Haladás: Nagy Gábor két és fél évre ír alá a szombathelyiekhez

Vágólapra másolva!
2011.01.13. 18:57
Címkék
Mint arról már beszámoltunk, a ciprusi APEP Limaszol magyar labdarúgója, Nagy Gábor a Szombathelyi Haladáshoz szerződik. A középpályás a klub hivatalos honlapjának elmondta, két és fél évre ír alá az NB I-ben a kiesés ellen küzdő csapathoz.

„Az ünnepek előtt mindenben megegyeztem Deéry Attilával. Klubom vezetői azonban azt kérték, hogy három meccset még mindenképpen játsszak le. Most vasárnap lesz a harmadik. Ezt követően repülőre ülök és megyek haza, hogy véglegesítsük a szerződésem, aláírjak, majd elkezdjek edzeni a Haladással. A megbeszéltek szerint két és fél évre megyek haza" – idézi a klub hivatalos honlapja Nagyot.

„29 éves vagyok, így egyértelműen nem tudom kijelenteni, hogy a Rohonci úton fejezem be a pályafutásom. Remélem, még jó pár évig focizhatok, ki tudja, mi lesz még. Egy biztos, én szombathelyi gyerek vagyok, szeretem a Haladást. Végigjártam a szamárlétrát a Rohonci úton és most nagyon nagy örömmel megyek haza. Hallom, hogy Halmosi Peti is közel van a megállapodáshoz, na, annak nagyon örülnék, ha együtt focizhatnánk."

Legfrissebb hírek

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
15 perce

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
23 perce

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
39 perce

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
1 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
1 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
8 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik