Honvéd: szerződést hosszabbított a saját nevelésű középpályás

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.18. 17:06
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megállapodott Nagy Gergővel a szerződéshosszabbításról, így a 27 esztendős, saját nevelésű középpályás továbbra is marad a kispestiek játékosa.

Nagy Gergő hosszabbított (honvedfc.hu)
Nagy Gergő hosszabbított (honvedfc.hu)
Nagy Gergő hosszabbított (honvedfc.hu)
Nagy Gergő hosszabbított (honvedfc.hu)
Nagy Gergő hosszabbított (honvedfc.hu)

A honvedfc.hu beszámolója szerint a megállapodás egy évre szól, de tartalmaz opciót a közös folytatásra ennek lejártát követően is. Érdekesség, hogy amennyiben Nagy kitölti az új szerződését, hosszabb ideje lesz a Honvéd kötelékében, mint amennyi időt előtte leélt...

„Külön része az életemnek a Honvéd, majdnem a felét itt töltöttem már, itt cseperedtem felnőtté, hálás vagyok, hogy továbbra is viselhetem ezt a címert – kezdte Nagy Gergő, miután Kun Gábor ügyvezető igazgató és a középpályás is ellátta kézjegyével a megállapodást. – Mondhatnám, hogy már nem vagyok mai csirke, annyira viszont még nem vagyok öreg, hogy ne érhessünk még el pár hasonló sikert, mint az elmúlt években tettük. Gyerekként mindenki arról álmodozik, hogy majd egyszer a Bundesligában vagy a Premier League-ben szerepel, én is úgy érkeztem az akadémiára, hogy itt felnövök, bemutatkozom az NB I-ben, aztán megjárom a nagy országokat. Nem így sikerült, de ha valamit kívánhattam volna még, akkor az egy ehhez hasonló pályafutás lett volna, hogy hosszú időt töltsek el egy klubnál. Lojális típus vagyok, a családomat, illetve a párkapcsolatomat illetően is, a mai világban ritka tulajdonság, nem bánom, hogy így alakult a karrierem.”

Kun hangsúlyozta, örül, hogy a Honvéd a jövőben is számíthat a csupa szív, a közösség tagjaként is fontos labdarúgóra.

„Gergő a Magyar Futball Akadémián nevelkedett, értéke a klubnak, ezért is örülünk, hogy a folytatásban is a Honvéd tagja lesz, bízunk benne, hogy a jövőben is érünk el együtt sikereket” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

A harmadosztályba adta kölcsön nyári szerzeményét az NB I újonca

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 16:53

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 06:39

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 23:52
Ezek is érdekelhetik