Honvéd: öt labdarúgó távozását jelentették be

Vágólapra másolva!
2020.06.30. 12:00
null
Tonci Kukoc az egyik távozó (Fotó: Földi Imre)
Ahogyan azt a Nemzeti Sport korábban megelőlegezte, öt labdarúgó távozik a Bp. Honvédtól – derült ki a kispestiek hivatalos honlapjának keddi híréből.

Kölcsönszerződésének lejárta után Patrick Ikenne-King az MTK-hoz, Mayron George a dán Midtjyllandhoz tért vissza.

Tonci Kukoccal nem hosszabbított szerződést a klub, míg Macdonald Niba és Lefkovits Robi esetében a kispestiek nem éltek opciós jogukkal, így ők is elhagyják a Honvédot.

A kispestiek bejelentették azt is, hogy – a korábban megkötött egyezségnek megfelelően – a kölcsön után megvásárolták a Ferencvárostól Davide Lanzafamét, akinek 2021 nyaráig érvényes szerződése van. Néhány napja megírtuk: a Nemzeti Sport ezzel együtt úgy tudja, hogy az olasz csatár távozna a Honvédtól.

A korábban a Pakstól igazolt Kesztyűs Barna a következő két évben is Kispesten futballozik, miután a kölcsönszerződés lejárta után a csapat érvényesítette opciós jogát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Kesztyűs Barna (Paks – kölcsön után végleg), Davide Lanzafame (olasz, FTC – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bobál Gergely (ZTE), Futács Márkó (Mol Fehérvár), David Mateos (spanyol, Hapoel Ra’anana – Izrael), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár, legutóbb kölcsönben ZTE), Zsótér Donát (Újpest)
Távozók: Tonci Kukoc (horvát, szabadon igazolható), Macdonald Niba (kameruni), Levkovich Robi (magyar-izraeli)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mayron George (Costa Rica-i, FC Midtjylland – Dánia), Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Davide Lanzafame (olasz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik