Haladás: letették az új sportkomplexum alapkövét

Vágólapra másolva!
2016.04.11. 13:31
Ünnepélyes keretek között a majdani kezdőkör alá helyezték el a Haladás új sportkomplexumának alapkövét hétfőn Szombathelyen a Rohonci úton.

Kiss Antal miniszteri biztos köszöntőjében kiemelte: a 9 ezer fős, UEFA IV-es besorolású, teljes mértékben fedett lelátóval rendelkező futballpályán túl egy sportcsarnok is helyet kap az új létesítményben, amely 2017 nyarára készülhet el.

Elmondta, a 15.2 milliárd forintos, százszázalékban állami támogatással felépülő sportkomplexum alapterülete összesen 56 ezer 499 négyzetméter, amiből a futballpálya alapterülete 8064 négyzetméter lesz.

Kiss Antal szerint az új multifunkcionális sportcsarnokban otthonra találnak majd egyebek között a birkózók, az ökölvívók és a tornászok is, de helyet kap benne egy korszerű konditerem, egy súlyemelő-terem, bemelegítő folyosó és kézilabdapálya is.

Az 50 méter széles és 60 méter hosszú kétszintes csarnokban 458 szurkoló fér el kényelmesen – tette hozzá a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa.

Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője az alapkőletételi ünnepségen úgy fogalmazott: az új sportkomplexum építése során a múlt és a jövő összekapcsolódik, a létesítmény évtizedekig egyik központja lesz a város és Vas megye sportéletének, az épület maga pedig a városrész meghatározó épülete marad, amely a haladást, a fejlődést, a sport és az egészség fontosságát és egymásra épülését jelképezi.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere arra hívta fel a figyelmet: Szombathely életében a 2016-os év kiemelkedő, hiszen idén ünneplik az ókori Savariában született Szent Márton születésének 1700. évfordulóját.

A jövő év nyarára, mire elkészül az új stadion, a Szent Márton Terv keretében – szintén kormányzati támogatásnak köszönhetően – megújulnak a barokk belváros legfontosabb épületei is – jelezte.

Az ünnepségen Illés Béla, a Haladás többségi tulajdonosa és Király Gábor, a Haladás labdarúgója közösen leplezték le a sportkomplexum logóját.

Ezután következett az alapkőletétel, melynek fedlapja alá egy úgynevezett „időkapszulát” helyeztek el, amelybe a beruházásról döntő kormányhatározat másolata, néhány pénzérme, a Vas Népe és a Nemzeti Sport aznapi számának egy-egy példánya, a Szent Márton évi plakett, egy különleges díszoklevél, a Haladás és a HVSE, valamint a kivitelező cégek zászlói kerültek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik