Honvéd: 103 meccs az ukrán élvonalban, most az NB I-ben folytatja

Vágólapra másolva!
2019.07.10. 12:38
null
Vladiszlav Kulacs a Honvéd hatodik nyári érkezője (Fotó: honvedfc.hu)
Újabb labdarúgó – szerdán már a második – érkezését jelentette be hivatalos honlapján a Budapest Honvéd. Vladiszlav Kulacs a Sahtar Donecktől érkezik Kispestre, megállapodása pedig egyelőre a 2019–2020-as idény végéig szól, kölcsönjátékosként.

A 26 esztendős Vladiszlav Kulacs a tavaszi szezont az FK Olekszandrijában töltötte kölcsönben, a bronzérmes együttesben bajnokin viszont nem jutott szóhoz. Ezzel együtt az ukrán első osztályban összesen 103 mérkőzésen húsz gólt és nyolc gólpasszt jegyzett karrierje során, s kilenc Európa-liga-meccsen is szerepelt, ezeken kétszer volt eredményes. Korábban Törökországban is kipróbálta magát – az Eskisehirspor légiósa volt.

A Honvéd honlapja hozzáteszi: Kulacs tagja volt az ukrán U17-es, U18-as, U19-es és U21-es válogatottnak is.

A csatárként, visszavont támadóként és szélsőként is bevethető Kulacs egy évre kölcsönbe kerül a Honvédhoz.

A kispesti együttes délelőtt már bejelentett egy érkezőt, Egerszegi Tamást szintén a 2019–2020-as idényre vették kölcsön, ő a Pakstól került a fővárosi klubhoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Lefkovits Robi (izraeli-magyar, Hapoel Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Amadou Moutari (nigeri, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Macdonald Niba (kameruni, FC Nitra – Szlovákia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Kesztyűs Barna (Paks), Egerszegi Tamás (Paks), Vladiszlav Kulacs (ukrán, Sahtar Doneck)
Kölcsönből visszatérők: Hegedűs Márk (Dorog), Herjeczki Kristóf (Gyirmót), Kovács Nikolasz (Balmazújváros), Lukács Dániel (Újpest FC), Raul Palmes (román, Kazincbarcika), Stoiacovici Dávid (Tiszakécske), Tömösvári Bálint (?, Kaposvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Busai Attila (szabadon igazolható, legutóbb Diósgyőri VTK), Dombó Dávid (Mezőkövesd), Feczesin Róbert (Adanaspor – Törökország), Gosztonyi András (Kisvárda), Hangya Szilveszter (Fehérvár), Vernes Richárd (Diósgyőri VTK, szabadon igazolható)
Távozók: Fousseni Bamba (guineai, szabadon igazolható), Danilo (brazil, szabadon igazolható, Diósgyőri VTK?), Gróf Dávid (Ferencváros, szabadon igazolhatóként), Holender Filip (magyar-szerb, FC Lugano – Svájc, szabadon igazolhatóként), Dino Skvorc (horvát, szabadon igazolható), Takács János (Szeged)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zakaria Beglarisvili (grúz, FC Flora – Észtország), Tischler Patrik (Újpest FC, onnan Kisvárda)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik