Honvéd: Váratlanul ért a felkérés – Urbányi István

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.03. 11:34
Megtisztelőnek tartja a Budapest Honvéd megkeresését Urbányi István, akit a kispesti klub csütörtökön nevezett ki sportigazgatónak. Az amerikai Sporting Kansas Citytől hazatérő szakember a fővárosi egylet honlapjának nyilatkozott.

„Tulajdonképpen először nem is megkeresés volt, csak egy találkozás és beszélgetés Kun Gábor ügyvezető igazgatóval, még tavaly nyáron. Azért töltöttem néhány hetet Magyarországon, hogy felmérjem annak a lehetőségét, hogy a Sporting Kansas City mely magyar csapattal tudna valamilyen szintű együttműködést kialakítani – mondta a honvedfc.hu-nak Urbányi István. Megbeszéltünk egy esetleges kansasi látogatást is a tulajdonosok bevonásával, annál is inkább, mert a két klub nem csupán rajtam keresztül került egymással kapcsolatba, hiszen Baráth Botond révén a Sportingnak jelenleg is van olyan játékosa, aki korábban a Honvédban szerepelt. Ezután januárban kaptam egy emailt, hogy áll-e még a meghívás? Természetesen állt, de ekkor az egyeztetés már arra is kiterjedt Mendelényi Dániel tulajdonossal, hogy ha úgy alakul, vállalnék-e szerepet a Honvéd vezetésében. Ez egyszerre volt váratlan, izgalmas és megtisztelő!”

„Egy bizonyos szintig minden hozzám tartozik majd. Az más kérdés, hogy milyen döntési kompetenciákkal. Ez részben idő és egymás megismerésének kérdése is, vagyis a folyamatos közös munka eredménye lesz majd.”

Az 53. életévét hamarosan, április 17-én betöltő korábbi labdarúgó edzőként, szövetségi kapitányként és menedzserként is szerzett tapasztalatot.

„Az, hogy ismerem a futball különböző területeit, persze nem jelenti, hogy én mondom meg, ki legyen a balszélső, vagy hogyan kell a füvet nyírni, de azt igen, hogyan kell a pályának kinéznie. Ez csak egy példa természetesen, hiszen amennyire tudom, nagyon szorgos kezek gondoskodnak a pályák állapotáról Kispesten is. A Honvédban remek emberek dolgoznak, újak a tulajdonosok, modern a szemlélet, és hamarosan elkészül az új stadion is. Szóval jónak tartom az irányt, és biztos vagyok benne, tudok segíteni abban, hogy még jobbak legyünk” – tette hozzá Urbányi. „Tulajdonképpen először nem is megkeresés volt, csak egy találkozás és beszélgetés Kun Gábor ügyvezető igazgatóval, még tavaly nyáron. Azért töltöttem néhány hetet Magyarországon, hogy felmérjem annak a lehetőségét, hogy a Sporting Kansas City mely magyar csapattal tudna valamilyen szintű együttműködést kialakítani – mondta a honvedfc.hu-nak Urbányi István. Megbeszéltünk egy esetleges kansasi látogatást is a tulajdonosok bevonásával, annál is inkább, mert a két klub nem csupán rajtam keresztül került egymással kapcsolatba, hiszen Baráth Botond révén a Sportingnak jelenleg is van olyan játékosa, aki korábban a Honvédban szerepelt. Ezután januárban kaptam egy emailt, hogy áll-e még a meghívás? Természetesen állt, de ekkor az egyeztetés már arra is kiterjedt Mendelényi Dániel tulajdonossal, hogy ha úgy alakul, vállalnék-e szerepet a Honvéd vezetésében. Ez egyszerre volt váratlan, izgalmas és megtisztelő!”

„Egy bizonyos szintig minden hozzám tartozik majd. Az más kérdés, hogy milyen döntési kompetenciákkal. Ez részben idő és egymás megismerésének kérdése is, vagyis a folyamatos közös munka eredménye lesz majd.”

Az 53. életévét hamarosan, április 17-én betöltő korábbi labdarúgó edzőként, szövetségi kapitányként és menedzserként is szerzett tapasztalatot.

„Az, hogy ismerem a futball különböző területeit, persze nem jelenti, hogy én mondom meg, ki legyen a balszélső, vagy hogyan kell a füvet nyírni, de azt igen, hogyan kell a pályának kinéznie. Ez csak egy példa természetesen, hiszen amennyire tudom, nagyon szorgos kezek gondoskodnak a pályák állapotáról Kispesten is. A Honvédban remek emberek dolgoznak, újak a tulajdonosok, modern a szemlélet, és hamarosan elkészül az új stadion is. Szóval jónak tartom az irányt, és biztos vagyok benne, tudok segíteni abban, hogy még jobbak legyünk” – tette hozzá Urbányi.

Legfrissebb hírek

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A háromgólos győzelmet arató Honvéd hárompontos előnnyel telelhet az NB II élén

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:58

Feczkó Tamás: Ezek a játékosok megmutatják, mit jelent a Honvéd mezét viselni

Labdarúgó NB II
2025.11.25. 08:43

Rangadót nyert Angyalföldön, és élre állt a Honvéd az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 21:56

Idén már nem léphet pályára az NB II-es Honvéd tehetsége

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 12:57

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52

Elfogatóparancsot adtak ki az FTC és a Honvéd korábbi labdarúgója ellen

Labdarúgó NB I
2025.11.20. 09:54

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 00:07
Ezek is érdekelhetik