Honvéd: nyílt levél az MLSZ-nek – időpontváltozást kérnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.24. 13:57
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a Magyar Labdarúgó-szövetséghez és az M4 Sporthoz fordult. Gács Pál, a kispestiek ügyvezető igazgatója azt kéri, hogy az április 6., szerda 15.45-re kiírt Újpest elleni bajnoki időpontját módosítsák, mert az „lehetetlenné teszi szurkolóik számára, hogy részt vegyenek az eseményen”. A honvedfc.hu-n közzétett levelet tartalmi változtatás nélkül közöljük.

„Tisztelt Elnök Úr,„Tisztelt Elnök Úr,

Tisztelt Sportigazgató Úr!

 

Úgy gondolom, nyugodtan mondhatjuk, hogy minden magyar labdarúgást szerető ember és szervezet, a Magyar Labdarúgó-szövetségtől kezdve a klubokon keresztül egészen a szurkolói csoportokig törekszik az NB I nézőszámának növelésére. Mi itt a Budapest Honvédnál mindent megpróbálunk ennek érdekében. Egy elkövetkező mérkőzés alkalmából ehhez az önök segítségére van szükségünk.

Március 22-én szomorúan olvastuk az MLSZ Versenybizottságának 099-2016. számú határozatát, amelyben az Újpest FC–Budapest Honvéd FC fővárosi rangadó mérkőzés időpontját április 6. szerda, 15.45 órában határozták meg. Hozzájárulásunk, megkeresésünk nélkül határoztak meg egy olyan időpontot, amely teljesen egyértelműen lehetetlenné teszi szurkolóink számára, hogy részt vegyenek az eseményen, tekintettel arra, hogy egy munkanapról van szó.

Szeretnénk a mérkőzés időpontjának a módosítását kérvényezni egy olyan kezdettel, amely lehetővé teszi, hogy szurkolóink ellátogathassanak az eseményre. Ez a szezon egyik legfontosabb mérkőzése számunkra, hiszen egy nagy múltú, patinás rangadóról van szó, amelyet minden magyar futballt kedvelő ember nagy izgalommal vár. Tudjuk, hogy a 2016-os Eb miatt előre hozott mérkőzések és a Bajnokok Ligája mérkőzések miatt nem egyszerű olyan időpontot találni, amely a bajnokság megfelelő lebonyolításának, az M4 Sporton történő közvetítésnek, és a szurkolóknak is egyaránt megfelel, mégis arra kérjük Önöket, próbáljanak megoldást találni a problémára. Nem akarjuk azt üzenni szurkolóinknak, hogy ők nem számítanak.

Úgy gondoljuk, hogy az NBI-es mérkőzések nézőszámának növelése közös célunk, ez az időpont pedig teljesen ellentétes ezzel a törekvéssel. Bízunk abban, hogy sikerül megoldást találniuk kérésünkre egy új, szurkolóbarát időpont meghatározásával.

Várjuk mielőbbi visszajelzésüket!

Tisztelettel:

Gács Pál

Ügyvezető igazgató”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik