Haladás: a szurkolók átmentek, Szentes elhagyta a lelátót!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.18. 17:13
null
Szentes Lázár (jobbról a második) az első félidőben még a lelátón ült (Fotó: Korponai Tamás)
A Nemzeti Sport információja szerint Szentes Lázár elhagyta a szombathelyi stadion lelátóját a Ferencváros elleni NB I-es bajnoki (0–3) szünetében, és a székházból nézte az összecsapást.

A szombathelyi szurkolók a Fraditól kapott gólok után a ƒ„Szentes, takarodj!” rigmussal szidalmazták a Haladás vezetőedzőjét, aki a múlt heti kiállítása miatt nem ülhetett le a kispadra, és a lelátón, a játékoskijáró fölötti részen nézte a találkozót.

Szentes a lelátón

A szünetben a szurkolók közelíteni kezdtek a lelátórész felé, ahol Szentes is ült, és a szakember nem várta meg a drukkereket, elhagyta a lelátót a második félidő előtt.

A helyszínen tartózkodó kolléganőnk az első félidő végén még interjút kért Szentes Lázártól, aki feldúltan csak annyit válaszolt arra, hogy az NSO Tv részéről szeretnénk kérdéseket feltenni neki, hogy „nem érdekel”.

Szentes ezután egy biztonsági őr kíséretében egy fehér autó hátsó ülésén a D kapunál lévő székházhoz ment, és onnan nézte az összecsapást.

Szentes a klubházban

Legfrissebb hírek

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
5 perce

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
9 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
11 órája

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
12 órája

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
13 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 21:56

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:52

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:58
Ezek is érdekelhetik