Itt van Amerika
BODNÁR TIBOR 2019.04.29 10:32 Frissítve: 2019.04.29 11:52

Ijedtében írt alá az Újpesthez, parancsszóra került át a Honvédhoz

Bár szerinte nem hangzik túl jól, mégis 60 éves Dajka László, aki ijedtében írta alá első átigazolási lapját, majd parancsszóra került a Honvédhoz, amelynek színeiben ötszörös bajnok lett, és még Mexikóban is tudott futni – bár ahhoz kellett egy szál jófajta rakamazi kolbász is.

A magyar válogatott eddigi utolsó vb-meccsén balról Garaba Imre, Alain Giresse és Dajka László. A csatár az 1986-os vb Franciaország elleni csoportmérkőzésén kezdő volt, s ha a kapufára lőtt labdája a gólvonalon túlra pattan…

 

– Talán másként alakul minden, ha nem megy híre annak a bizonyos Kisvárda–Szolnok középiskolás kupapárharcnak?
– Igaz, hogy a hetvenes években jártunk, és nem volt annyira felgyorsulva a világ, de azon a szinten már akkor is figyelték a meccseket. A Bessenyei György Gimnázium csapatában játszottam, hazai pályán három-egyre, idegenben három-nullára nyertünk, mind a hat gólt én szereztem. Talán ennek is köszönhetem, hogy behívtak az ifjúsági válogatottba, csupa élvonalbeli klub játékosai közé. Én az NB III-ból érkeztem, hogy megálltam a helyem, talán az is bizonyítja, hogy Rákosi Gyula szövetségi edző – akire nagy szeretettel és hálával gondolok vissza – később is többször behívott, úgy harminc alkalommal lehettem korosztályos válogatott. Kinyílt a világ, a Dunát még alig láttam, de már jártam Monacóban egy tíznapos ifjúsági tornán. Repülőn is legfeljebb álmomban ültem addig. Ahogy bekerültem az ifiválogatottba, öt-hat csapat azonnal elkezdett szédíteni.

DAJKA LÁSZLÓ
Született: 1959. április 29., Nyíregyháza
Sportága: labdarúgás
Posztja: középpályás, center
Klubjai játékosként: Kisvárda (1975–1978), Honvéd Bem József SE (1978–1979), Bp. Honvéd (1979–1987), UD Las Palmas (spanyol, 1987–1990), Yverdon Sport FC (svájci, 1990–1992)
Válogatottságai/góljai: 24/–
Kiemelkedő eredményei játékosként: magyar bajnok (1980, 1984, 1985, 1986, 1988), Magyar Kupa-győztes (1985)
Klubjai edzőként: BVSC (1993–1994 – pályaedző, 1996–1997), Kecskeméti TE (1994–1996), BKV Előre (1997–1998, 1998–2001, 2003), Haladás (1998), Békéscsabai Előre FC (2001, 2004–2005, 2012–2013), magyar válogatott (2001–2003 – pályaedző), DVSC (2002), Matáv Sopron (2003–2004), Zalaegerszeg (2005), FC Dabas (2007–2008, 2016), Tatabánya (2008–2009), Soroksár (2009–2010), Puskás Akadémia U18 (2010–2012), magyar U21-es válogatott (2014), Budafoki MTE (2015), Nyíregyháza Spartacus (2017), Kisvárda Master Good (2018–)

– Amelyek között még nem volt ott a Honvéd. Az első igazolását a Dózsához írta alá, igaz?
– Rakamazi gyerek vagyok, számomra akkor természetes volt, hogy Tatabánya lesz a célpont, hiszen Rakamazról Halász István és P. Nagy László is a bányászvárosba került. Oda vágytam én is, ám az újpestiek megtudták, hogy a Testnevelési Főiskolára jelentkeztem, és már azon vettem észre magam, hogy a Dózsa akkori nagy hatalmú elnöke, Hólya István grandiózus méretű irodájában állok, és ijedtemben alá is írtam az átigazolási lapot. Amikor kijöttem, már tudtam, hogy hibáztam. A Tatabánya továbbra sem mondott le rólam, a klub javaslatára visszavontam az aláírásomat, ami azzal járt, hogy egy évig kizártak az átigazolásból. Tétmeccsen nem léphettem pályára, csakhogy egy ifjúsági tornán kiszúrtak az újpestiek, és három nap múlva érkezett az értesítés, miszerint, ha nem térek vissza az anyaegyesületemhez, Kisvárdára, még egy évre kizárnak az átigazolásból. Na, ekkor másodszor is megijedtem, úgy gondoltam, a két év kihagyás már sok lenne, ezért az első vonattal visszautaztam Kisvárdára.

– A Honvédhoz parancsszóra került?
– Tizennyolc évesen megkaptam a katonai behívómat, Ceglédre kerültem az NB II-es Bem József SE-hez. Jó csapatunk volt, nekem is ment a játék, aztán 1979 áprilisában a bennünket, futballistákat csak gyeprúgónak szólító felettesem közölte, hogy másnap Budapesten, a Petőfi-laktanyában kell jelentkeznem. Mint kiderült, a Honvéd rendelt fel a sok sérült miatt, és azon vettem észre magam, hogy két nap múlva már kupameccsen játszom az Üllői úton Nyilasi Tibiék ellen. Volt még hátra kilenc bajnoki meccs az idényből, az egyiken győztes gólt fejeltem a Székesfehérvári MÁV Előre ellen. A következő évben pedig már az ötből az első bajnoki címemet ünnepelhettem a Honvéddal, és abban az évben, alig huszonegy évesen a harmincnégy bajnokiból harmincegyen pályára küldött az áldott emlékű Tichy Lajos bácsi. Kezdetben a középpályán kaptam helyet Pál Józsi és Nagy Anti mellett, akkor még Weimper Pista volt a center, később előreléptem egy sorral. Parancsszóra kerültem a Honvédhoz, de összességében hálás lehetek a sorsnak, hogy így alakult, hiszen nagyszerű játékosok segítették a beilleszkedésemet és azt, hogy ötszörös bajnoknak és egyszeres kupagyőztesnek vallhatom magam.

– Stílszerű, hogy fejesből szerezte az első NB I-es gólját, hiszen ez később a védjegye lett. Pedig – ha nem sértem meg – nem olyan robusztus alkat, mint a manapság centerként foglalkoztatott játékosok. Mi volt a titka?
– A ruganyosságom és az ütemérzékem. A százhetvennyolc centis magasságomhoz képest nagyot emelkedtem, de az még fontosabb volt, hogy tudtam, mikor kell felugranom. Sokat fejeltem, de az ritkán fordult elő, hogy ha a rövid sarokra akartam küldeni a labdát, a hosszú oldalon kötött ki.

– A görög Lárisza elleni 1983-as UEFA-kupa-visszavágón igazán bejöttek a bólintásai, a Honvéd úgy nyert három-nullára, hogy mind a három gólt ön fejelte!
– A kinti meccsen kikaptunk kettő-nullára. A visszavágó előtt nagyon fogadkoztunk, de a szünetben még gól nélkül álltunk. Aztán a második félidőben sikerült kettőt fejelnem, majd a hosszabbításban, néhány perccel a lefújás előtt a harmadik, továbbjutást érőt is a kapuba bólintottam.

– Részese volt a válogatott 1986-os világbajnokság előtti nagy menetelésének, de a selejtezőn csak a ciprusi meccsen, csereként beállva jutott szóhoz. Aztán Mexikóban mind a három csoportmérkőzésen játszott. Ez annak volt a következménye, hogy Mezey György szövetségi kapitány nem vitte ki a vébére Nyilasi Tibort?
– Végig ott voltam a keretben, de legtöbbször csereként számított rám a kapitány, ám abban a csapatban az is nagy megtiszteltetés volt, hogy koptathattam a kispadot. Elöl legtöbbször a Kiprich, Nyilasi, Esterházy trió játszott, amikor Tibi kiesett, Détári Döme lett a visszavont center, de amikor ő a középpályán futballozott, szóba jött az én szerepeltetésem is.

– Sok embert meg kellene bántania, ha őszintén elmondaná, mi is történt Mexikóban?
– Az azt megelőző három év szereplése alapján mindenki csodát várt tőlünk. Talán a vezetőség és az orvosok is csodát akartak tenni, de nem kellett volna, inkább maradtunk volna azon az úton, amelyen addig jártunk. Bármilyen furcsa, nekem annyira rosszul azért nem sikerült a vébé, a Szovjetunió és Kanada ellen csere voltam, Franciaország ellen kezdő, azon a meccsen kapufát lőttem, ha onnan nem a gólvonalra, hanem azon belülre pattan a labda, tovább is juthattunk volna a csoportból. Rám ott azt mondták, hogy egész jó állapotban vagyok, és tudok futni.

– Netán az itthonról magával vitt jófajta rakamazi kolbásznak köszönhetően?
– Valamivel pótolni kellett az energiát…

 

– A tudásuk megvolt ahhoz, hogy nyugatra igazoljanak, csak akkoriban nem lehetett. Önnek Mexikó után egy évvel csak összejött a spanyolországi szerződése. Sokat kellett kuncsorogni érte?
– Nagyon. Hozzáteszem, könnyebb lett volna külföldre igazolnunk, ha jobban sikerül Mexikó. Jobb csapatokba mehettünk volna, több pénzért. Engem a Las Palmas hívott, amelynek vezetősége háromszor jött Magyarországra miattam. Akkor adták el Détárit a Frankfurtnak, Bicskei Bertalan személyében új edző jött a Honvédhoz, nem akarták kihúzni alóla az egész csapatot. Aztán augusztus végén nagy nehezen csak eladtak. Az első hónapok nagyon nehezek voltak a spanyol első osztályban. Nemcsak azért, mert minden új volt, hanem mert a Honvéddal szinte mindig nyertünk, ott meg vertek minket, mint a kétfenekű dobot. Megviselt a Real Madrid elleni öt-egyes vereség is, a csapattársaim viszont nagyon pozitív beállítottságú emberek voltak, ők segítettek feldolgozni a történteket, hiszen látták, hogy mindent megtettem a pályán. Sokan irigyeltek amiatt, hogy gyönyörű helyen, a Kanári-szigeteken élhettem, erre én azt szoktam mondani, hogy három évig bizony télikabátom sem volt.

– Svájcba már levezetni ment?
– Lejárt a hároméves szerződésem a Las Palmasnál, akkor már a másodosztályban szerepeltünk, nem is kerestem, és nem is nagyon volt lehetőségem a továbblépésre. Haza akartam jönni, de korábbi honvédos csapattársam, Nagy Anti, valamint az MTK-s Kékesi Rezső a svájci másodosztályban szerepelt, a közbenjárásukra kerültem a feljutásra esélyes Yverdonhoz. Bennem volt a Spanyolországban végzett kemény edzésmunka, kis túlzással akkor szereztem gólt és adtam gólpasszt, amikor akartam, de a második év végén már nagyon fájt a hátam, nem úszhattam meg a porckorongsérv-műtétet.

– Ígéretesen indult az edzői pályafutása, egy időben a legfelkapottabb trénernek számított itthon. Láthatjuk, milyen szeretettel közelítenek önhöz az egykori tanítványok, ami persze nem baj, de mégis: nem arról van szó, hogy túlságosan is rendes ember ehhez a szakmához?
– Én is beleestem abba a hibába, hogy azt hittem, ha a sok év futball, a külföldön szerzett tapasztalat után leülök a kispadra, máris edző vagyok. Idővel beláttam, ez nem így van, de szerencsére Mezey György a szárnyai alá vett, és megkaptam tőle a lehetőséget a BVSC-nél, mert úgy látta, jó érzékkel nyúlok a csapathoz. Azt viszont megtanultam, és egyfajta üzenet lehet a fiataloknak, hogy labdarúgónak és edzőnek lenni, két különböző szakma. Hogy túl rendes ember lennék? A rendet, a fegyelmet és a szervezettséget mindig megköveteltem, de emberileg közel álltak hozzám azok a labdarúgók, akik mindent megtettek a sikerért.

– Bánná, ha csak május tizenkilencedikén, az NB I-es bajnokság utolsó fordulója után kapná meg a születésnapi ajándékát?
– De jó, hogy nem mondta ki, hogy a hatvanadik születésnapomra, mert az elég rosszul hangzik… A viccet félretéve, két igazán fontos tényező van az életemben, és a sorrend is ez: a családom egészsége és a sportsiker. Utóbbiba bőven belefér, ha ki tudnánk harcolni a bennmaradást a Kisvárdával.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. április 27-i lapszámában jelent meg.)

2019.05.26 23:11:43

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Így aztán a mának él, örül, hogy játszik, hogy jól keres, hogy időnként megdicsérik, ám miközben hétről hétre el-elporoszkálgat, a futball magasabb körei egyre távolabb kerülnek tőle (is).

2019.05.26 23:05:36

Labdarúgó NB I VOLESZÁK GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A felek legalább komolyan vették a kupacsatát.

2019.05.26 08:08:05

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE

Fernando Fernándeznek élő szerződése van, szerinte minden posztra érkezhet új játékos.

2019.05.25 18:15:34

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT

A fehérváriak történetük során másodszor nyerték meg a sorozatot. Hadzic lőtte a győztes gólt!