Honvéd: lezártnak tekintik az edző „nemiszerves ügyét”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.20. 19:22
null
A megbízott edző hollandiai esete most már Magyarországon is téma
Érdekes közleményt juttatott el a Honvéd szerkesztőségünkhöz Jasper Adrianus de Muijnck megbízott vezetőedző korábbi, hollandiai ügyéről. A közleményt változtatás nélkül közöljük.

„Jasper Adrianus de Muijnck fizioterepautaként dolgozott Hollandiában. Egyik kliense panaszt tett a rendőrségen, mert terápia közben úgy érezte, hogy Jasper nemi szerve megérintette őt. A rendőrség ezt a panaszt átadta a bíróságnak, miután a testület megkapta azt, meghallgatta Jaspert, akinek nem volt alkalma szembesülnie a vádlójával. A meghallgatás után a bíró úgy döntött, hogy Jasper helytelenül tette a dolgát, ezért két hét közmunkára ítélete, amit már letöltött.”

„Ez hónapokkal ezelőtt történt. Az ügy azért került elő, mert a holland lapok megírták, hogy ideiglenesen a Budapest Honvéd vezetőedzője lett. A tények megismerése után és miután a bíróság ítéletét Jasper végrehajtotta, sem a Budapest Honvéd sem Jasper nem kíván többet foglalkozni ezzel az eseménnyel. Az ítélet után másik kliens is hasonló vádat fogalmazott meg vele szemben, amit a bíróság elejtett.”

Mint ismert, Pietro Vierchowood vezetőedző távozása után Jasper Adrianus de Muijnck lett a Budapest Honvéd megbízott edzője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik