Győri ETO: két légióssal is szerződést bontott a klub

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.16. 13:29
null
Marián Hadnak (balra) többször már nem kell megküzdenie Kovács Istvánnal – legalábbis a Győr játékosaként biztosan nem <br />(Fotó: Szabó Miklós, archív)
A Győri ETO hivatalos honlapján jelentette be, hogy két légiósával, a szlovák Marián Haddal és a szlovén Rok Kronaveterrel közös megegyezéssel szerződést bontott.

 

„Ma délelőtt tárgyalt klubunk két játékosával, Marián Haddal és Rok Kronaveterrel, és a felek mindkét esetben úgy döntöttek, hogy közös megegyezéssel felbontják a köztük lévő szerződést. Mindez azt jelenti, hogy Horváth Ferenc vezetőedző a továbbiakban nem számíthat sem a szlovén középpályás, sem a szlovák védő játékára" – adta hírül a Győri ETO hivatalos honlapja.

Rok Kronaveter a klub történetének első szlovén idegenlégiósa volt, aki két és fél év alatt 38 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben. A magyar bajnokságban 7, a Magyar Kupában és a Ligakupában összesen nyolc gólt szerzett. Marián Had is nagy reményekkel érkezett Győrbe. A szlovák válogatott védő azonban húsz hónap alatt mindössze hét NB I-es meccsen lépett pályára. Mindkét játékos tagja volt a magyar bajnoki címet szerző, majd Szuperkupa-győztes csapatnak, a legutóbbi szezonban pedig ezüstérmet is szereztek – tette hozzá az eto.hu.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Milos Kocics (szerb, Portland Timbers – Egyesült Államok), Giorgi Kvilitalia (grúz, legutóbb Dila Gori – Grúzia), Pogacsics Krisztián (FC Bihor – kölcsön után végleg), Priskin Tamás (Austria Wien – Ausztria, legutóbb Maccabi Haifa – Izrael), Stieber András (Aston Villa – Anglia), Windecker József (MVM-Paks – kölcsönből vissza), Sváb Dániel (szabadon igazolható, legutóbb Energie Cottbus – Németország)
Távozott/távozhat: Rafael Burgos (salvadori, Minnesota United, amerikai – kölcsönbe), Vladimir Djordjevics (szerb, Radnicski Nis – Szerbia), Marián Had (szlovák, ?), Kalmár Zsolt (Red Bull Leipzig – Németország), Kiss Máté (Mezőkövesd után Gyirmót – kölcsönbe), Rok Kronaveter (szlovén, ?), Patrick Mevoungou (kameruni, ?), Nagy Gergely (Dunaújváros), Németh László (Soproni VSE után FC Ajka – kölcsönbe), Novák Csanád (KTE), Paku Roland (Nyíregyháza után Gyirmót – kölcsönbe), Simon András (Paks), Lazar Sztanisics (szerb, ?)
Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09
Ezek is érdekelhetik