Honvéd: Cordella Panamában tanít, lezárta az üzengetést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.11. 17:10
null
Fabio Cordella (balról a második) Panamában tartott előadásokat Vincent Candela (jobbról a második) és Iván Zamorano (jobbra) társaságában
Fabio Cordella, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd eddigi nemzetközi igazgatója jelenleg Panamában van, ahol a helyi szövetség szervezésében tartott képzés egyik előadója, és már nem kíván foglalkozni az őt ért támadásokkal.

Mint ismert, az olasz szakember a Nemzeti Sport Online-nak nyilatkozva kemény választ adott Csábi József, a kispestiek menesztett vezetőedzője kijelentéseire, ami után elszabadultak az indulatok a piros-fekete klub körül.

Az előadók Panamában
Az előadók Panamában

Csábi erre reagálva elmondta, nem akar sárdobálásba kezdeni, de élesen kritizálta Cordellát, akit a Honvédot korábban szintén irányító Supka Attila is kemény szavakkal illetett a Nemzeti Sportban.

A távozó nemzetközi igazgató ezekről a kijelentésekről is Panamában értesült, ahol a héten a helyi futballszövetség által szervezett képzésen tart előadásokat olyan neves korábbi labdarúgók társaságában, mint a chilei Iván Zamorano és a francia Vincent Candela.

Cordella a Nemzeti Sport Online-nak elmondta: „Lemondtam a Honvédnál, és a továbbiakban nem kívánok foglalkozni az engem ért támadásokkal. A fontos emberek tudják, mi az igazság."

Az olasz szakember Dél- és Közép-Amerikából érkező klubvezetőknek tartott előadásokat többek között a játékosmegfigyelésről (scoutingról) és a klubmenedzsmentről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik