Haladás: nem érkezett ajánlat Leandro Martínezért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.28. 15:51
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás ügyvezető igazgatója, Tóth Miklós klubja hivatalos honlapjának kérdésére elárulta, nem érkezett ajánlat Leandro Martínezért, aki olasz sajtóértesülések szerint közel áll a megegyezéshez a másodosztályba feljutó Salernitanával.

A tuttomercatoweb.it értesüléseire hivatkozva korábban beszámoltunk róla, hogy a legutóbbi szezont a Haladásnál befejező Leandro Martínez és Raffaele Alcibiade a Salernitanában folytathatja a pályafutását.A tuttomercatoweb.it értesüléseire hivatkozva korábban beszámoltunk róla, hogy a legutóbbi szezont a Haladásnál befejező Leandro Martínez és Raffaele Alcibiade a Salernitanában folytathatja a pályafutását.

Tóth Miklós a haladas.hu érdeklődésére válaszolva elmondta, Martínezért egy klubtól sem érkezett ajánlat, míg Alcibiade a 2014–2015-ös kiírás tavaszi szakaszában csak kölcsönben szerepelt Szombathelyen, jogilag még mindig a Budapest Honvéd játékosa – igaz, felvetődött, hogy a Haladás végleg megszerezné a 25 éves védőt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, FTC), Király Gábor (Fulham – Anglia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Farkas Márk (Kisvárda, ?), Hanzl Máté (Siófok, ?), Andrij Jefremov (ukrán, OFC Gabcíkovo, Bős – Szlovákia, ?), Kulcsár Kornél (Mezőkövesd), Medgyes Zoltán (Mezőkövesd, ?), Nagy Olivér (Ceahlaul Piatra Neamt – Románia, ?), Varga Gábor (Ajka, ?), Zsirai Martin (Ajka, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Eppel Márton (Dunaújváros), Ivan Lovric (horvát, KTE), Stef Wils (belga, Cercle Bruges – Belgium, próbajáték), Thomas Wils (belga, Lierse – Belgium, próbajáték), Rafe Wolfe (jamaicai, Dunaújváros)

Távozók: Arnaud Bühler (svájci, Lausanne – Svájc)

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp. Honvéd?), Laurentiu Branescu (román, Juventus – a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország, Omonia Nicosia – Ciprus, kölcsönbe)

Távozhatnak: Andrea Mancini (olasz, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: DC United – Egyesült Államok, Maceratese – Olaszország, Nova Gorica – Szlovénia), Leandro Martínez (olasz, érdeklődik iránta: Salernitana – Olaszország), Tommaso Rocchi (olasz, lejárt a szerződése, érdeklődnek iránta: Nova Gorica – Szlovénia)

 

Legfrissebb hírek

Olasz ajánlatot is kapott a DVSC Szűcs Tamásért, de ő 2029-ig hosszabbított

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 18:29

Varga Kevin a Honvéd játékosa lett, a Csákvár legjobbja a Puskás Akadémiához igazolt – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.01.09. 20:32

Szerződtette az ősszel Zalaegerszegen futballozó védőt és szélsőt az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 19:39

Békéscsabán eldőlni látszik az edzőkérdés, volt NB I-es játékosok érkezhetnek – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.08. 17:29

FTC: Pesics tényleg nem tagja az utazó keretnek, de Keita és Tóth igen

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 15:30

Távozott egy légiós Nyíregyházáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:05

A ZTE eladja a Honvéd játékosát – hamarosan bejelentések lesznek Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 09:33

NS-infó: argentin középpályás is csatlakozott a ZTE keretéhez

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 15:51
Ezek is érdekelhetik