Jön a mumus a Fradihoz - az NB I 23. fordulójának érdekességei

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2013.04.12. 16:00
Győri ETO–Videoton csúcsrangadót rendeznek a labdarúgó NB I 23. fordulójában, amelyben az is kiderül, hogy tud-e végre kezdeni valamit a Ferencváros hazai pályán történetének egyik állandó megkeserítőjével, a Siófokkal. Sereghajtó ide, sereghajtó oda, mumus érkezik a Fradihoz – mondhatni, ez a tökéletes pillanat arra, hogy az FTC megtörje a Balaton-partiak elleni „átkot”. Érdekességek a forduló elé.

KAPOSVÁR–BP. HONVÉDKAPOSVÁR–BP. HONVÉD

♦ A Honvéd mindössze egyszer ikszelt vendégként, idegenbeli mérlege 5–1–5. A kispestiek vendégként eredményesebbek (16 pontot szereztek), mint otthon (13).

♦ A Kaposvár a Pápa elleni sikerrel hármas hazai nyeretlenségi szériát adott át a múltnak.

♦ A Honvéd meccsein esik a második legtöbb gól a bajnokságban (3.05 a gólátlag), a Kaposvárén a harmadik legkevesebb (2.32).

A Haladás és az MTK 100. alkalommal csap össze 
az NB I-ben (Fotó: Szabó Miklós – archív)
A Haladás és az MTK 100. alkalommal csap össze az NB I-ben (Fotó: Szabó Miklós – archív)

♦ A fővárosi csapatok a szezonban még gólt sem szereztek NB I-es meccsen Kaposváron. A Rákóczi 1–0-ra legyőzte a Ferencvárost, 0–0-ra végzett az Újpesttel és az MTK-val. A sorozathoz hozzáadódik még az előző szezonból a Vasas elleni 0–0-s meccs is – legutóbb fővárosi játékosként az akkor kispesti Danilo talált be a Rákóczi kapujába Kaposváron, kétszer is (a vége 2–2 lett).

♦ Még mindig Kaposvár vs. főváros: budapesti csapat 2011. április elsején nyert legutóbb bajnokit a Rákóczi stadionjában – a Vasas, Ferenczi István góljával.

PAKS–DVTK

♦ A Paks otthon, a DVTK idegenben nagyon gyenge: a tolnaiak mindössze kétszer nyertek hazai pályán a szezonban, a DVTK csupán egyszer győzött vendégként.

♦ A Paks a tavasszal csupán az első, Újpest elleni mérkőzését tudta megnyerni – 6–0-ra. Azóta négy meccsen szereztek három gólt a paksiak... A Paks a Siófokot és a Pápát tudta legyőzni saját stadionjában, míg a DVTK vendégként (Vácon...) az Egert – a három említett csapat a tabellán alulról indulva keresendő.

♦ A paksi Lázok János már öt gólt szerzett a tavaszi idényben – őszről csupán kettőt „hozott.”

♦ A Paks ikszre adta legutóbbi három bajnokiját, és nyeretlen a legutóbbi négyen.

♦ A legutóbbi tíz, diósgyőri érdekeltségű bajnoki fele döntetlenre végződött.

♦ A Diósgyőr 2012 májusa óta nem nyert bajnokit a Dunántúlon, akkor a Pécset verte meg 2–1-re.

DVSC–EGER

♦ Az Eger immár 14 meccse nyeretlen, ez szezoncsúcs – a Siófok az 1. és a 13. forduló között nem tudott mérkőzést nyerni. Viszont legalább a kilences vereségszériát megszakították a hevesiek a Paks elleni hétközi meccsen.

♦ Az egriek legutóbb bajnokin pont a Debrecen ellen nyertek, szeptember 22-én Diósgyőrben 1–0-ra. A debreceni drukkerek a meccset követően elégedetlenségüknek adtak hangot (és képet, mert fogadási oddsokkal ellátott üzenetet is küldtek...).

♦ Tovább tart a debreceni sorminta, amely november vége óta a következő: nem szerez gólt a csapat–gólt szerez–nem szerez gólt–gólt szerez–nem szerez gólt–gólt szerez–nem szerez gólt... Tehát most olyan meccs jön (és a papírforma is ezt sugallja), amelyen a Loki betalál.

♦ Adamo Coulibaly, a Loki házi (és jó néhány hétig parkolópályára került) gólkirálya 2012. november 30. óta nem szerzett bajnoki gólt.

♦ Az Oláh Gábor utcában ebben az idényben a Paks, az MTK és az Újpest úszta meg kapott gól nélkül. Mindhárom csapat győzött is Debrecenben, viszont ha a Loki betalált hazai pályán, akkor nyert is.

♦ Figyelmetlenség? A Loki immár öt meccse nem tudott kapott gól nélkül hozni hazai bajnokit, legutóbb a DVTK ellen sikerült lenulláznia a vendégcsapatot – még október végén (2–0).

♦ Az Oláh Gábor utcába látogató legutóbbi öt csapat közül négy (Paks, MTK, Pécs, Újpest) megszerezte a vezetést, és csak a Pécs nem tudta megtartani azt.

♦ Az Eger október 20. óta nem tudott kapott gól nélkül hozni egy meccset.

MTK–HALADÁS

♦ Mérföldkőhöz érkezett az MTK és a Haladás: a két együttes századik alkalommal csap össze egymással az NB I-ben. Az örökmérleg a kék-fehérek javára billen: 46-szor az MTK nyert, 29-szer a szombathelyiek győztek, és 24-szer ért véget döntetlennel a párharc. Az összesített gólkülönbség 192–132 az MTK javára.

♦ Az MTK megnyerte legutóbbi három meccsét (gólt sem kapott közben), ez a kék-fehérek második leghosszabb szezonbeli győzelmi sorozata. A Haladás elleni sikerrel beállítanák a négymeccses szezoncsúcsukat, amely szeptemberben pont a szombathelyi kudarccal szakadt meg.

♦ Az MTK a mérkőzés kezdetekor 335 perce nem kapott gólt az NB I-ben. A kapus, Federico Groppioni pedig még egyáltalán nem, hiszen nullára hozta az Eger elleni debütáló meccsét. Dolga sem nagyon volt... A Haladás 348 perce nem szerzett gólt bajnokin.

♦ Hazai pályán nagyon erős az MTK, 8–2–1 a mérlege, ez a második legjobb hazai mutató a mezőnyből. Egyedül a Győri ETO tudott a Hidegkuti Nándor Stadionból három ponttal távozni; a Pécs és a Siófok ikszelt.

♦ Az MTK szezonbeli legnagyobb vereségét a Haladás otthonában szenvedte el, 3–0-ra kapott ki Szombathelyen.

♦ A Haladás hosszú veretlenségi sorozata a Videoton ellen megszakadt a hét közben, „cserébe” a szombathelyiek már négy meccse nyeretlenek.

♦ A Haladás még nem szerzett akciógólt a tavasz folyamán. Legutóbb akcióból Kalász Milán talált be a szombathelyiektől, az ETO hálójába, az őszi záró mérkőzésen.

♦ Az MTK hét tavaszi gólját hat különböző játékos szerezte, a csapatkapitány Kanta Józsefnek van két találata.

♦ A legutóbbi MTK–Haladás bajnokit a Hungária körúton 3–0-ra a szombathelyiek nyerték meg, hatalmasat taszítva az akkor az NB II felé tartó kék-fehéreken.

♦ A Haladás 2011 augusztusa óta nem nyert NB I-es meccset a fővárosban, akkor a Ferencvárost győzte le 2–1-re.

♦ A Haladás 2009. május 8. óta nem tudott egy szerzett góllal idegenbeli bajnokit nyerni, akkor pont az MTK-t verte meg, az ex-MTK-s Kenesei Krisztián találatával.

PMFC–LOMBARD PÁPA

♦ A Pécs legutóbbi három mérkőzése 2–0-ra végződött, egyet megnyert, majd kettőt elveszített.

♦ A kezdő sípszó pillanatában 188 perce gólképtelen NB I-es meccsen a PMFC.

♦ A Lombard idegenbeli mérlegénél csupán az Egeré és a Siófoké a rosszabb. A pápaiak vendégként ebben a szezonban csak a Kecskemét otthonából hoztak el három pontot. Idegenbeli nyeretlenségi sorozatuk hét meccset számlál.

♦ A Pécs sem acélos hazai pályán: csupán két győzelem, a PMFC hazai mérlegénél pedig (kitalálják?) csak az Egeré és a Siófoké rosszabb. Ráadásul az egész NB I-ben a Pécs szerzi a legkevesebb gólt hazai pályán – eddig nyolcat.

♦ A pápaiak vendégként csak hat gólt szereztek ebben az idényben, ez a legrosszabb mutató az NB I-ben – holtversenyben a Diósgyőrrel.

♦ A Lombard legutóbbi tíz bajnokijából hármat nyert meg, mindhármat 1–0-ra.

♦ 2011 novembere óta nem fordult elő, hogy a Pécs hazai pályán egygólosnál nagyobb különbségű győzelmet arasson bajnokin.

FTC–SIÓFOK

♦ Bármilyen különös is, de a siófokiak valósággal sportot űznek a Fradi meglepéséből. Az FTC pályaválasztása mellett csak minimális a zöld-fehér fölény, a mérleg 9–2–8. Nem sok csapatnak van ennyire kiegyensúlyozott idegenbeli mérlege a Ferencváros ellen!

♦ Túlzás nélkül mondható a Siófok az utóbbi időben a Fradi mumusának: a legutóbbi öt, FTC pályaválasztásával lejátszott bajnokit mind a siófokiak nyerték meg! A széria: 0–2, 0–1, 0–4, 1–2, 0–1! A Ferencváros több mint tíz éve, 2002. október 25-én győzte le legutóbb hazai pályán a Siófokot.

♦ A Fradi (bár ideiglenesen a Puskás-stadionban játszik) otthon kezd igen „marcona” lenni: legutóbbi nyolc hazai élvonalbeli meccsén nem szenvedett vereséget. Ennél hosszabb hazai veretlenségi sorozata csak a listavezető Győrnek van jelenleg. Összességében hat meccse veretlen a Ferencváros, ennél is csak az ETO-nak van jobb szériája (20).

♦ A Ferencváros megnyerte legutóbbi négy hazai meccsét, mindig legalább két szerzett góllal. Ricardo Moniz csapata augusztus 25., a Honvéd elleni 0–2 óta mindig szerzett gólt pályaválasztóként.

♦ A Siófok négy meccse nyeretlen, vendégként a leggyengébb az NB I-ben ebben a szezonban – még nem nyert és mindössze kétszer ikszelt, az Eger és az MTK otthonában. Az MTK elleni meccs óta mindegyik idegenbeli bajnokiját elvesztette a Siófok, a sorozat hétnél tart.

♦ A 2012. májusi, Ferencváros elleni bajnoki óta a Siófok mindegyik idegenbeli meccsén kapott gólt. A legutóbbi hét találkozóján legalább kettőt is, így érthető, miből jött össze a vereségszéria...

GYŐRI ETO–VIDEOTON

♦ Az ETO immár húsz bajnoki óta veretlen, ez klubrekord, és Európa élvonalbeli bajnokságait tekintve jelenleg a harmadik leghosszabb sorozat a kontinensen – a győrieket a Porto és a Benfica előzi csak meg.

♦ A Győr szerezte a legtöbb gólt az idényben, és a legkevesebbet kapta – holtversenyben ellenfelével, a Videotonnal. A Videoton szerzi a második legtöbb gólt.


♦ Az ETO a Honvéd elleni botlás (0–0, még novemberben) óta mindegyik hazai bajnokiját megnyerte. Mindig két szerzett góllal.

♦ Hazai pályán 2012. május 6. óta veretlen a Győr, akkor a Debrecen kapta el (a mostani, húszmeccses veretlenségi széria is egy – idegenbeli – Loki elleni zakó után kezdődött).

♦ A Videoton bajnokin 2009 májusában nyert legutóbb Győrött, 2–1-re. Az akkor gólt szerző légiósok (Copa, illetve Vujovics és Alison) már „nincsenek sehol.”

♦ A tavaszi szezonban már csak a Győri ETO százszázalékos az NB I-ben.

♦ 2012. október 21. óta nem fordult elő, hogy az ETO egynél több gólt kapjon bajnokin. Akkor az Újpest kétszer is betalált a Győrnek, de így is kikapott 3–2-re.

♦ A Videoton öt tavaszi bajnokijából négyszer gólt sem kapott, amikor igen, akkor azonban kikapott – 2–1-re a Diósgyőrtől.

♦ A győriek 43 gólt szereztek eddig (háromszor öngól segítette őket),a „maradék” negyvenből huszonegyet magyar játékosok, tizenkilencet légiósok értek el.

KECSKEMÉTI TE–ÚJPEST

♦ A Kecskemét hazai pályán, az Újpest vendégként nyert csupán kétszer ebben a szezonban.

♦ A kecskemétiek hazai gyengeségének egyik oka, hogy képtelenek „tisztán tartani” a kaput: az egész szezonban csupán egyszer nem kaptak gólt hazai pályán. Akkor meg nem is rúgtak...

♦ Öt meccse nyeretlen a KTE saját stadionjában, az Egeré után ez a leghosszabb hazai rossz széria az NB I-ben.

♦ A históriás könyvben 2009 októberéig kell visszalapoznunk ahhoz, hogy összeszedjünk tíz újpesti idegenbeli bajnoki sikert. A fővárosi lilák finoman fogalmazva sem erősek vendégként...

♦ Kecskeméten még nyeretlen bajnoki mérkőzésen az Újpest, két KTE-siker és két döntetlen a mérleg.

♦ A KTE 2011 novembere óta nem szerzett hazai bajnokin kettőnél több gólt, akkor a Siófokot győzte le 3–2-re. Hasonlóan hosszú gólszegény hazai szériája (kettő vagy kevesebb gól minden meccsen pályaválasztóként) a mezőny egyetlen csapatának sincsen.

NB I, 23. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Április 12., péntek
17.00 Kaposvári Rákóczi–Bp. Honvéd (Tv.: Sport1) Berger József
19.00 MVM Paks–Diósgyőri VTK (Tv.: Sport1) Vad II István
Április 13., szombat
14.00 Debreceni VSC-Teva–Egri FC (Tv.: M1) Szilasi Szabolcs
16.00 MTK Budapest–Haladás (Tv.: Sport1) Becséri Dániel
16.00 Pécsi MFC–Lombard Pápa Iványi Zoltán
18.30 Ferencváros–Siófok FC (Tv.: Sport1) Erdős József
Április 14., vasárnap
16.30 Győri ETO FC–Videoton FC (Tv.: M1) Kassai Viktor
18.30 Kecskeméti TE–Újpest FC (Tv.: Sport2) Andó-Szabó Sándor
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO FC
21 15 5 1 43–17 +26 50
2. MTK Budapest 21 12 5 4 35–20 +15 41
3. Videoton FC 22 11 5 6 37–17 +20 38
4. Ferencváros 21 9 8 4 35–24 +11 35
5. Debreceni VSC-Teva 22 10 3 9 30–23 +7 33
6. Diósgyőri VTK 21 8 7 6 21–23 –2 31
7. Budapest Honvéd 21 8 5 8 32–32 0 29
8. Kaposvári Rákóczi 22 8 5 9 25–26 –1 29
9. MVM Paks 22 6 11 5 33–25 +8 29
10. Újpest FC 21 7 7 7 28–30 –2 28
11. KTE-Phoenix Mecano 21 7 6 8 26–30 –4 27
12. Haladás 22 6 9 7 25–21 +4 27
13. Pécsi MFC 22 6 7 9 22–30 –8 25
14. Lombard Pápa FC 22 6 5 11 17–35 –18 23
15. Egri FC 22 2 6 14 17–44 –27 12
16. Siófok 21 2 4 15 18–47 –29 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik