Kenesei Krisztián: Nem vagyok csalódott

Vágólapra másolva!
2012.11.13. 09:21
null
Ezért a jelenetért kapott büntetést Kenesei (Fotó: <a href="http://www.nyugat.hu" target="_blank">nyugat.hu</a>)
Rossz vicc volt leülni a cserék közé és tapsolva ünnepelni saját gólját: Kenesei Krisztián büntetésképpen – amint arról tegnap már beszámoltunk – mehet az NB II-es csapathoz. Így döntött Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője, és a csatár addig nem térhet vissza a „nagyokhoz”, amíg a tréner nem változtat az elhatározásán. A büntetésről a 35 éves labdarúgó nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

Súlyos következménye lett Kenesei Krisztián meglehetősen rendhagyó gólörömének, Artner Tamás vezetőedző ugyanis úgy határozott, hogy a csatárnak a hétvégi viselkedése miatt a következő edzői döntésig az NB II-es csapat edzéseit kell látogatnia.

„Kenesei Krisztián minősíthetetlen hétvégi viselkedése miatt a következő edzői utasításig az NB II-es csapattal készül, ott játszik. A futballista elfogadta a döntésemet" – nyilatkozta a döntésről Artner Tamás a haladas.hu-nak. Keneseit nem lepte meg az „ítélet”.

„Nem mondanám, hogy csalódott vagyok – fogalmazott a Nemzeti Sport kérdésére a Haladás 35 esztendős támadója. – Valami hasonlóra számítottam, amikor megtudtam, hogy büntetés jár a gólom után történtekért. Artner Tamás a vezetőedző, az ő döntése, elfogadom az akaratát! Ameddig nem szól, hogy menjek vissza, az NB II-es csapattal készülök. Nem tudom viszont, hogyan növelhetem így az élvonalbeli góljaim számát, holott még egyáltalán nem tettem le róla, hogy megszerezzem a kétszázadikat is."

Az Újpest ellen rúgott száznyolcvanötödik hozta a bajt a csatár fejére. Ugyanakkor Kenesei Krisztián azt állította, nem akart senkinek sem üzenni vagy bárkit is megbántani a kispados tapssal. Poén volt a mutatvány, egy előre megbeszélt figura, amely – mit ad Isten! – balszerencséjére éppen őrá jött ki. Mint hozzátette, természetesen vállalja érte a felelősséget.

Már csak azért is, mert Artner Tamás magára vette Kenesei Krisztián magánszámát. Kíváncsian várta játékosa véleményét, hogy mégis hogyan gondolta ezt. Ne feledjük, kettejük kapcsolata akkor került a címlapokra, amikor a szakember közölte a tapasztalt futballistával, hogy koránál fogva a jövőben elsősorban csereemberként számít rá. Egy olyan játékosra, aki nagy erőssége lehet még a szombathelyi gárdának – amikor éppen beszáll a kispadról. Arról, amelyre szombaton (is) lehuppant.

Mostantól Kenesei Krisztián az NB II Nyugati csoportjában szereplő Haladás II-ben bizonyíthat egy másik rutinos labdarúgóval, Korolovszky Gáborral együtt. A hátvéd már korábban csatlakozott Tóth László együtteséhez.

„Nincs már túl sok hátra a szezonból – így Kenesei Krisztián. – Azt gondolom, túldramatizálták az egészet. Felkapták a dolgot, de ez van, megyek a másodosztályba játszani. Azt azonban be kell látni, hogy hosszú távon ez nem lehet megoldás. A télen le kell ülnöm a vezetőséggel, illetve Artner Tamással is beszélni. Elvégre nem az NB II-ben, helyesebben mondva nem most szeretném befejezni a pályafutásomat! Még nem. Ki tudja, mikor szól a vezetőedző, hogy irány vissza a nagyokhoz?!"

A klubvezetőség részéről elmondták, büntetésről és felmentésről csupán Artner Tamás dönthet. Tóth Miklós ügyvezető állásfoglalását a Nemzeti Sport keddi számában olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik