Haladás: Halmosi Péter kikerült a keretből – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.11. 17:42
Kikerült a Haladás keretéből Halmosi Péter – erősítette meg a Nemzeti Sport korábbi információját péntek délután hivatalos honlapján a szombathelyi NB I-es labdarúgócsapat. Tóth Miklós ügyvezető szavai szerint a 35-szörös válogatott futballista két hétig az edzéseket sem látogathatja.

Halmosi Péter nem rég azt nyilatkozta a Nemzeti Sportnak, hogy többre tartja magát annál, mint amennyi lehetőséget kapott az utóbbi időben, és nehezen viseli a mellőzést. Hozzátette, elfogadja a „fiatalszabály” betartásával járó anyagi előnyöket, de nem törődik bele a padozásba. Ez a nyilatkozat a mostani száműzetés előzménye.nem rég azt nyilatkozta a Nemzeti Sportnak, hogy többre tartja magát annál, mint amennyi lehetőséget kapott az utóbbi időben, és nehezen viseli a mellőzést. Hozzátette, elfogadja a „fiatalszabály” betartásával járó anyagi előnyöket, de nem törődik bele a padozásba. Ez a nyilatkozat a mostani száműzetés előzménye.

„Amikor a nyáron két évvel meghosszabbítottuk Halmosi Péter szerződését, jeleztük neki, hogy a klub stratégiája szerint próbálunk minél több fiatalt beépíteni a csapatba – idézi a haladas.hu Tóth Miklóst, a Haladás ügyvezetőjét. – Élünk az MLSZ ajánlásával, betartjuk a fiatalszabályt, Kiss Bence és Tóth Máté rendre lehetőséget kap, így a klub jelentős bevételre tesz szert. De Peti posztján nem olyan játékosok játszottak, akik megfelelnek a fiatalszabálynak. A döntést, hogy Peti nem tagja a keretnek két hétig, együtt hoztuk meg a vezetőedzővel, Mészöly Gézával, aki nyugalmat szeretne a csapat körül. Peti tett olyan nyilatkozatot, amely indulatokat gerjesztett az öltözőben, s erre nincs szükség.”

A honlap megpróbálta szóra bírni Halmosi Pétert is, a labdarúgó azonban nem kívánt nyilatkozni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik