Honvéd: „Vécsei Bálint iránt valóban érdeklődött a Lazio”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.12. 08:12
Fabio Cordella nemzetközi igazgató ugyan távozott a Honvédtól, az olasz sajtó még őt idézi a magyar klubbal kapcsolatban. A Laziótól kölcsönbe érkező Josip Elezről és Vécsei Bálintról nyilatkozott.

„Én személyesen nem tárgyaltam róla, de az ügynökétől, Vinicio Fioranellitől tudom, hogy a Lazio valóban érdeklődött Vécsei Bálint iránt. Vécsei számára nagyon jó terep lenne Olaszország, jó vétel lenne a Lazio számára. Ha megvásárolnák, először talán kölcsönadnák a Serie B-be vagy egy kisebb ambíciójú első osztályú csapatnak, a képességei megvannak az előrelépéshez" – idézi Fabio Cordellát a lalaziosiamonoi.it. Mint ismeretes, a Honvéd középpályását már tavaly hírbe hozta az olasz sajtó a római klubbal.

A Honvédtól távozó nemzetközi igazgató a Laziótól kölcsönbe Kispestre kerülő horvát Josip Elezről is beszélt. Elmondta, tisztában van a képességeivel, ő ajánlotta a Honvéd figyelmébe, mert a csapatnak belső védőre volt szüksége. Cordella szerint Elez Magyarországon felépítheti magát, és ha jó teljesítményt nyújt, akkor még a Lazióhoz is visszakerülhet.

 

Legfrissebb hírek

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
20 órája

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
22 órája

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 14:57

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
2026.07.02. 12:05

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:44

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:15

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 23:31
Ezek is érdekelhetik