Haladás: Hamburgban nevelkedett német játékost igazoltak

Vágólapra másolva!
2018.10.12. 15:52
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Reagy Ofosut, aki legutóbb a szlovák bajnok Spartak Trnava futballistája volt. A 27 éves szélső szabadon igazolhatóként érkezett, az idény végéig írt alá.

A héten már második új igazolását jelentette be a Horváth Ferenc irányította Haladás: a grúz Murtaz Dausvili után a német-ghánai kettős állampolgárságú Reagy Ofosu is Szombathelyen folytatja pályafutását. A 27 éves szélső a héten próbajátékon szerepelt a klubnál, és meggyőzte a szakmai stábot arról, hogy érdemes leigazolni. grúz Murtaz Dausvili után a német-ghánai kettős állampolgárságú Reagy Ofosu is Szombathelyen folytatja pályafutását. A 27 éves szélső a héten próbajátékon szerepelt a klubnál, és meggyőzte a szakmai stábot arról, hogy érdemes leigazolni.

Ofosu Hamburgban született és kezdett el futballozni, megfordult többek között az Ingolstadtnál, a Chemnitznél, az osztrák Grödignél, a horvát NK Istránál és legutóbb a Spartak Trnavánál, mellyel szlovák bajnok lett a legutóbbi idényben. A nagyszombatiaknál 18 bajnokin 2 gólt szerzett.

A Haladás honlapjának beszámolója szerint mindkét szélen bevethető, illetve a csatár mögötti pozícióban is.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL**

Érkezők: Murtaz Dausvili (grúz, szabadon igazolhatóként, legutóbb Szamtredia – Grúzia), Gaál Bálint (Vasas), Jurij Habovda (ukrán, Balmazújváros, szabadon igazolhatóként), Emil Lyng (dán, Dundee United – Skócia, szabadon igazolhatóként), Reagy Ofosu (német-ghánai, szabadon igazolhatóként, legutóbb Spartak Trnava – Szlovákia), Tamás László (Balmazújváros, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Vít Benes (cseh, Vasas), Priskin Tamás (Ferencváros)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bolla Gergő, Kovalovszki Máté
Kiszemeltek:
Távozók:
Angyal Zsolt (soproni kölcsön után Lockenhaus – Ausztria), Dombi Gergő (Szekszárd), Kiss Tamás (Puskás Akadémia), Lévay Gergely (SV Stegersbach – Ausztria, szabadon igazolhatóként), Polgár Kristóf (szabadon igazolható, DVTK), David Joel Williams (ausztrál, Wellington Phoenix – Új-Zéland, szabadon igazolhatóként), Stef Wils (belga, a profi labdarúgást abbahagyta, K. Lyra-Lierse Berlaar – Belgium),
Szellák Soma (dorogi kölcsön után Pécsi MFC)
Kölcsönbe távozók:
Kiss Bence (Kazincbarcika), Medgyes Zoltán (BFC Siófok), Szőke Dániel (Nagykanizsa), Tóth Dávid (soproni kölcsön után ETO FC Győr), Tóth Martin (BFC Siófok), Tóth Máté (Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Myke Bouard Ramos (brazil, MTK Budapest, onnan kölcsönbe al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik