HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.01.18 21:46 Frissítve: 2018.01.19 12:50

Haladás: végleg megszerezték a támadót a DVSC-től – hivatalos

A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás a hivatalos honlapján arról számolt be, hogy két és fél évre szerződtette a DVSC szlovákiai futballistáját, Karol Mészárost, aki a teljes 2017-es évet – kölcsönben – már a vasi együttesnél töltötte. A 24 éves támadó érkezése mellett egy távozóról is hírt adott a szombathelyi csapat: Tóth Benjaminnal közös megegyezéssel szerződést bontott a klub.

HIRDETÉS
Karol Mészáros két és fél évre írt alá (Fotó: haladas.hu)

 

Karol Mészáros a 2017–2018-as szezonban 11 bajnokin lépett pályára a Haladásban, ezeken összesen két gólt szerzett. A téli felkészülést Debrecenben kezdte el a szlovákiai labdarúgó, ám a két és fél évre szóló megállapodás aláírása után pénteken már Szombathelyen folytatja az alapozást.

„A szakmai stáb kérése az volt, mindent tegyünk meg azért, hogy Karol nálunk folytassa a pályafutását – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója a klubhonlapnak. – Nos, sikerült megállapodnunk a debreceniekkel, kivásároltuk a szerződéséből, a támadó 2020. június 30-ig írt alá. Reméljük, ugyanolyan jó teljesítményt nyújt a jövőben is, mint az utóbbi meccseken láthattuk tőle. Egy játékosunk távozott, Tóth Benjaminnal közös megegyezéssel szerződést bontottunk, míg Tóth Dávid iránt több NB II-es klub is érdeklődik. A rendszeres játéklehetőség érdekében őt szeretnénk kölcsönadni.”

Tóth Benjamin tavaly nyáron az osztrák harmadosztályú Austria Salzburgtól érkezett, de mindössze két bajnokin – egyszer kezdőként, egy alkalommal csereként – kapott lehetőséget. Októberben súlyosan megsérült, majd az alapozás kezdetére felépült, ám távozott.



TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Karol Mészáros (szlovákiai, DVSC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: 
Kölcsönből visszatérők:  
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Kristián Kolcák (szlovákiai, FK Aktobe – Kazahsztán, szabadon igazolható)
Távozók: Devecseri Szilárd (ZTE), Jánvári Gábor (Kisvárda), Leandro Martínez (olasz-argentin, visszavonul), Tóth Benjamin (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kiss Bence, Kiss Tamás (érdeklődnek iránta: Besiktas – Törökország, Sahtar Doneck – Ukrajna), Tóth Dávid 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.12.10 22:38:23

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Értesüléseink szerint a BATE játékosa mellett egy ukrán középpályás ügyében is folynak az egyeztetések.

2018.12.10 16:28:50

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az olasz a forduló legjobbja, Böde a legbosszúsabb lecserélt, lánykérés és balhé Újpesten – legek.

2018.12.09 22:48:47

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Szomorú, de a mostani Haladás a mostani produkciójával a helyén van.

2018.12.09 12:31:29

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Felcsútról menesztetett szakember az utolsó nyilatkozatát adta a PAFC edzőjeként – mestermérlegek.

2018.12.08 22:56:41

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Szerhij Rebrov komolyan veszi a futballunkat.

HIRDETÉS

HIRDETÉS
HIRDETÉS