Kiderült, hogy miben hasonlít C. Ronaldo és Király Gábor

– A magyar labdarúgás egyik nagy problémája, hogy kevés az olyan világot látott, külföldi tapasztalatokkal felvértezett szereplő, akire mindenki odafigyel, akit meghallgatunk és akinek a tanácsait is megszívleljük, aki nincs beleragadva a honi érdekszövetségekbe. Király Gábor tizennyolc évnyi légióskarrier és 107 válogatott meccs után ebbe a kategóriába tartozhat. De vajon hogyan tudja átadni a felhalmozott ismereteket, hogy azok hosszú távon is a magyar labdarúgás hasznára legyenek?

– Nem véletlenül hoztam létre a Király Sportlétesítményt már 2003-ban és alapítottam meg a Király Sportegyesületet néhány évvel később, majd a kapusiskolát – válaszolta a Nemzeti Sport Online kérdésére Király Gábor. – Amit külföldön tanultam, amiről láttam, hogy ott működik, azt szeretném itthon is megvalósítani, ezen keretek között a gyakorlatban is bemutatni. Máshol, más egyesületnél, ahol más vezetőknek is meg kellene felelni, ez nem biztos, hogy lehetséges volna. Fontos, hogy minden országnak, bajnokságnak megvan a maga közege, stílusa, az angolnak, a németnek és a spanyolnak ugyanúgy, mint a magyarnak. Mindig azt mondom, hogy a tudást abba a közegbe kell beleilleszteni, ahol azt érvényesíteni szeretnénk. Nemcsak a futballra akarjuk megtanítani itt a gyerekeket, hanem a rendre, a tiszteletre, az alázatra, a tisztaságra. Ha valaki nem akar labdarúgó lenni, akkor is olyan értékeket kap, amiket az élet más területén is tud alkalmazni. Rendszerető, olyan ember lesz, aki szabályok között nőtt fel és tudja a helyét az életben – így tudok nevelni.

KIRÁLYI AUDIENCIA, 1. RÉSZ

– Hát ebben a pesszimista magyar légkörben nincs könnyű dolga... Dárdai Pál is sokat beszélt a pozitív szemléletről, de valahogy nem akarjuk, vagy nem tudjuk megérteni, hogy istenigazából miről is szól ez. Mi lehet ennek az oka?

– Talán az hiányzik, hogy sokszor nem tudjuk elfelejteni, milyen csapat van a túloldalon. Nem azt kell nézni, ki van az ellenfélnél, mert ők is hús-vér emberek, hanem magadból kell a maximumot kiadnod. Azt kell figyelned, hogy te milyen munkát végzel. Mindig azt vallottam, hogy én vagyok az, akinek fel kell készülnie a mérkőzésre, én dolgozom meg érte, az én teljesítményem. Ezt lehet kritizálni, de az már nem az én feladatom, hanem a médiáé és a szurkolóké. Mindenkinek megvan a feladata, ők nem tudnak helyettem védeni. Amikor kikerültem, akkor mondták, hogy sok magyar úgy gondolkodik, a szomszédnak miért van jobb háza, jobb autója. A „neki miért van" kérdés helyett inkább azt kellene feltenni, hogy „nekem miért nincs", és mit kellene tennem azért, hogy legyen...

– Igen, kifogáskeresésben és panaszkodásban nagyon „jók" vagyunk.
– Külföldön is megvannak a negatívumok, csak ott ezekről, a szociális problémákról, a szegénységről nem beszélnek egyfolytában.

– Aztán az is „magyaros", ahogy hajlamosak vagyunk egyik végletből a másikba esni. Az Eb-eufória után egy feröeri döntetlen hatására mély letargiába.
– A válogatott kapcsán most azt látom, hogy akik kint voltak az Eb-n, azok közül sokan sérüléssel, formahanyatlással küszködnek. Ez teljesen normális, azok után, hogy két héttel az Eb-t követően már kezdődött a bajnokság. Kérdés, meddig tart ez az állapot. Remélem, nem sokáig. Mindig magunkhoz képest kell jól teljesítenünk. Ha kihozzuk a maximumot magunkból, akkor mindent megtettünk, nem kell szégyenkeznünk. Meglátjuk, ez mire lesz elég. Magyarország az Európa-bajnokságon saját magát ünnepelte, az emberek azt ünnepelték, hogy boldogok. Ehhez mi szolgáltattuk az alapot, ami nagyon jó érzés. Olyan, teszem azt nagymamák vagy óvónők is megnézték a meccseinket, akik korábban sosem, de most a férjükkel vagy a gyerekekkel odaültek a tévé elé. Boldog volt mindenki, mert magával ragadta a hangulat, mert pozitív volt, mert öröm volt mindenhol. Mindegy, hogy döntetlent játszottál vagy gólt kaptál, örült a magyar. Ennek a szemléletnek kellene mindig érvényesülnie a magyar közegben, csak az emberek úgy vannak vele, hogy ami megszokott, az természetes, azt már észre sem vesszük, annak már nem tudunk örülni. Az embereknek van munkahelyük, ételük, ruhájuk... Miért nem tudják értékelni? Mindenért megküzdünk nap mint nap, ezért értékelnünk kell az egyszerű dolgokat, de ezt elfelejtjük. Tegyük fel, hogy ma nem karamboloztam. Úgy vezettem, hogy senkit sem sodortam bajba. Ennek is lehet örülni. Mindig így állok hozzá, pozitívan.

