Kaposvár: alsóbb osztályban szereplő fiatalok pótolhatják a távozókat

Vágólapra másolva!
2011.01.03. 23:20
Címkék
Elsősorban jelenleg alsóbb osztályokban játszó magyar játékosokkal szeretné kiegészíteni keretét a téli átigazolási időszakban az élvonalban szereplő kaposvári labdarúgócsapat.

Amint azt Illés János, a kaposváriak ügyvezető elnöke a Nemzeti Sport Online kérdésére válaszolva elmondta: újabb távozóik már nem lesznek a téli átigazolási időszakban.

Mint ismert: Lelkes Mátyással és Lipusz Norberttel közös megegyezéssel szerződést bontottak, Petrók Viktor saját maga kérte szerződésének megszüntetését, míg Zsolnai Róbertre a kölcsönvételi idő leteltét követően nem tartottak igényt.

A távozók helyére elsősorban olyan magyar fiatalokat keresnek a másod- vagy éppen a harmadosztályból, akik nem a közeli, hanem a távolabbi jövőben lehetnek majd a felnőtt csapat erősségei.

A klubvezető szerint kis csapatként nem képesek tapasztalt, rutinos, azonnal meghatározónak számító játékost igazolni, akinek a neve már ismert a futballpiacon, így továbbra is olyan játékosokban kell gondolkodniuk, akik a nagyközönség számára ismeretlenek.

Legfrissebb hírek

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
25 perce

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
37 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
53 perce

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
1 órája

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik