Nemzetisport.hu 2012.05.27 21:07 Frissítve: 2015.01.23 02:37

Kaposvár: Sisa Tibor hivatalosan is elköszönt a klubtól

A Kaposvári Rákóczi–Zalaegerszegi TE (3–1) idényzáró mérkőzést követő sajtótájékoztatón a kaposváriak vezetőedzője, Sisa Tibor nemcsak a látottakat értékelte, hanem immár hivatalosan is elköszönt csapatától – adta hírül a somogyiak hivatalos honlapja, a rakoczifc.hu.


„Az elmúlt két hétben olyan emberek is próbáltak maradásra bírni, akiket nagyon tisztelek – nyilatkozta az 51 esztendős szakember. – Én egy régi vágású ember vagyok, nálam nagyon nehezen lehet a nemből igen, a távozásból érkezés. Gondolkodtam rajta, hogy ebben a helyzetben mégis megváltoztathatom-e a véleményemet, de végül úgy döntöttem, hogy tartom magam ahhoz, amit már korábban eldöntöttem. Ez azt jelenti, hogy a nyártól a Rákóczi szakmai munkáját már nem én irányítom.”

Sisa Tibor 2010 nyara óta irányította a Kaposvárt, munkája első évében a hetedik, a másodikban pedig a tizedik helyre vezette a Rákóczit.

2020.09.03 21:03:02

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. A pályáról levonuló ászokat harsogó, lelkes műsorvezető állította meg néhány szóra, természetesen a copfos lányt is, és hát mi mást is kérdezhetett volna: milyen volt a fiúk között futballozni?

2020.09.03 21:02:21

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Ilyenkor nem nehéz, mert most minden mondatnak hitele van.

2020.08.30 15:32:12

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Erős támadójátékkal, pörgős első félidővel verte meg a Honvédot a Kisvárda.

2020.08.30 15:32:12

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)

A felcsúti együttes tinédzserek egész sorával nőtt az Újpest fölébe.