Honvéd: Cordella elmondta, miért távozott a klubtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.10. 22:36
Az elmúlt napok eseményei után váratlanul érkezett a hír a Budapest Honvéd háza tájáról, hogy Fabio Cordella nemzetközi igazgató közös megegyezéssel megszüntette a szerződését a klubbal. Az olasz sportvezető a gianlucadimarzio.com-nak elmondta, ő maga döntött a távozás mellett.

„Befejeztem az átigazolási időszakot, mindent megtettem, amit kellett. A csapat exedzője megtámadott a távozásomat követelve, és ez nagyon rosszul esett, mert úgy hiszem, nagyon sokat tettem a Honvédért” – magyarázta távozásának okait Cordella.

„Emelt fővel léphetek tovább. Az én tevékenységem alatt rakatnyi fiatal mutatkozott be a csapatban. A tulajdonossal nem volt semmi problémám, de sajnos a klubnál dolgozó magyarok teljes romboló munkát végeztek. Vierchowod elküldése a legnagyobb hiba volt, amit el lehetett követni. Neki csupán azért kellett mennie, mert külföldi volt, de az edzőváltás után a csapat szakadékba zúgott.”

„Én soha nem támadtam a magyarokat, csak azt magyaráztam, hogy az eredmények nem feltétlenül az edzőtől függnek. De ez nem használt semmit, a sajtó és más sportvezetők is folyton célozgattak, ezért jobbnak láttam lemondani. Rájöttem, hogy nincs értelme a párbeszédnek” – mondta Cordella, aki azt is elárulta, az általa a Honvédhoz csábított Fabrizio Miccolit még nem szembesítette a „fordulattal”.

„Fabrizóval még nem beszéltem, nem is tájékoztattam a történésekről, de világos, hogy neki egyedül kell döntenie az ajánlatról” – tette hozzá.

A történések hátteréről és az előzményekről bővebben itt olvashat!

Legfrissebb hírek

PSK: ötgólos meccsen kapott ki a Honvéd, iksz a Panathinaikosz–Juventus találkozón

Minden más foci
2 órája

Puskás Akadémia–Real Madrid: fiúk és lányok is pályán

Minden más foci
11 órája

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 14:35

Női labdarúgó NB I: sima Honvéd-győzelem Szekszárdon

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 19:17

Dráma Kispesten: a ZTE tizenegyesekkel ejtette ki a Honvédot, és ott van a Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 22:50

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Honvéd? ZTE? FTC? Győr? — Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.04.20. 23:45
Ezek is érdekelhetik