Honvéd–DVSC: Erik van der Meer szerint jogtalan volt a tizenegyes, de...

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.27. 09:23
A Budapest Honvéd elszenvedte első vereségét az idei szezonban, a Debrecen 3–1-re győzte le a Bozsik Stadionban. A meccs utáni sajtótájékozatón Erik van der Meer, a kispestiek vezetőedzője többek között arról beszélt, hogy a debreceniek második gólja előtt Gróf és Latifu is hibázott. Továbbá elmondta, többször visszanézte a tizenegyest megelőző szituációt, és úgy látja, Mengolo feldobta magát. Herczeg Andrást, a Debrecen vezetőedzőjét kellemesen meglepte csapata a bajnoki címvédő elleni játékával.     

„Az első félidőben jól játszottunk, arról az oldalról jól építettük fel a támadásokat, hogy labdakihozatalkor sok volt a pontos passz. Abból a szemszögből nézve viszont nem, hogy lassú volt az építkezés, ezért a Debrecen védelme le tudta követni a labdajáratást – mondta Erik van der Meer, a Honvéd vezetőedzője a mérkőzés után. – Ettől függetlenül sok helyzetet alakítottunk ki, csak ezeket sajnos kihagytuk. A második félidőben taktikát váltottunk, próbáltunk nyomást gyakorolni az ellenfélre, és szereztünk is egy szép gólt, amellyel visszajöttünk a meccsbe. Ekkor azonban becsúszott egy hiba, Gróf és a sorfalban álló Latifu is hibázott, ebből pedig gólt kaptunk. Ezek után csak futottunk az eredmény után, de egy kontra végén tovább növelte az előnyét a Debrecen.”

Nem értett egyet a játékvezető ítéletével, miszerint Baráth Botond Mengolo elleni szabálytalanságáért tizenegyest ítélt. Elmondta, többször is visszanézte a jelenetet, és úgy látta, hogy a Debrecen játékosa feldobta magát. Azt viszont megérti, hogy a játékvezetőnek ez a lehetőség nem állt a mérkőzés közben a rendelkezésére, és befújta a büntetőt.

„Kellemes meglepetést szerzett a csapat, a játékosok nagyon fegyelmezetten játszottak – kezdte az értékelést a győztes Debrecen mestere, Herczeg András. – Az első félidőben előfordult, hogy nagy területet hagytunk a pálya tengelyében, de ezt a második félidőre rendeztük. A Honvéd ellen azért nehéz játszani, mert mérkőzés közben is több játékrendszerben, illetve felállásban futballozik. Erre próbáltunk reagálni úgy, hogy több felállást is alkalmaztunk, és a kispestiek magas embereit igyekeztünk semlegesíteni. A játékosaim minden elismerést megérdemelnek, mert nagyszerűen hajtották végre a feladatukat."

Kitért arra is, hogy azért játszat egyre több helyi kötődésű játékost, mert véleménye szerint a debreceni labdarúgásnak akkor volt meg igazán az ereje, amikor több saját nevelésű labdarúgó szerepelt a gárdában. Most is ezt az utat akarják járni, kiépíteni egy debreceni magot, és bízik abban, hogy előre tudnak lépni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik