Haladás: a skót csapatnak kell a támadó - tárgyalnak

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2015.01.27. 11:12
Mint ismeretes, a Haladás U-válogatott támadója, Gyurján Bence a napokban a skót élvonalbeli Motherwellnél járt tesztelésen, és a klub szerződtetné a 22 éves labdarúgót – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

„A Motherwellnél meg voltak elégedve Gyurján Bencével, szeretnék is szerződtetni. A skót klub a Haladással már megegyezett, most a játékos személyes feltételeiről tárgyalnak. A szerződés pénzügyi feltételeiben már dűlőre jutottunk, de a feltételeket még tisztázni kell” – tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t Márkus Gyula, a futballista képviselője.

A menedzser ugyanakkor elmondta, hogy más lehetőségei is vannak a futballistának, például Ausztriából is megkeresték (korábban járt próbajátékon a St. Pöltennél), de két magyar csapat szintén érdeklődik (tavaly a DVSC-nél került szóba, edzett is Debrecenben).

„Olyan szerződésben gondolkodunk, ami a játékos hosszú távú fejlődését a leginkább elősegítheti, ennek megfelelően mérlegeljük mind a skót, az osztrák és a magyar ajánlatokat” – mondta a játékosügynök.

Márkus Gyula hozzátette, hogy Gyurján mellett egy másik szombathelyi játékosnak, a korábbi szlovák válogatott Kamil Kopúneknek is csapatot keresnek. A középpályás szívesen maradna az NB I-ben, de tárgyalnak egy svájci lehetőségről is.

A Haladás korábban bejelentette, hogy Gyurján és Kopúnek is távozhat a téli átigazolási időszakban, egyikük sem utazott el a szombathelyiek törökországi edzőtáborba (Gyurján már visszatért Skóciából, jelenleg Szombathelyen edz azokkal a játékosokkal, akik nem tartottak a csapattal).

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Andrea Mancini (olasz, Bp. Honvéd, szabadon igazolható volt), Leandro Martínez (olasz-argentin, Győri ETO), Nagy Patrik (SV Seligenporten – Németország), Dudás Ádám (Győri ETO)
Kölcsönbe érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp Honvéd), Laurentiu Branescu (román, a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Mohl Dávid (PMFC), Davide Petrucci (olasz, CFR Cluj – Románia), Emanuel Martínez (olasz-argentin, próbajáték)
Távozók: Dvorschák Gábor (Mezőkövesd), Szakály Attila (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Andrij Jefremov (ukrán, OFC Russel Gabcíkovo, Bős – Szlovákia), Zsirai Martin (Ajka), Medgyes Zoltán (Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Kamil Kopúnek (szlovák, szabadon igazolható), Kulcsár Kornél (Mezőkövesd – kölcsön után végleg?), Radó András (érdeklődnek iránta: külföld), Skriba Máté, Zamostny Balázs (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Mezőkövesd, Sopron), Városi Viktor (szabadon igazolható,érdeklődnek iránta: ZTE), Nagy Olivér (szabadon igazolható), Gyurján Bence (szabadon igazolható, Motherwell?), Farkas Márk (szabadon igazolható), Mursits Roland (szabadon igazolható)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik