Kikapott a Haladástól az „újjászületett” Újpest

Vágólapra másolva!
2014.03.30. 18:25
null
A Haladás megverte otthon az Újpestet (Fotó: Czerkl Gábor)
A labdarúgó NB I huszonkettedik fordulójának záró mérkőzésén a Haladás Radó András első félidőben szerzett találatával megverte odahaza a csütörtökön újjászervezett jogi hátterű Újpestet.

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ

Haladás–Újpest FC 1–0 (Radó 45.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Hatalmas csatát nyert már csütörtökön az Újpest, hiszen megmenekült az NB I-es labdarúgó-csapat, lévén a vagyonkezelő és a Magyar Labdarúgó-szövetség is jóváhagyta az élvonalbeli indulási jog átruházását az Újpest 1885 Kft.-re. A korábbi jogtulajdonos Újpest FC Kft. hamarosan jobblétre szenderül, érdemei elismerése mellett, lévén a Fővárosi Törvényszék elrendelte felszámolását – a labdarúgók pedig vasárnap a Haladás otthonába látogattak.

Az izgalmas előzményekhez képest az első félidő kifejezetten unalmas játékot hozott, statikus mezőnyfutballal. Az első harminc percben csak kétszer emelkedett meg a nézők pulzusszáma: előbb Guzmics Richárd fejelte nem sokkal saját kapuja mellé a labdát, majd Pierre-Yves Ngawa esett össze élettelenül, miután ütközött kapusával, de szerencsére kiderült az ápolást követően, hogy kutya baja a belga fiúnak. Első veszélyes támadását góllal zárta viszont a Haladás: öt újpesti is csak közelről nézte, ahogyan Nagy I Gábor okosan kiugratta Radó Andrást, aki higgadtan értékesítette a ziccert. 1–0!

A második félidő elején Nebojsa Vignjevics a Bavon Tshibuabua, Simon Krisztián kettőssel próbált meg kreativitást vinni csapata játékába, majd Nikolas Proesmanst is bevetette az utolsó fél órára, a hazaiakhoz pedig Gyurján Bence és Németh Márió állt be. Monoton támadásokkal próbálta meg felőrölni a hazai védelem idegeit az Újpest, Radóra kihegyezett kontrákkal operált a Haladás, de egyik metódus sem vezetett sikerre.

Megőrizte tehát egygólos vezetését a szombathelyi csapat, amely erősen szürke teljesítménnyel is három ponttal gazdagodott, és feljött a táblázaton a negyedik helyre. Úgy tűnik, nem lelkesítette fel a jogi háttér tisztázása a lila-fehéreket, akik mostanában ennél sokkal jobban futballoztak.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

EDZŐI NYILATKOZATOK
Artner Tamás (a Haladás vezetőedzője):
– Gratulálok a csapatomnak, és szeretnék gratulálni az Újpestnek, mert nagyon jó csapatot győztünk le. Ismertük a lilák erősségeit, tudtuk, hogy labdavesztések után nagyon gyorsan mennek át a középpályán. Ezt meg tudtuk akadályozni, ezzel nem volt gond, de a támadójátékkal akadt probléma. Nem volt igazán szélsőjátékosunk, meghatározó emberek hiányoztak, ezért két belső támadóval és belső középpályásokkal álltunk fel, így folyamatos játék nem alakult ki, de egy szerencsés góllal megszereztük a vezetést. A második félidőben szerkezetet váltottunk, masszívabb lett a védekezésünk, és arra is volt lehetőség, hogy növeljük az előnyünket, de az Újpest gyors játékosaival nehezen vettük fel a versenyt. Minden tiszteletem a védekező játékosaimnak, akik meg tudták őket akadályozni abban, hogy helyzeteket alakítsanak ki, ehhez extra teljesítmények kellettek. A csapat megérdemli, hogy a negyedik helyen álljon, ami egy óriási teljesítmény!

Nebojsa Vignjevics (az Újpest vezetőedzője): – Abból a szempontból jó mérkőzést játszottunk, hogy olyan dolgokat tanulhattunk meg, amiket elmagyarázni nem lehet. Játszani jöttünk, játszottunk is, de hiányzott a küzdőszellem, és nem csapatként működtünk a pályán – főleg az első félidőben. Voltak szép egyéni megoldások, de a futballtudás nem elég ahhoz, hogy megnyerjünk egy meccset. Nem tudtuk azt nyújtani, amit az előző meccseken, négy egymást követő győzelem után talán azt hittük, hogy majd jönnek a sikerek, de ez nem így működik, sok munka és küzdelem is kell a győzelmekhez. Persze nemcsak a játékosok hibáztak, nekem is megvan a felelősségem az eredményben. Úgy gondolom, hogy intelligens srácok vannak a csapatban, akik képesek tanulni a ma estéből és sikeresen folytatni a szezont, hiszen a kupában és a bajnokságban is nagyon fontos mérkőzések várnak ránk. Artner Tamásnak és a Haladásnak gratulálok, egy góllal ma jobbak voltak.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 22 14 6 2 48–22 +26 48
2. Győri ETO 22 11 7 4 36–26 +10 40
3. Videoton FC 22 11 5 6 39–22 +17 38
4. Haladás 22 9 8 5 30–24 +6 35
5. Budapest Honvéd 22 9 6 7 32–25 +7 33
6. Ferencváros 22 9 6 7 35–31 +4 33
7. Pécsi MFC 22 9 6 7 34–31 +3 33
8. Diósgyőri VTK 22 8 9 5 35–29 +6 33
9. Újpest FC 22 7 7 8 36–36 0 28
10. Puskás Akadémia FC 22 7 6 9 30–39 –9 27
11. Kecskeméti TE 22 6 9 7 26–33 –7 27
12. Lombard Pápa FC 22 7 5 10 25–33 –8 26
13. Mezőkövesd 22 6 4 12 23–38 –15 22
14. MVM Paks 22 4 8 10 25–35 –10 20
15. MTK Budapest 22 4 7 11 22–29 –7 19
16. Kaposvári Rákóczi 22 2 7 13 18–41 –23 13
LABDARÚGÓ NB I, 22. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Március 28., péntek
19.00
Mezőkövesd–Budapest Honvéd 1–0
Solymosi Péter
Március 29., szombat
14.00
Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC 2–3
Németh Ádám
16.00Kaposvári Rákóczi–MVM Paks 0–0Fábián Mihály
16.00
Pécsi MFC–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 0–0Vad II István
18.00Ferencváros–Lombard Pápa 4–0Becséri Dániel
20.00Győri ETO–MTK 3–0Farkas Ádám
Március 30., vasárnap
16.30
Videoton–Debreceni VSC-Teva 1–2
Iványi Zoltán
18.30
Haladás–Újpest FC 1–0 Andó-Szabó Sándor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik