Haladás: nemet mondott a klubnak az ukrán válogatott támadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.27. 13:22
Olekszij Antonov nem fogadta el a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás ajánlatát, s távozott Szombathelyről – adta hírül a klub hivatalos honlapján.

Mint a portál írja, Mészöly Géza vezetőedző annak ellenére is igényt tartott volna a kétszeres ukrán válogatott támadóra, hogy a futballista fizikai állapotával nem volt megelégedve.

„Látom az erényeit, de nem olyan játékos, aki kilencven percre egyből bevethető lenne, és ez gondot okoz. A minősége és a gólérzékenysége megmutatkozott már két edzés után is, de a fizikai állapota még nincs olyan szinten, amire szükségünk lenne” – árulta el néhány napja a Haladás trénere.

A Haladás végül ajánlatot tett a 30 éves játékosnak, ám Olekszij Antonov – egyelőre – nem fogadta el azt, s már távozott is a klubtól.

Tóth Miklós, a vasiak ügyvezető igazgatója elmondta, Antonovot a 2016–2017-es kiírás végéig szerződtette volna a csapat.

A 30 esztendős, 179 centiméter magas Antonov legutóbb az azeri Gabalában játszott, ám 2016 júliusa óta szabadon igazolható. Értékét a transfermarkt.de piaci hírportál 1 millió euróra becsüli.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Funsho Ibrahim Bamgboye (nigériai, szabadon igazolhatóként, előző klubja: Aspire Academy – Katar), Gajdos Zsolt (Puskás Akadémia FC)
Kölcsönbe érkezők: Mészáros Karol (szlovákiai, Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérők: Devecseri Szilárd (Mezőkövesd), Jancsó András (Gyirmót FC Győr)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Olekszij Antonov (ukrán, szabadon igazolható, legutóbb Gabala – Azerbajdzsán)
Távozók: Sjoerd Ars (holland, Fortuna Sittard – Hollandia), Gaál Bálint (Vasas), Hegedűs János (Puskás Akadémia FC)
Kölcsönbe távozók: Angyal Zsolt (ZTE FC), Leandro Antonio Martínez (argentin-olasz, olaszországi – AS Lucchese Libertas – kölcsön után MTK Budapest)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik