Haladás: Videoton- és Újpest-játékos is a kiszemeltek között

Vágólapra másolva!
2012.12.11. 13:25
A Haladás labdarúgócsapatának ügyvezető igazgatója, Tóth Miklós a haladas.hu-nak elmondta: a Videoton játékosa, Haraszti Zsolt, és az Újpest támadója, Barczi Dávid is a klub által megszerezni kívánt futballisták között van.

„Haraszti és Barczi is szerepel a kiszemelt játékosok között, de rajtuk kívül isakadnak még olyanok, akiket szívesen látnánk a Haladásban. Azt azonban fontos tudni, hogy csupán egy futballistát szeretnénk igazolni, vagy kölcsönben szerződtetnia télen. Egyébként még sem a játékosokkal, sem klubjukkal nem vettük fela kapcsolatot” – nyilatkozta Tóth Miklós a szombathelyi klubhonlapnak.Tóth Miklós a szombathelyi klubhonlapnak.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZOMBATHELYI HALADÁSNÁL
Érkezők:
Távozik/távozhat: Korolovszky Gábor (?), Nagy Dániel (Videoton – kölcsön után vissza)
Kiszemeltek: Barczi Dávid (Újpest), Haraszti Zsolt (Videoton)
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
1 órája

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
6 órája

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
8 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
8 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
9 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
23 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34
Ezek is érdekelhetik