Kevin McCabe-nek nem kell a balhé

Vágólapra másolva!
2010.02.05. 06:57
null
Ezt a képet határozottan nem szeretné többé látni Kevin McCabe (Fotó: Németh Ferenc)
A szerény őszi teljesítmény, és főleg a sorozatos szurkolói zűrzavarok válaszút elé állították a Ferencváros labdarúgócsapatát a széteséstől megmentő Kevin McCabe-et. A tulajdonos az előttünk álló hónapok bajnoki szereplésétől és a fradisták viselkedésétől teszi függővé, hogy BL-gárdává fejleszti az FTC-t, vagy elgondolkodik azon, megéri-e neki a befektetés.

„Döntő időszakhoz érkezett a szerepem a ferencvárosi labdarúgás jövőjét illetően – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Kevin McCabe. – Amennyiben rátérünk arra az útra, amelyet megálmodtam, azaz a szurkolóinknak családbarát légkörben, remek atmoszférában lesz lehetőségük szórakozni egy, az őszinél acélosabb csapat mérkőzésein, akkor a nyáron nagybevásárlást tarthatunk. Sőt akkor drasztikusabb lépésekkel folytatjuk az építkezést, s közelítjük meg a BL-álmainkat – mert az alapok adva vannak ehhez."

Az angol vezető egyben figyelmeztetett: nem kér a további balhékból, valamint az őszi szereplésnél jóval többet vár a szakmai stábtól és a csapattól is.

„Ha nem tapasztalok előrelépést a szakmai munkában, és – ez a legfontosabb – folytatódik a drukkereink szélsőséges csoportjainak akciója, ha nem szűnnek meg a folyamatos zavargások a stadionban, akkor nem zárható ki, hogy megelégelem a sorozatos kárt, amely erkölcsileg és anyagilag engem ér, s a kivonuláson is elgondolkozom... "

„Két éve finanszírozom, vezetem és építem az egyesületet – mert látom, hogy van értelme a befektetett energiának és pénznek. Szeretnénk, ha a többség is mellettünk, nem ellenünk tevékenykedne" – mondta.

 

KEVIN MCCABE VÉLEMÉNYÉT A STADIONFEJLESZTÉSRŐL, A CSAPATTAL KAPCSOLATOS MARKETINGTEVÉKENYSÉG- RŐL, A SZURKOLÓI KÁRTYA BEVEZETÉSÉRŐL ELOLVASHATJA A PÉNTEKI NEMZETI SPORT 2–3. OLDALÁN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik