HLSZ: Kezdetben még jót tettek a légiósok a PL-nek... - Cole

Vágólapra másolva!
2015.05.18. 19:27
null
Andy Cole legmerészebb álmai váltak valóra a Manchester Unitednél (Fotó: Szabó Miklós)
Andy Cole-nak – saját bevallása szerint – legmerészebb álmai váltak valóra a Manchester United labdarúgócsapatánál, ahol pályafutása legsikeresebb időszakát töltötte.

 

A 43 éves csatár a Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) által rendezett hétfői sajtóbeszélgetésén elevenítette fel karrierje legérdekesebb pillanatait.

Cole 1995 és 2001 között játszott a Manchester Unitedben, amellyel öt bajnoki címet, Bajnokok Ligáját és két FA-kupát nyert.

Legemlékezetesebb mérkőzése az 1999-es, barcelonai Bajnokok Ligája-döntő volt, még azzal együtt is, hogy a hajrában lecserélte őt Sir Alex Ferguson.

„Egyáltalán nem voltam csalódott amiatt, hogy idő előtt el kellett hagynom a pályát.
Tíz nappal korábban győztes gólt lőttem a Tottenham Hotspur elleni utolsó bajnokin, amivel végül elsők lettünk, nem sokkal ezután pedig az FA-kupa fináléjában is diadalmaskodtunk. Egyszerűen örültem annak, hogy a helyemre érkező Ole Gunnar Solskjaer győztes gólt lőtt, és megnyertük a trófeát. A legmerészebb álmaim váltak valóra a Manchester Unitednél” – mondta a támadó, aki 195 mérkőzésen 93 alkalommal volt eredményes a „vörös ördögök” mezében.

Cole pályafutása során játszott a Newcastle United, a Blackburn Rovers, a Fulham és a Manchester City csapatában is. A Premier League-ben 187 gólt szerzett, ezzel az örökrangsor második helyén áll Alan Shearer mögött. Az aktívak közül azonban Wayne Rooney már csak három találatra van tőle, így várhatóan hamarosan visszacsúszik majd a harmadik helyre.

„Megmondom őszintén, engem ez egyáltalán nem érdekel. Sőt, talán egy kicsit dicséret is nekem, hogy egy olyan fantasztikus játékos fog megelőzni, mint Wayne Rooney, aki egy igazi zseni” – mondta „üldözőjéről” Cole.

A trinidadi Dwight Yorke-kal, akivel együtt 53 gólt szereztek az 1998–1999-es idényében, továbbra is baráti viszonyt ápol a kiváló támadó, aki beszélt az idegenlégiósok szigetországba áramlásáról is:

„A legelején nagyon jót tett a bajnokságnak, ugyanis kizárólag a legjobb játékosok érkeztek a Premier League-be. Ma már ez nincs így. Ugyanakkor sajnos azt is meg kell említeni, hogy a klubok egy közepes külföldi futballistát 10-15 millió fonttal olcsóbban tudnak megszerezni, mint egy angol labdarúgót.”

A Manchester Uniteddel kapcsolatban megjegyezte, Sir Alex Ferguson távozását követően biztos volt abban, hogy az érkező edzőnek rendkívül nehéz dolga lesz. Hozzátette, nem szívesen ült volna le ekkor a kispadra, hiszen a legendás skót szakember örökét nem volt könnyű átvenni, s ez nem is sikerült David Moyesnak. Louis van Gaal érkezésével azonban szerinte úgy tűnik, helyére kerülnek a dolgok az Old Traffordon, ahol mindig csak a győzelem az elfogadható eredmény.

Andy Cole fia a városi rivális Manchester Cityben futballozik, de mint azt a támadó megjegyezte: „a gyerekek mindig mindent jobban tudnak a szüleiknél”.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59
Ezek is érdekelhetik