Haladás: szóban megállapodtak a szlovákok vb-hősével

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.03. 18:41
Mint ismeretes, a Haladás labdarúgócsapata múlt héten tesztelte a 17-szeres szlovák válogatott  Kamil Kopúneket, akivel ma meg is egyeztek a szombathelyi vezetők. A védekező középpályás jövő hétfőn írja alá egyéves szerződését – tudta meg a Nemzeti Sport Online

Korábban már jeleztük, hogy Kamil Kopúnek a próbajátékon meggyőzte a Haladás vezetőedzőjét, Artner Tamást, és Tóth Miklós ügyvezető ma ült le tárgyalni a 30 éves játékossal.Korábban már jeleztük, hogy Kamil Kopúnek a próbajátékon meggyőzte a Haladás vezetőedzőjét, Artner Tamást, és Tóth Miklós ügyvezető ma ült le tárgyalni a 30 éves játékossal.

„Sikerült megegyeznünk. Egy évre érkezik hozzánk. Hétfőn írjuk alá a szerződést” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online érdeklődésére a sportvezető.

Tóth hozzátette, jövő hétre várják vissza Szombathelyre a néhány hete tesztelt ukrán Andrej Jefremovot is, szóban már vele is megállapodtak. A vasiak tárgyaltak volt játékosukkal, a védő Guzmics Richárddal is (nyáron lejárt a szerződése, azóta nincs klubja), akitől vasárnapig várnak választ az ajánlatukra.

Az új szerzemény Kopúnek nemzetközileg a 2010-es vb-n szerzett hírnevet magának, az ő gólja kellett ugyanis a szlovák válogatottnak a címvédő olaszok legyőzéséhez, illetve Szlovákia továbbjutásához (2–1-nél talált be a 3–2-es szlovák sikerrel záruló csoportmeccsen). Legutóbb Azerbajdzsánban, a Ravan Bakiban szerepelt, de lejárt a szerződése, így szabadon igazolható. Várható szerződtetését a Haladás hivatalos honlapja is megerősítette.

KAMIL KOPÚNEK GÓLJA OLASZORSZÁG ELLEN


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Gaál Bálint (Sopron), Hanzl Máté (Ajka – kölcsönből vissza), Katona Máté (Sopron), Nagy Olivér (Paks), Tommaso Rocchi (olasz, szabadon igazolható, legutóbb Padova – Olaszország), Skriba Máté (Ajka – kölcsönből vissza), Varga Gábor (Sopron), Városi Viktor (PMFC), Zamostny Balázs (Újpest – kölcsönbe). Profi szerződést kaptak: Angyal Zsolt, Gyurján Márton, Jancsó András, Rácz Barnabás, Tihanyi Olivér és Tóth Martin
Távozott/távozhat: Beliczky Gergő (Gyirmót FC Győr – kölcsön után végleg), Bosnjak Predrag(Ferencváros), Guzmics Richárd (?), Halmai Ramon (MTK), Hanzl Máté (Mezőkövesd), Hrepka Ádám (MTK), Kalász Milán (Ajka?), Nagy I Gábor (Újpest), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, kölcsönből vissza, majd Videoton), Tóth Péter (Pinkafeld – Ausztria), Varga Gábor (Ajka – kölcsönbe)
Kiszemeltek: Guzmics Richárd (szabadon igazolható), Andrij Jefremov (ukrán, legutóbb Dinamo Kijev – Ukrajna), Kamil Kopúnek (szlovák, Ravan Baki – Azerbajdzsán)
Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 12:49
Ezek is érdekelhetik