Honvéd: másfél év, öt bajnoki – távozhat a kongói csatár

2017.06.17. 09:09
Egyre inkább beindul a játékosmozgás a kispesti keretben is. A Nemzeti Sport információja szerint Kadima Kabangura, a Honvéd kongói csatárára nem tart igényt Erik van der Meer vezetőedző, ami nem is csoda, hiszen a légiós másfél év alatt mindössze öt NB I-es bajnokin és négy Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára (valamint hatszor az NB III-as tartalékcsapatban is játszott…).

A kongói támadó mellett Dusan Vasziljevics és Balázs Zsolt sem edz már a kerettel, valamint az Újpestre szerződő Zsótér Donát sem. Hidi Patriknak lejár a szerződése, információnk szerint a kispestiek középpályása iránt élénken érdeklődik a Vasas és a Puskás Akadémia. Búcsút inthet a csapatnak Vernes Richárd is.Dusan Vasziljevics és Balázs Zsolt sem edz már a kerettel, valamint az Újpestre szerződő Zsótér Donát sem. Hidi Patriknak lejár a szerződése, információnk szerint a kispestiek középpályása iránt élénken érdeklődik a Vasas és a Puskás Akadémia. Búcsút inthet a csapatnak Vernes Richárd is.

Ami az érkezőket illeti: egyelőre a belső védő, Deák István írt alá, s a hírek szerint a Pakson kölcsönben szereplő Hajdú Ádámot is marasztalja a szakmai stáb.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Deák István(Mosonmagyaróvár)
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők:Bobál Gergely(ZTE),Bora György (Dorog),Fehér Imre(SZEOL SC),Hajdú Ádám(Paks, ?),Varga Márkó(Kozármisleny),Vernes Richárd(Paks, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:Banó-Szabó Bence, Berla Attila, Bíró Ákos, Gergényi Bence, Herjeczki Kristóf, Nemes Barna, Rózsahegyi Dominik, Stoiacovici Dávid
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Balázs Zsolt(Paks, ?),Laczkó Zsolt(Paks),Zsótér Donát(Sint-Truiden – Belgium, onnan Újpest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Eppel Márton
(Hapoel Beer-Seva és Maccabi Haifa – Izrael, PAOK – Görögország),Hidi Patrik(lejár a szerződése, Vasas, Puskás Akadémia), Kadima Kabangu (kongói),Djordje Kamber(Puskás Akadémia),Dusan Vasziljevics(szerb-magyar, lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41

Kispesten ünnepi tradíciót hoznának létre a Honvéd-kupával

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:16

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

A Honvéd U15-ös csapata tizenegyesekkel legyőzte a PSG korosztályos gárdáját

Minden más foci
2026.03.12. 17:18

Feczkó Tamás bajnokságot befolyásoló játékvezetői hibáról beszélt a Honvéd veresége után

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 10:53

Videó: a Honvéd játékosa széttépte a mezét, majd mutogatni kezdte a bírónak

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 08:49

Feszült hangulatú meccset nyert meg a Kecskemét a Bozsik Arénában

Labdarúgó NB II
2026.03.09. 21:53

Serie A-csapat megfigyelője érkezett a Honvéd–DVTK Magyar Kupa-mérkőzésre

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 20:26
Ezek is érdekelhetik