Kecskemét: Foxi nehéz ügy, jobbszélsőt keresnek

Vágólapra másolva!
2013.01.31. 12:46
A KTE-Phoenix Mecano labdarúgócsapatának klubigazgatója, Sallói István a Nemzeti Sport Online kérdésére beszélt az együttest érintő átigazolási ügyekről.

Az egyik legérdekesebb kérdés a kecskeméti szurkolók szempontjából alighanem Foxi Kethevoama ügye. A közép-afrikai támadó középpályás az ősszel kölcsönben a kazah Asztanánál szerepelt, a kölcsönszerződése lejárt, de Kecskemétre továbbra sem tért vissza. Korábban már jeleztük, Franciaországba akart szerződni, de ma lejár a nemzetközi átigazolási határidő, és eddig nem érkezett érte ajánlat.

„Foxi korábban jelezte, Franciaországban szeretné folytatni a pályafutását, ezért engedélyt kért, hogy tárgyalhasson más klubokkal, és próbajátékon is szerepelt a francia másodosztályú Angers-nél. Ám sem onnan, sem más klubtól nem érkezett ez idáig megkeresés. A másik opció, hogy végleg az Asztanánál folytatja. A kazah csapattal már voltak tárgyalások, és valószínűleg ezt fogjuk folytatni, most hogy Nyugat-Európában nem talált csapatot a futballista” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Sallói István, a KTE ügyvezetője. A sportvezető azt is hozzátette, Foxinak már vissza kellett volna térnie Kecskemétre, de nem könnyű kapcsolatba lépni vele.

„A keretünk nagyjából kész. Jobbszélsőt még keresünk, ezért a grúz Zsivi Joszelianit és a libériai Marcus Macauleyt még teszteli a szakmai stáb a horvátországi edzőtáborban. Ezen kívül, az edzőtábort követően már csak akkor várható változás, ha a szakmai stáb az ott szerzett tapasztalatok birtokában úgy látja, szükség van még új játékosra” – mondta a további játékosmozgásokkal kapcsolatban Sallói.

Az ügyvezető elmondta, a kölcsönből visszatért Christian Ebala marad, míg a győri Valentin Babic és a korábban próbajátékra érkezett kameruni Yves Mboussi már nem szerepel a kiszemeltek között, viszont az ETO-val még elcserélhetik a kapus Antal Botondot Molnár Péterre.

A KTE a hétvégétől tíz napig Horvátországban edzőtáborozik.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-PHOENIX MECANÓNÁL
Érkezők: Edgardo Javier Díaz (argentin, szabadon igazolható), Christian Ebala (kameruni, FK Asztana – Kazahsztán, kölcsönből vissza), Foxi Kethevoama (közép-afrikai, FK Asztana – Kazahsztán, kölcsönből vissza), Hullám Attila (Szigetszentmiklósi TK), Mogyorósi József (Siófok), Rajczi Péter (Újpest FC), Varga Róbert (DVSC-Teva – kölcsönből vissza), Marko Vukaszovics (montenegrói, FK Novi Sad, Szerbia)
Távozik/távozhat: Antal Botond (Győri ETO?), Balogh Béla (Pécsi MFC), Bertus Lajos (MVM Paks, ?), Farkas Balázs (Mezőkövesd), Foxi Kethevoama (közép-afrikai, FK Asztana?), Gyagya Attila (Szolnoki MÁV FC – kölcsönbe), Jorginho (brazil, ?), Francis Litsingi (kongói, Teplice – Csehország), Luis Ramos (hondurasi, DVSC-Teva – kölcsönből vissza), Tarabai (brazil, ?), Tölgyesi Viktor (Gyirmót – kölcsönbe)

Kiszemeltek: Molnár Péter (szlovákiai, Győri ETO), Zsivi Joszeliani (grúz, Torpedo Kutaiszi – Grúzia), Marcus Macauley (libériai, Monrovia Breweries – Libéria)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik