Haladás: két távozás biztossá vált, Iszlait is elvinnék

CS. A.CS. A.
2017.05.31. 11:29
Biztossá vált, hogy Hidvégi Sándor és Gajdos Zsolt távozik a Haladástól – mondta a Nemzeti Sportnak Tóth Miklós, a szombathelyi NB I-es labdarúgócsapat ügyvezető igazgatója.

Tóth Miklós hozzátette: Iszlai Bencének is lejár a megállapodása a nyáron, vele még tárgyalnak. Úgy tudni, a középpályást a DVSC és az Újpest is szeretné megszerezni.

„Jó néhány fiatalt sikerült Mészöly Gézának beépítenie a csapatba, amiben nem pusztán a vezetőedzőnek, hanem az akadémiánknak is jelentős szerepe van – fogalmazott az ügyvezető igazgató. – Örömteli, hogy Jancsó András, Rácz Barnabás, Tóth Máté és Kiss Bence is egyre több szerepet kap, sőt az ősszel a Felcsútra távozó Hegedűs János is rendszeresen játszott. Örülnék, ha a következő szezonban is stabil, jó csapatunk lenne.”

Mint korábban beszámoltunk róla, a belga hátvéd Stef Wilsszel, valamint Halmosi Péterrel szerződést hosszabbított a klub.



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Angyal Zsolt (ZTE), Fehér Zoltán (Sopron, ?), Gyürki Gergő (Sopron, ?), Leandro Antonio Martínez (olasz-argentin, MTK), Medgyes Zoltán (Dorog, ?), Nagy Patrik (Sopron), Petró Balázs (Budaörs, ?), Szellák Soma (Sopron, ?), Tóth Martin (Dorog), Török Milán (Szolnok, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Ezequiel Calvente (spanyol, szabadon igazolható), Gajdos Zsolt (?), Hidvégi Sándor (?), Sjoerd Overgoor (holland, szabadon igazolható)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Iszlai Bence (DVSC, Újpest)

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 12:49

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 11:51
Ezek is érdekelhetik