Honvéd: születésnapi ajándék – hosszabbítottak a csatárral

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.09. 13:12
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub akadémiáján nevelkedő Erdélyi László 2018. június 30-ig meghosszabbította szerződését az együttessel.

A 22. születésnapját július 10-én, pénteken ünneplő csatár 2008-ban került a kispesti klub akadémiájára, és három évvel később, a Győri ETO ellen mutatkozott be az első osztályban.

A 184 centiméter magas támadó a legutóbbi két szezonban az NB II-ben szereplő Sopronban futballozott kölcsönben, és 51 mérkőzésen 11 gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL

Érkezők: Djordje Kamber (bosnyák, Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Ivan Lovric (horvát, KTE)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Bobál Dávid (Soproni VSE), Bobál Gergely (Gyirmót), Csemer Gyula (Gyirmót), Délczeg Gergely (ZTE FC, ?), Erdélyi László (Soproni VSE),Fejes János (Gyirmót), Kapacina Valér (Soproni VSE), Szemerédi Norbert (Paks), Vernes Richárd (Central Coast Mariners – Ausztrália)

Az utánpótlásból felkerültek: Bodrogi János, Erdős Gábor, Soós Dávid, Vajda Dániel (profi szerződést kaptak)

Kiszemeltek:

Távozók: Raffaele Alcibiade (olasz, Haladás, kölcsön után végleg), Francis Koné (elefántcsontparti-togói, szabadon igazolható), Emmanuel Mensah (ghánai, szabadon igazolható), Jesús Manuel Meza (venezuelai, Boyacá Chicó – Kolumbia), Jean-Pierre Morgan (francia, szabadon igazolható), Jhon Jairo Palacios Granja (kolumbiai, szabadon igazolható), Joszip Projics (szerb, szabadon igazolható), Bratiszlav Punosevac (szerb, Békéscsaba, szabadon igazolhatóként), Marko Vidovics (montenegrói, szabadon igazolható)

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Josip Elez (horvát, Lazio – Olaszország, onnan AGF Aarhus – Dánia), David Izazola Ramírez (mexikói, Pumas UNAM – Mexikó), Jevrem Kosznics (szerb, Palermo – Olaszország), Lucas Elías Ontivero (argentin, Galatasaray – Törökország)

 

Legfrissebb hírek

PSK: ötgólos meccsen kapott ki a Honvéd, iksz a Panathinaikosz–Juventus találkozón

Minden más foci
53 perce

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2 órája

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
5 órája

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
8 órája

Puskás Akadémia–Real Madrid: fiúk és lányok is pályán

Minden más foci
9 órája

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 14:35

Női labdarúgó NB I: sima Honvéd-győzelem Szekszárdon

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 19:17
Ezek is érdekelhetik