövesd, stream: m4sport.hu)
19.00: Gyirmót FC Győr–Vasas (Győr-Gyirmót, stream: m4sport.hu)
20.00: Videoton–FTC (Felcsút, tv: M4 Sport)
AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 9 6 1 2 12–6 +6 19
2. Ferencvárosi TC 9 5 2 2 18–10 +8 17
3. Budapest Honvéd 10 5 2 3 16–8 +8 17
4. Szombathelyi Haladás 9 5 2 2 13–10 +3 17
5. Videoton FC 9 5 1 3 21–10 +11 16
6. Újpest FC 9 4 1 4 12–11 +1 13
7. Debreceni VSC 10 3 2 5 12–16 –4 11
8. Mezőkövesd Zsóry FC 9 2 4 3 10–12 –2 10
9. MTK Budapest 9 2 3 4 4–11 –7 9
10. Diósgyőri VTK 9 2 2 5 10–19 –9 8
11. Paksi FC 9 1 4 4 6–11 –5 7
12. Gyirmót FC Győr 9 1 4 4 4–14 –10 7

A cikkben szereplő statisztikák forrása: InStat Football

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik