Haladás: a nyáron igazolt Horváth elnézést kért a szurkolóktól

2011.09.05. 15:21
Horváth András, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás nyáron a ZTE-től igazolt játékosa elnézést kért a szombathelyi klub szurkolóitól, akik azzal vádolták, hogy 2009-ben egy Magyar Kupa-meccsen kimutatott nekik, miután gólt szerzett.

„Az ominózus meccsen – talán szerénytelenség nélkül mondhatom – nagyon nagy gólt rúgtam, ráadásul bal lábbal szereztem a találatot, és miután tudvalévő, hogy a másik az erősebb lábam, így érthető, tényleg roppant boldog voltam – elevenítette fel 2009-es őszi emlékeit a játékos a haladas.hu-nak. – Emellett abban az időszakban nem volt stabil helyem a ZTE-ben, ezért is örültem a gólnak. Ugyanakkor a különböző videomegosztó és focival foglalkozó portálokon vissza lehet nézni, a gól után nem mutogattam, már csak azért sem, mert társaim örömükben hamar földre vittek.”

„Ezt követően a szombathelyi szurkolók kígyót-békát kiabáltak rám, ami szívük joga, hiszen mindenki azt ordibál a lelátón, ami jólesik. A második félidőben Kocsárdi Gergelyt lecserélte edzőnk – tőle én vettem át a kapitányi karszalagot. Nem emlékszem pontosan, mi történt, de akkor lehetett afférom a Haladás-drukkerekkel. Akárhogy is történt, elnézést kérek mindenkitől, akit akkor megbántottam, tényleg nagyon sajnálom a történteket. Még egyszer: elnézést. Azt javaslom, felejtsük el az akkor történteket, a Haladás játékosa vagyok, egy a célunk a drukkerekkel: minél előbbre kell végeznie a csapatnak. Rajtam biztos nem múlik, az esélyt megkaptam, igyekszem élni vele. Azt mindenesetre megígérhetem, hogy kettőzött erővel küzdök Haladás-mezben” – tette hozzá Horváth.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
9 órája

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
23 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13

Labdarúgás: kikapott a törököktől az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2026.08.28. 19:49

Labdarúgás: remekül védő fiatal kapusok az NB I 5. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.25. 09:00

Román Kupa: külön csoportban, eltérő esélyekkel a székelyföldi csapatok

Minden más foci
2026.08.21. 15:28

Labdarúgás: a második évadot kezdi a Kiemelt bajnokságban a Budai FC

Utánpótlássport
2026.08.20. 09:03