Honvéd: A két BL-gólomra örökké emlékezni fogok – Lanzafame

2017.07.22. 09:32
Davide Lanzafame, a labdarúgó NB I-es Budapest Honvéd olasz támadója a Tuttojuve.com-nak adott interjújában beszélt a piros-feketékről, a 2017–2018-as szezonra kitűzött céljairól és a Hapoel Beer-Seva elleni Bajnokok Ligája-selejtezőről.

„A Honvéd célja természetesen az, hogy megvédje a bajnoki címet, de a rendkívül erős kerettel rendelkező csapatok, mint a Ferencváros vagy a Videoton, alaposan megnehezíthetik a dolgunkat – idézi Lanzafamét az olasz portál. – Ami engem illet, arra törekszem, hogy ebben a szezonban is két számjegyű mennyiséget, tehát legalább tíz gólt termeljek, hogy ezzel is segíteni tudjam a csapattársaimat.”

„Először is szeretnék köszönetet mondani George F. Hemingwaynek, a Honvéd elnökének, valamint Marco Rossinak, akik megadták nekem azt a lehetőséget, hogy külföldön is érvényesülhessek, valamint azt, hogy egyáltalán megvolt az esélyem arra, hogy az előző idényben bajnoki címet ünnepelhessek.”

„Az NB I megnyerésének köszönhetően, rögtön a következő kiírás legelején a Bajnokok Ligájában is részt vehettünk, ráadásul egy olyan erős ellenféllel csaptunk össze, mint a Hapoel Beer-Seva, amely a 2016–2017-es idényben például az Internazionalét is kiejtette az Európa-ligából. A továbbjutás sajnos nem sikerült, de azért kétszer betaláltam a párharcban, ez pedig a karrieremet tekintve örök emlék marad.”

„A 2017–2018-as szezont már Erik van der Meerrel kezdtük meg. Jó döntésnek tartom a kinevezését, hisz tudom, a hollandok roppant támadó felfogásban futballoznak, ez pedig tökéletesen illik az én stílusomhoz. Az élvonal egy hete kezdetét vette, 2–0-s győzelemmel kezdtünk a Haladás ellen. Betaláltam, emellett a másik gólban is szerepem volt, úgyhogy boldog vagyok a sikeres indítással.”

EMLÉKEZTETŐ
BAJNOKOK LIGÁJA

2. SELEJTEZŐKÖR, 2. MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 2–3
(Lanzafame 45+2., 11-esből, Baráth 73., ill. Ogu 12., Nwakaeme 16., 84.)

Továbbjutott: a Hapoel Beer-Seva, 5–3-as összesítéssel, kettős győzelemmel.

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ

BP. HONVÉD–HALADÁS 2–0 (Bobál D. 29., Lanzafame 89.)

Legfrissebb hírek

Ráijesztett a DVTK az FTC-re, de végül nem borult a papírforma a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
4 órája

ETO-fieszta Felcsúton! A győriek négy gólt szerezve őrizték meg vezető pozíciójukat a tabellán

Labdarúgó NB I
6 órája

Sorozatban harmadszor rabolna pontot a DVTK az Üllői útról; kedvenc ellenfeléhez utazik az ETO

Labdarúgó NB I
12 órája

DVSC: Bárány Donátra műtét és hosszabb kihagyás vár

Labdarúgó NB I
2026.04.09. 15:42

Kisvárda: hamarosan újra edzésbe állhat Pintér Filip

Labdarúgó NB I
2026.04.09. 15:05

Ismét változott a Mezőkövesd–Budapest Honvéd bajnoki kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
2026.04.09. 10:20

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2026.04.07. 23:05

Hajrában elért góllal a Tiszakécske legyőzte és letaszította a tabella éléről a Honvédot

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:57
Ezek is érdekelhetik