Győri ETO: sem ruandai válogatott, sem Aitor Monroy

2015.01.19. 10:38
A Győri ETO-nak továbbra is „csak” két új szerzeménye van eddig a téli átigazolási időszakban, annak ellenére, hogy különböző források újabb érkezőkről számoltak be.

A ruandai The New Times internetes kiadásának angol verziója arról adott hírt a minap, hogy a 19 éves válogatott középpályás, Mohamed „Meddy” Mushimiyimana a Győri ETO labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását. Az említett forrás idézte is a labdarúgót a győri szerződéssel kapcsolatban.A ruandai The New Times internetes kiadásának angol verziója arról adott hírt a minap, hogy a 19 éves válogatott középpályás, Mohamed „Meddy” Mushimiyimana a Győri ETO labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását. Az említett forrás idézte is a labdarúgót a győri szerződéssel kapcsolatban.

Ezzel szemben az ETO-tól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a szóban forgó játékossal még nyáron kötöttek amatőr szerződést, az NB III-as csapattal edzett egy ideig, de tétmeccsen nem játszott, és decemberben végleg el is köszöntek tőle.

Szintén érdekes történet a korábban a CFR-nél játszó spanyol Aitor Monroyé. Az ő érkezését már decemberben cáfolta a klub, egyes külföldi adatbázisokban most mégis feltűnt a neve az ETO játékosaként. A klubnál azonban érdeklődésünkre ismét közölték, még csak nem is tárgyaltak a középpályással. Ezt hivatalos Twitter-oldalán maga Monroy is megerősítette.

„Hazugságok azok a hírek, melyek szerint a Győri ETO-hoz igazolok. Nem írtam alá szerződést még egy csapattal sem” – közölte.

Az ETO kerete még nem teljes, egy balhátvéd és egy jobbhátvéd érkezése várható, de az is lehet, hogy már csak egy védő érkezik, aki mindkét poszton képes játszani.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Dan Bucsa (román, Universitatea Cluj – Románia, szabadon igazolható), Miroslav Stevanovic (bosnyák, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Bénes László, Németh Bence, Szabó Levente
Kiszemeltek: Csizmadia Csaba (Lombard Pápa), Sebastian Chitosca (román, Ceahlaul Piatra Neamt – Románia),Fazakas Géza (Sopron), Mihai Minca (román, CFR Cluj – Románia),Mateo Susic (bosnyák, CFR Cluj – Románia)
Távozók: Dudás Ádám (Haladás ?), Leandro Martínez (olasz-argentin, Haladás ?), Mihai Nicorec (román, szabadon igazolható), Sváb Dániel (Sturm Graz ? – Ausztria, szabadon igazolható), Takács Ákos (befejezte pályafutását), Varga Roland (Ferencváros)
Kölcsönbe távozók: Illés Dávid (Lombard Pápa), Pongrácz Viktor (Lombard Pápa)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Valentin Babic (horvát),Milos Kocics (szerb),Stieber András, Michal Svec (cseh), Lazar Sztanisics (szerb), Völgyi Dániel (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza, PAFC, Vasas)
Legfrissebb hírek

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
17 órája

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 14:10

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38

Az Újpest kifizeti az egymillió eurós kivásárlási árat a Szparinál berobbant támadóért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 14:23

Dejan Sztankovics elhozná a Ferencvárostól egyik korábbi játékosát – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.12. 11:46

Külföldre igazol a Nyíregyházáról távozó válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.05.07. 15:01

Nyíregyháza: nyolc lejáró szerződésű játékos távozhat; többen visszatérhetnek

Labdarúgó NB I
2026.05.07. 10:28
Ezek is érdekelhetik