Haladás: Szentes távozott, utód még nincs - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.20. 14:26
null
Szentes Lázár (jobbról a második) nem ülhetett a kispadra a Fradi ellen (Fotó: Korponai Tamás)
A hétfő kora délután megtartott sajtótájékoztatón Szentes Lázár távozó vezetőedző megerősítette, amiről a Nemzeti Sport korábbi információi szóltak: a labdarúgó NB I 14. helyén álló Haladás hétfőn közös megegyezéssel, azonnali hatállyal szerződést bontott vele.

 

Szentes Lázár elmondta: noha még a Videoton elleni 0–7 után sem vetődött fel benne a lemondása felajánlásának gondolata, tudomásul veszi az utóbbi három bajnoki forduló eredménytelensége (három vereség) alapján meghozott döntést. Ezen nincs mit vitatkozni, még ha a sérülés, kiállítás, valamint saját eltiltása is befolyásolta a történteket.

„EZT AZÉRT KAPTAD, MERT…”
„Pályafutásom során ilyennel még nem találkoztam – elevenítette fel Szentes Lázár azon a bizonyos csütörtöki edzésen történteket. – Két játékosunk megengedhetetlen formában, verbálisan többször is olyan kritikával illette a játékostársait, ami számomra elfogadhatatlan. Ennek sajnos volt előzménye a korábbi időszakban, az egyik legfigyelemreméltóbb például a Videoton-meccs után, amikor az egyik érdekelt játékos szájából hallottam, hogy itt négy-öt játékos nem az első osztályba való. Tehát nem azzal foglalkoztunk, mi aktuálisan milyen hibákat követtünk el, hanem minősítettük a játékostársainkat, ami számomra elfogadhatatlan. Történt ennél súlyosabb dolog is sajnos, amikor Iszlai Bence szándékosan belerúgott a játékostársába. Sok, indulatból történő összecsapást, rúgást, verekedést láthattunk már futballpályákon, de ez nagyon-nagyon messze volt azoktól, köszönőviszonyban sem volt velük. Utána ugyanis Iszlai a fülem hallatára azt mondta az érdekelt játékosnak, hogy »ezt azért kaptad, mert...«. Tehát ennek úgymond ilyen megtorló jellege volt, ami számomra bármilyen közegben, bárhol, bármilyen öltözőben, bármilyen pályán elfogadhatatlan. Én a diszkrimináció semmilyen formáját nem tűröm meg, még ha az állásomba is kerülhet. Akkor a döbbenettől sajnos rosszul reagáltam, azonnal be kellett volna küldenem a játékost, ezt csak huszonnégy óra múlva tettem meg, amikor a csapat előtt Fehér Zoltánnak és Iszlai Bencének azt mondtam, felmentem őket a további munkavégzés alól. Ki is küldtem őket az öltözőből további intézkedésig. Az öltözőben a többiek előtt megkérdeztem a fiatalembert, Iszlai bocsánatot kért-e tőle, azt mondta, nem. No akkor én azt mondtam, hogy a magam nevében is bocsánatot kérek, hogy huszonnégy órát vártam a játékos eltávolításával az öltözőből, és Iszlai nevében is elnézést kértem. Ezt mindenképpen el szerettem volna mondani, mert számomra ez olyan esemény volt, amit semmilyen formában nem tudtunk feldolgozni, csak így, ahogyan történt.”

Szentes hozzátette: a múlt csütörtöki edzésen történtekhez hasonlóval korábban pályafutása során még nem találkozott. Mint a klub honlapjának híradása alapján beszámoltunk róla, a vezetőedző kihagyta az FTC ellen készülő keretből Fehér Zoltánt és Iszlai Bencét, mert azon a bizonyos múlt heti edzésen tiszteletlenül viselkedtek.

A távozó tréner most elmondta: abban hibázott, hogy nem rögtön az edzés után tette ki a keretből a két labdarúgót, hanem csak 24 órával később. Szentes szerint a két játékos reagálása jelezte, hogy nincs rendben a csapategység – márpedig ebben a helyzetben ez óriási hiba.

Szentes emlékeztetett arra – noha nem mentségként hozta fel –, hogy kieső helyen vette át a csapatot, de bennmaradással kecsegtető pozícióban adja át.

A tréner úgy látja, a téli felkészüléssel, az edzőmérkőzésekkel és az első négy tavaszi bajnokival nem volt különösebb gond, sőt – „minden azt mutatta, hogy rendben vagyunk” –, ám a Honvéd elleni találkozót megelőző két hétben megtört valami (azt a meccset hazai környezetben 3–1-re elveszítette a Hali).

Az FTC elleni szombati találkozóról (0–3 ugyancsak hazai pályán) Szentes nem tudott érdemben nyilatkozni, mondván, azt eltiltása miatt nem a kispad mellől nézte végig, viszont tény: Leandro Martínez hiányát megsínylette az együttes.

A tréner saját hibájaként említette, hogy az adott taktikához esetleg nem a megfelelő személyt választotta, azt azonban szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a téli időszakban „beragadt” két-három olyan játékos szerződtetése, akiknek érkezésére ígéretet kapott.

S hogy mennyi az esélye a Haladásnak a bennmaradásra? Kérdésre válaszolva Szentes elmondta, mivel eltiltása miatt nem lehetett ott a kispadon a legutóbbi, Ferencváros elleni meccsen, hiányoznak a friss benyomások, „nem a lelkével” látta a játékot, „de kulcskérdés, ki lesz az edző, és milyen módszerekkel nyúl a csapathoz. Nem lesz egyszerű”.

Ha az új tréner segítséget kér, válaszolni fog neki, „de ez nem divat, én sem szoktam kérni”, mert mindenkinek megvan a saját elképzelése, és „a régi edző információi meg is zavarhatják”.

A klub korábban bejelentette: az új edző személyéről a Haladás hétfő esti tulajdonosi gyűlésén döntenek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik