Kaposvár: Sisa nem tervezi lejáró szerződése meghosszabbítását

2012.05.15. 17:34
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kaposvár vezetőedzője, Sisa Tibor a Haladás elleni, a csapata bennmaradását bebiztosító döntetlen után búcsúbeszéddel felérő értékelést adott a Nemzeti Sportnak, azóta pedig megerősítette, nem tervezi a nyáron lejáró szerződése meghosszabbítását.

„Azt tudom mondani, amit szombaton: a feladatomat elvégeztem – nyilatkozta Sisa Tibor a Nemzeti Sport keddi számában. – Szép, de nehéz munka volt ez, és szerintem rengeteg energia van abban, hogy bent maradtunk, és abban is, hogy az addig ismeretlen fiatalok mára alapemberek lettek, sőt többen tagjai az U21-es válogatottnak.”

„Sokan kerestek már a Nemzeti Sportban megjelent szombati nyilatkozatom után, de nincs itt semmi feszültség, probléma, konfliktus, mindössze annyi a történet, hogy a nyáron lejár a szerződésem, és nem tervezem a meghosszabbítását" – tette hozzá a szakember.

A csapat ügyvezetője, Illés János elmondta, egyelőre még senkivel sem tárgyalt edzőkérdésben.

Legfrissebb hírek

NHL: szétlövés után nyert a Dallas Coloradóban – videók

Amerikai sportok
16 perce

Bizarr évfordulós visszavonulás egy családi tragédia árnyékában

Kosárlabda
38 perce

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
46 perce

Gian Piero Gasperini: A legváratlanabb módon akadtunk el a célvonalon

Bajnokok Ligája
1 órája

Újabb bravúrpontokért lép pályára a Szeged a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2 órája

A 60 éves Márton Gábor nem bánja, hogy átállt a sötét oldalra

Magyar válogatott
2 órája

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
9 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
9 órája