– Persze, lehetne örülni annak, hogy nem kaptunk ki Feröeren, de valahogy nem megy, nem tudunk elvonatkoztatni a problémáktól.
– Ha valaki haragszik, az az ő baja, nem az enyém, nem a játékosoké. Egy futballista annál többet nem tud tenni, mint hogy felkészül és a legjobb tudása szerint teszi a dolgát. A profi futballt sokan összetévesztik azzal, hogy ha valaki lemegy a grundra játszani a haverokkal, mert attól még nem lesz futballista. Ahhoz, hogy labdarúgó legyen valakiből, ugyanúgy meg kell dolgozni, mint annak, aki egy gyárban húzza az igát kőkeményen.

– Csak amíg a munkás minden műszak végén fel tudja mutatni a munkája eredményét, addig a sportban ez nem ilyen egyszerű, mert van ellenfél is. Viszont a három olimpiai arany megszerzése után két nap elteltével ismét edzésbe álló Hosszú Katinka az élő példa rá, talán van az a munka, amellyel szemben már-már az ellenfelek is tehetetlenek.
– Ez minden élsportban így van. Arról nem beszél senki, hogy Cristiano Ronaldo mennyi munkát végez pluszban, túl az edzéseken és hogy mennyit dolgozik azért, hogy olyan izmos legyen, amilyen. Miért mindig az autójáról, a házáról, az életéről van szó? Azonban, mint már mondottam, én sportolóként, azon túl, hogy a munkámat végzem, már nem tudom befolyásolni a megítélésemet, azt, hogy mit gondolnak rólam a szurkolók, vagy hogyan értékel a média.

– Lehet, de éppen ön az élő példa rá, hogy az ismertség, a népszerűség mellett hogyan lehet megmaradni elsősorban labdarúgónak, hogy ne az autója, ne a magánélete kerüljön előtérbe, hanem a sportteljesítménye, az, amit a pályán mutat és az a szemlélet, amit azon kívül képvisel. Ezért fordulhatott elő, hogy a Videoton elleni bajnokin még az ellenfél szurkolói is megtapsolták a lecserélésekor.
– Ugyanúgy védek, mint eddig. A szurkolótól függ, hogy ebből mit lát meg, de mondok egy másik példát, mire gondolok, amikor azt állítom, hogy nem tudom befolyásolni. Mióta védek szürke nadrágban? Húsz kerek éve! Magyarországon ez már természetes volt, és ha természetes, akkor nem olyan érdekes. Aztán jött az Európa-bajnokság és elképesztő őrület lett körülötte.

– Hogy a pályán mutatott trükkjeiről már ne is beszéljünk...
– A magyar bajnokikon ugyanilyeneket vetek be, csak ott jóval kevesebb kamera van a stadionban, mint az Eb-n, ahol minden rezdülés, mozdulat látható, felnagyítható volt. Külön kamerák működtek, amelyek csak egy játékost követtek, nem a mérkőzést. Vagy mondok még egy példát. Király Gábor Szombathelyen megszokott jelenség, de ha Budapesten vagy máshol vagyok, rögtön felkapják a fejüket az emberek, hogy „Itt a Király Gabi!".

– A pozitív szemlélet mellett egy másik, ön által is sokszor említett, de itthon ugyancsak kicsit közhelyesnek tetsző, nem biztos, hogy igazán megértett tétel, hogy „mindig csak a következő feladatra koncentrál".
– Nemcsak a negatívumokon, a pozitívumokon is ugyanúgy túl kell lendülni. Amin már túl vagy, azon már nem tudsz változtatni. Tovább kell menni. Másnap ugyanúgy kell teljesítened!

EGY EMLÉKEZETES „TRÜKK” AZ EB-RŐL RONALDÓVAL SZEMBEN

– Ha egyszer majd „továbbmegy", és felhagy az aktív labdarúgással, véleménye szerint hogyan tudná a leginkább segíteni a magyar futballt? Edzőként, esetleg sportvezetőként?

– Egyelőre profi labdarúgó, a Haladás játékosa vagyok és akként is gondolkodom. Most maximálisan a futballistaéletemre koncentrálok. Ha pihennem kell, akkor nem is tudok kijönni a sportlétesítményemhez, akkor haza kell mennem és pihennem. Ha sétálnom kell, mert úgy kapcsolódom ki, akkor azt teszem. A napomat is úgy kezdem, hogy reggel fél nyolckor már kezelésen vagyok, hogy a mostani sérülésem után mielőbb visszatérhessek a pályára, bár azt még nem tudom, hogy ez mikor lesz pontosan. Az értékrendem ugyanúgy a helyén maradt az Eb után. Igaz, hogy azóta több érdeklődés van. Sokan nem értik meg, miért nem érek rá mondjuk elmenni egy alföldi lecsófesztiválra. Profi labdarúgó vagyok, nem tudok szabadnapot kivenni vagy táppénzre menni, ha edzésem van. A jövőt illetően: az A-licencem már megvan, így a lehetőség adva van, hogy edző lehessek, de most nem foglalkozom ezzel. Szombathelyen hála istennek abszolút pozitívan állnak hozzám, kikérik a véleményem, mert tisztelnek, én pedig szeretném átadni a külföldön megszerzett tudást. Múltkor például, amikor körbenéztem az edzéseken, farmerben álltam be a kapuba és mutattam meg a tizenhat éveseknek, hogyan kell viselkedni a szabadrúgásoknál. Itt tudok kérni a gyerekektől, és be is tudom mutatni, amit kérek, mert én átéltem ezt több mint nyolcszáz mérkőzésen, tanultam a hibákból, és ezért tudok segíteni.