Hiába a „klasszikus” Loki-gól, a végén az üzbégek örülhettek

Vágólapra másolva!
2011.02.11. 18:59
null
Czvitkovics gólja ellenére is kikapott a Loki (Fotó: Czagány Balázs, archív)
Címkék
Nemzetközi felkészülési mérkőzést játszott több élvonalbeli magyar labdarúgócsapat is: a Debrecen 3–1-re kapott ki az üzbég FC Paktakortól, a Budapest Honvédot a szlovák Zilina győzte le 1–0-ra. Jobban szerepelt az MTK és a Győr: a fővárosiak 2–0-ra nyertek a román bajnokság harmadikja ellen, míg az ETO döntetlent játszott a cseh Jabloneccel.

DVSC-TEVA–FC PAKTAKOR (üzbég) 1–3 (0–1)

Lejátszotta második edzőmeccsét is Belekben a Loki, ezúttal az üzbég FC Paktakor volt az ellenfél. A mérkőzésen már a magyar válogatottól visszatért Czvitkovics Péter és Varga József is szerephez jutott. Előbbi játékos igen aktív volt, az első félidőben többször is veszélyeztetett, vagy éppen a társainak adott remek labdát.

Az üzbég kapus azonban bravúrokat mutatott be, a mezőnyben pedig keményen letámadták a magyar csapat játékosait. A Paktakor játszott fölényben, ami a 38. percben érett góllá: a dvsc.hu beszámolója szerint egy előre vágott labdára a kiugró Tadjiev lecsapott és Mirsad Mijadinoszki szorításában tíz méterről laposan a kapuba lőtt.

A Lokiban öt csere is történt a szünetben, az 53. percben pedig egy „klasszikus találattal" egyenlített a magyar csapat. Dombi Tibort buktatták az üzbégek, a büntetőt pedig Czvitkovics értékesítette.

A hajrához érve három perc alatt két gólt is szerzett a frissebbnek tűnő Paktakor, ezzel pedig eldőlt a meccs. Előbb a Nagy Zoltán szabálytalansága miatt megítélt tizenegyest vágta a léc alá Miladinovics, majd egy gyors kontra után Ahmedov is betalált.


NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC-TEVA–FC Paktakor (üzbég) 1–3 (0–1)
DVSC.Verpecz (Malinauskas, 46.)– Nagy Z., Komlósi, Mijadinoszki (Simac, 46.), Nikolov – Bódi, Varga, Czvitkovics (Farkas, 66.), Vinicius (Ramos, 46.) – Balajti (Dombi, 46.), Kabát (Salami, 46.).
G.: Czvitkovics (53. – 11-esből), ill. Tadjiev (38.), Miladinovics (68. – 11-esből), Ahmedov (71.)

MTK–VASLUI (román) 2–0 (0–0)

Az MTK lejátszotta utolsó törökországi edzőmérkőzését is, és Dragan Vukmir megpattanó lövésével, valamint Pátkai Máté lesipuskás góljával 2–0-ra nyert a román bajnokság harmadik helyezettje, a Vaslui ellen.

Az 52. percben Vukmir 25 méterről vállalkozott lövésre, ami után a megpattanó labda utat talált a Zilina kapujába. A hajrában Frank Richárd vitt végig egy baloldali támadást, két védőt is lerázott, beadását azonban szögletre mentették. A sarokrúgás után a kipattanó labdát Pátkai vágta a kapuba.Ezzel nyert 2–0-ra az MTK.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MTK–Vaslui (román) 2–0 (0–0)
MTK. Szatmári – Hajdú, Sütő Szekeres, Vadnai (Vukadinovics, 46.) – Gál (Vukmir, 46.), Pátkai, Kanta - Pál, Tischler (Eppel, 55.), Frank.
G.: Vukmir (52.), Pátkai (82.)


GYŐR–JABLONEC (cseh) 2–2

A Belekben edzőtáborozó Győri ETO labdarúgócsapata utolsó törökországi felkészülési mérkőzésén 2–2-es döntetlent játszott a Jabloneccel, amely a cseh élvonal negyedik helyén áll. A győri klub tájékoztatása szerint az ETO góljait Rati Alekszidze és Nikola Trajkovics szerezte.

Érdekesség, hogy a Győr és az MTK ugyanazzal a repülővel utazik haza.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
GYŐR–JABLONEC (cseh) 2–2
Győr: Stevanovic – Babic (Takács), Sztanisics (Djordjevics), Fehér Z., Völgyi (Dinjar) – Trajkovics (Sarasenidze), Pilibaitis (Kiss M.), Ganugrava (Ji-Paraná) – Koltai (Dudás), Alekszidze (Bugerra), Niksic (Copa)
Gólszerzők: Alekszidze (18., 11-esből), Trajkovics (28.)

BP. HONVÉD–MSK ZILINA (szlovák) 0–1

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata egygólos vereséget szenvedett a Telkiben edzőtáborozó szlovák bajnoki címvédőtől, az ősszel a BL-csoportkörben is szereplő Zilinától.

A zsolnaiak gólját Jez szerezte a 16. percben, amikor 20 méterről, szabadrúgásból lőtt a jobb felső sarokba.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Bp. Honvéd–MSK Zilina (szlovák) 0–1
Telki, zárt kapuk mögött. V: Bognár T.
HONVÉD: Kemenes – Moga, Debreceni, Lovric, Hajdú N. – Horváth A. (Hidi), Akassou – Fieber (Nagy G.), Ivancsics (Danilo), Flavio (Azevedo) – Bright (Ruani)
G: Jez
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik