Junior és Sztanics is az Üllői úton

Vágólapra másolva!
2010.06.23. 14:38
null
Elkezdődött a munka az Üllői úton (Fotók: M. Németh Péter)
Címkék
Maróti Béla után újabb két kaposvári futballista érkezik a Ferencváros labdarúgócsapatához: a klub által kiadott sajtóanyag szerint a brazil Junior és a szerb Szrdjan Sztanics is követi Prukner László vezetőedzőt a Fradihoz.

Összeállt az FTC Labdarúgó Zrt. új menedzsmentje, ezentúl Berkes Zoltán vezérigazgató viszi a cég gazdasági ügyeit, Prukner László a szakmai részleget igazgatja, és Féderer Andrea a Ferencváros kommunikációjáért felel a későbbiekben – olvasható a zöld-fehér klub sajtóközleményében.

Alexander Gerstl, az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatóságának tagja elmondta, hogy felállt az új csapat és az új vezetőség is, és a menedzsment tagjainak a kiválasztása szakmai szempontok alapján történt. „Úgy érezzük, hogy a Ferencváros eddig csak kapott McCabe úrtól, akinek a menedzselése alatt a klub anyagi helyzete megszilárdult, és a csapat visszakerült az NB I-be, amellyel ez a tradicionális múlttal rendelkező klub és a szurkolók is egy komoly esélyt kaptak arra, hogy a Fradi visszatérhessen a nemzetközi elitklubok táborába” – olvashatók Gerstl szavai.


Az új vezetőség rendezni fogja az építendő stadion kérdését is. Fontos és a szurkolókat is érintő kérdés, hogy a jövőbeni stadion a jelenlegi területén, az Üllői úton épülhet meg. „Az előzetes engedélyek kiadását jelen pillanatban a hatóságok késleltetik, így a munkálatok megkezdését is, a vezérigazgató azonban reméli, hogy ezt a kérdést záros határidőn belül rendezni tudják. Első lépésként pedig egy kisebb rekonstrukcióra is sor kerül a stadionon belül, hogy a szurkolók is érezzék, fontosak az FTC labdarúgócsapat számára”– olvasható a Fradi honlapján.

Berkes Zoltán vezérigazgató viszi 
a cég gazdasági ügyeit
Berkes Zoltán vezérigazgató viszi a cég gazdasági ügyeit

A szakmai szempontról is szó esett, a Prukner László vezette szakmai vezetés törekszik rá, hogy lehetőség szerint magyar futballisták húzhassák magukra a zöld-fehér mezt, azonban a Magyarországon régóta játszó külföldi játékosokra is szükség lesz, de ahhoz, hogy a kitűzött célokat elérje a csapat, egy-két minőségi erősítést jelentő külföldi igazolással is ki kell egészíteni a Fradi játékosállományát – írják.  „A szakmai stáb vezetője, Prukner László azt sem titkolja, hogy ő elkötelezett híve a saját nevelésű játékosok csapatba való beépítésének is. Azonban ennek a folyamatnak megvannak a szabályai, és mint ahogy az újonnan igazoltaknak vagy a meglévőknek sem, így az utánpótlásnak sem jár automatikusan majd az FTC meze.”

A klub 14 órától tartott sajtótájékoztatót, amelyen jelen volt az új vezérigazgató, Berkes Zoltán is. A korábbi szerzemények – Rodenbücher István, Józsi György, Nagy Patrik és Maróti Béla – után a két új játékost, a brazil Juniort és a szerb Szrdjan Sztanicsot is bemutatták, akik Kaposvárról követték Prukner Lászlót. Az együtteshez érkezett egy próbajátékos is a bécsi Rapidtól: Mario Konrad csatár.

Az is elhangzott, hogy Féderer Andrea lesz a fővárosi zöld-fehérek új kommunikációs igazgatója.

GOLFKOMPLEXUMBAN KÉSZÜL A CSAPAT

„Az Egyesült Államokba tervezett út elmarad, mert több időt töltött volna utazással, mint a pályán. Jó lett volna utazni, de a csapatépítést fontosabbnak találtam. Hencsére utazunk öt napra, amely Kaposvártól 30 km-re található, egy golfkomplexumban fogunk készülni, nemcsak golfozunk majd, hanem kondicionáló edzést is tartunk. Egy ausztriai edzőtáborba is utazunk, ahol négy mérkőzést fogunk játszani, ebből három mérkőzést én választok ki" – nyilatkozta Prukner László.

 

ABDI KÉT ÉVET HOSSZABBÍTOTT

Alexander Gerstl a sajtótájékoztató elején a következő szavakkal mutatta be az új vezérigazgatót: „Berkes Zoltán a gazdasági világból jött, a gazdaságban profi, sok helyen jó eredményt ért el. A gazdasági és a szakmai stáb a Fradit hírnevéhez méltó helyre szeretne emelni, a bajnokságban a tavalyihoz képest előkelőbb helyekért kell küzdenie a csapatnak."

 

Berkes Zoltán elmondta, Kevin McCabe változatlanul támogatja a Ferencvárost, a költségvetés ugyanannyi lesz majd, mint a legutóbbi idényben. Továbbra is priorítás az utánpótlás.

„Új csapat épül a pályán és azon kívül is – hangzott el a sajtótájékoztatón az új vezérigazgatótól. Az Üllői úton marad a stadion, de teljesen újjá fogjuk építeni, addig is amíg elkezdődik az építkezés, a régi stadiont renováljuk. Célunk a nézőszám emelése és a családi, békés környezet megteremtése a lelátón."

 

Prukner László szakmai igazgató bemutatta az új szakmai stábot. Lipcsei Péter, Tuboly Frigyes, Haáz Ferenc, Kakas László, Bali Péter testnevelő és Nagy Tamás segíti majd Prukner László munkáját.

 

„Nem lesz könnyű örökség, amit átvettünk, de úgy érzem, ez a szakmai stáb teljes egészében felelőséget vállal a Ferencvárosért. Mai nappal elkezdtünk dolgozni, nem akarok felelőtlenül ígérgetni, de azt tudom, hogy mindent el fogunk követni a siker érdekében."

 

Prukner László újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Ferenczi István megjelent az első edzésen, bár érdeklődők vannak iránta, Liban Abdival kétéves szerződést kötöttek a mai nap folyamán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik