Haladás: Kovács István nem fog ünnepelni, ha betalál volt csapatának

2012.04.06. 11:58
Címkék
A hétvégén először léphet pályára volt csapata ellen Kovács István, a Videoton fiatal labdarúgója, aki a téli átigazolási időszakban szerződött a Haladástól Székesfehérvárra. A 20 éves játékos korábbi csapata hivatalos honlapjának nyilatkozott a szombati meccs kapcsán.

„Nagyon jól érzem magam Székesfehérváron, a játékosok és a szakmai stáb is befogadott. Persze, ha eldöntenék egy-két meccset, még jobban beilleszkednék" – nyilatkozta Kovács István a Haladás hivatalos honlapjának.Kovács István a Haladás hivatalos honlapjának.

A játékos távozását felemásan fogadták a szurkolók. Volt, aki sok siker kívánt neki új klubjában, de akadtak, akik szerint túl korai volt a váltás, ráadásul így egy másik magyar csapatot erősít. A labdarúgó azonban úgy érzi, jól döntött, és reméli, pályára léphet a szombati bajnokin volt együttese ellen.

„Szerdán Ligakupa-elődöntőt vívtunk a Lombard Pápával, kezdőként léptem pályára, remélem, Szombathelyen is megkapom a bizalmat. Miután a Haladás volt eddig az egyetlen csapatom, nem tudom, milyen érzés korábbi klub ellen szerepelni. Mindenesetre már várom, biztosan óriási élmény lesz pályára lépni a Rohonci úton. Azonban azt már most megígérem: ha betalálok, nem örülök látványosan a gólomnak. Jól éreztem magam Szombathelyen, ezért aztán senkit sem akarok megbántani″ – mondta Kovács, aki eddig a bajnokságban három meccsen lépett pályára a Videotonban (kétszer becserélték, egyszer le).

Legfrissebb hírek

Távozik a Szolnok kosárlabdacsapatának vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
1 perce

Női kézilabda BL: a Ferencváros szabadkártyát igényelt

Kézilabda
3 perce

Willi Orbán kapta a legtöbb voksot – íme, olvasóink kezdőcsapata Kazahsztán ellen

Magyar válogatott
27 perce

Egykoron spanyolellenesnek írt himnusz is megszólal a spanyolok ellen – H-csoport

Foci vb 2026
29 perce

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
32 perce

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
34 perce

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
39 perce

Brazil játékvezető a vb nyitó mérkőzésén

Foci vb 2026
48 perce
Ezek is érdekelhetik