Hetvennyolc – Sinkovics Gábor jegyzete

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2018.01.02. 23:10

Roderick Duchatelet úr! Kellő tisztelettel kívánnék minden jót az új esztendőre, ahogy ilyenkor illik. De lenne itt valami más is az elhalkult trombitálás, az összesöpört konfetti és az eldobott üres pezsgősüvegek után. Mögöttünk egy zaklatott esztendő és a szilveszter, ilyenkor aztán jól jön egy kijózanító hír: az Újpest immár hivatalosan is ott van Európa száz legjobb futballcsapata között. Ez nekünk eddig sem volt kérdéses, mi, akik versenyt futunk az idővel, még láttuk a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó csatársort „meló” közben, és az mestermunka volt a javából. Jóllehet az ellenfelek védőinek más volt erről a véleményük. Ön mint az Újpest tulajdonosa bizonyára tisztában van ezzel, nagyon is jól ismeri, sőt tiszteli a klub történetét.

Legalábbis szeretnénk ezt hinni.

Legalábbis szeretnénk ezt hinni.

Kár, hogy ennek egyelőre semmi jele. És nem csak az elátkozott címerügy miatt írom ezt, amellyel finoman fogalmazva is semmibe vette az Újpest történelmét. A hétköznapok is azt mutatják, hogy önt nem különösebben érdekli, hová került, milyen tradicionális klubot irányít. Szurkolói pénzből készült el Bene Ferenc szobra, holott önnek kötelessége lett volna támogatni, megvalósítani a nemes kezdeményezést. Egyszer már írtam, most megismétlem: menjen el Bene Feri sírjához, álljon meg néhány percre Fekete László sírhelye előtt, vagy vegye rá magát és látogassa meg Törőcsik Andrást. Ne törődjön vele, ha Kese flegmán szól majd önhöz, és fogalma sem lesz róla, hogy ön kicsoda. Ő már csak ilyen – ilyen lett.

De nekem, nekünk Törő még mindig táncol, és utánozhatatlanul cselez. Látja, miatta is állhat az UEFA ötszázas listáján a hetvennyolcadik helyen az Újpest (az egyik bajnoki cím évszáma is…). Írhatnám azt is, hogy az ön klubja, de az Újpest még véletlenül sem az öné, hiába költött sok pénzt rá (amiért köszönet jár…), hiába kormányozza ki tudja, milyen irányba. Mert vannak fenntartásaink, ha nem veszi rossz néven. Az Európa-hírű Újpestnek több törődés, még több pénz és hatalmas tisztelet jár. Mert ez a klub nem az öné, sokkal inkább a szurkolóké, akiket ön láthatóan semmibe vesz.
A múlttal – a dicső múlttal együtt.

Duchatelet úr! Tekintse ezt a néhány sort, no meg az európai szövetség rangsorát rövidke újévi köszöntőnek. Az UEFA listája tegye önt büszkévé, és tegye önt helyre. És ha Göröcs János vagy bármelyik egykori legenda kilátogat a Megyeri úti stadionba, fogadja kellő tisztelettel.

Ha még nem vette el a kedvüket végleg a meccsre járástól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik