Kabát okos gólja mentette meg a Lokit

2011.02.13. 19:04
null
Kabát Péter szép gólt szerzett (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Címkék
Vasárnap késő délután a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-TEVA felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a román Steaua Bucuresti-cel a beleki edzőtáborban. Az első félidőben Kabát Péter egy a sorfal alatt eltekert szabadrúgásgóllal állította be a végeredményt.

A román csapat az első perctől kedve nagyobb támadóerőt mutatott be, mint az előző idény magyar bajnoka. A télen érkezett Nenad Novakovicsnak több nagy bravúrt is be kellett mutatnia.


Egészen a 28. percig tudta magát tartani a Loki, akkor azonban Geraldo Alves szépen lefordulva védőiről a kapuba talált. 1–0

Tíz perccel később szinte a semmiből sikerült egyenlítenie a Debrecennek. Adamo Coulibaly harcolt ki egy szabadrúgást a tizenhatos előterében, amit Kabát Péter okosan a felugró sorfal alatt a jobb alsóba tekert. 1–1

A második félidő nem hozott túl nagy iramot, jóformán egyetlen komoly helyzetet sem jegyezhettünk fel. A 74. percben Szakály Péternek lépett oda keményebben az egyik Steaua-védő, a Loki játékosai tizenegyest reklamáltak, ám a játékvezető nem ítélt büntetőt.

Az első félidő jó iramú összecsapást hozott, két szép egyéni megmozdulással, de a második félidőre mintha kissé elfáradtak volna a játékosok, így maradt az 1–1.

STEAUA BUCURESTI–DEBRECEN 1–1
 

 

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
STEAUA BUCURESTI (román)–DVSC-TEVA 1–1
DVSC: Novakovics – Bernáth, Simac, Mijadinoszki, Fodor (Nikolov, 79.) – Szakály, Ramos, Czvitkovics, Yannick (Dombi, 85.) – Kabát (Salami, 65.), Coulibaly (Varga J., a szünetben)
G.: Geraldo (28.), ill. Kabát (38.)

 

Legfrissebb hírek

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
10 perce

Van Dijk: A meccstervünk működött

Foci vb 2026
28 perce

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
1 órája

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
1 órája

Ronald Koeman szerint alapvetően nem a tizenegyesek döntöttek

Foci vb 2026
1 órája

Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

Egyéb egyéni
1 órája

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
1 órája

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik