A Rákosi-korszak szürke levegője, az ötvenhatos forradalom családi sorsokat meghatározó drámája, az ötvenes évek ólmos hétköznapjai sem tudták elfojtani a fiatalság tüzét: amikor a korszak világszerte ünnepelt futballcsillagait, a Honvéd vagy a magyar válogatott játékosait megcsapta a vasfüggönyön túli világ levegője, a szabadság friss fuvallata szinte szédítette a huszonéves fiatalembereket – a sport aranyifjai keresték és élvezték az önfeledt pillanatok múló örömét.
Erről tanúskodik az itt közölt fényképválogatás, amelyet a tavasszal elhunyt olimpiai bronzérmes Honvéd-kapus, Faragó Lajos (1932–2019) gazdag fotógyűjteményéből állítottunk össze a család szíves hozzájárulásával. Ahogy elmerülünk a külföldi túrák mindennapjait dokumentáló képek részleteiben, már-már halljuk a kártyalapok csattogását a vasúti fülke asztalán, az aduját kijátszani készülő Budai László kacaját, a cigarettafüstös vonatfolyosón elsétáló Östreicher Emil vaskos lépteit, az ablakból kihajoló Faragó Lajos arcába süvítő menetszél zúgását. A galambok burukkolását az oslói téren lehajoló Puskás Ferenc tenyere körül, a Párizs-útikönyvet szorongató Czibor Zoltán csípős tréfáját az Eiffel-torony lábánál, Lantos Mihályék énekkel kísért, rögtönzött xilofonjátékát. Vagy éppen a legendás 1957-es dél-amerikai túra idilli hangait, a sörösüvegek koccanásáét a riói Cukorsüveg-hegy alatt, a tánczene dallamait a mámoros brazíliai éjszakában, az óceán hullámzásáét a vízi fotóra összeálló Honvéd-futballisták társasága körül, a vízesés zubogásáét a trópusi park pihenőhídján, a frizurájukat igazító labdarúgók hátterében.
A nagyvilág egy nyomott politikai korszak éveiben – ahogyan csak az irigyelt-csodált kiváltságosok, a magyar futballisták láthatták.
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. október 5-i lapszámában jelent meg.)
Lukács Dániel: Tessék, itt vagyok, ezért dolgoztam!
